A Budapest Pride Fesztiválhoz kapcsolódva a Képző.art aktuális témája a Queer művészet, melynek kapcsán művészeket, műveket mutatunk be és reflektálunk a queer art helyzetére a hazai és a nemzetközi színtéren.

A tömény giccs világába érkeztünk-e? Kritikusok gyakran illetik e jelzővel a francia művészpáros, Pierre et Gilles munkásságát. De születhet-e a giccsből képzőművészet? Miért több ez, mint egy ízléstelen katolikus képeslap?

Az utóbbi hónapokban többször találtam szembe magam Pierre Commoy fotográfus és Gilles Blanchard festőművész munkáival, akik már a hetvenes évek óta alkotnak együtt – portrékat és egy párt is. Fashion fotókkal kezdtek, de mára nem csak a kortárs képzőművészet, hanem a queer közösség meghatározó tagjai is. Kollaboratív művészetük egy popsztár és az ortodox ikonográfia csillogását is magában hordozza: szóval nézzünk a glitter, a plüss és a csillogás mögé.

A saját otthonukban berendezett stúdióban a képek szereplőit először egy térben megépített és bevilágított díszletben fotózza le Pierre. Az így készült képet nagyméretű vászonra nyomtatják, így az alakok többnyire életnagyságban jelennek meg. Az alkotói folyamatot a pár másik tagja, Gilles fejezi be aprólékos ecsetvonásaival. Nem ritka, hogy a kép egy extravagáns kerettel is kiegészül, amihez flittereken, konfettin és műanyag állatkákon át sok más alapanyagot is használtak már. Egy-egy kép elkészítése több hetes folyamat. A híressé vált analóg fotómanipuláció magával ragadó világa színházzá válik, a látványelemek történetet mesélnek, amiben olyan pop ikonok játsszák a főszerepet, mint Madonna vagy Marilyn Manson.

Nem nehéz rájönni miért vált a queer közösség számára ilyen fontos referenciává Pierre et Gilles munkássága. A képeiken áttör a szexuális szabadság, sokszor pajkosan, de mégsem pornográf módon sejlik fel a homoerotika. Van, hogy mitológiai alakokként jelenítenek meg férfi testeket, visszautalva egy olyan korra, amiben a homoszexualitás teljesen természetes volt. A heroikus férfi szépség ábrázolása a mitológiai tárgyú képeken és szobrokon teljesen egyértelmű volt, hiszen az elérhetetlen szépség egyben az isteni mivoltot is jelezte. Utólag visszatekintve könnyű szexuális töltettel felruházni az idealizált ábrázoltat vagy idealizáltan ábrázoltat. Szépnek és erősnek mutatni a queer közösséget – ez tette híressé a francia művészpárost egy olyan korban, amikor a férfi erotika leginkább alacsony minőségű pornókazettákon volt elérhető és az AIDS-szel volt szinonima.

Mindkettőjük katolikus neveltetést kapott, így a keresztény mitológia szintén helyet kap a képeiken. Egy indiai út során fedezték fel, hogy az ottani keresztény közösségek jóval üdébben és színesebben ábrázolják a bibliai jeleneteket, mint ahogy Európában megszokhattuk. Ennek hatására kezdték a vallási tematikát beleszőni művészetükbe. A test a kereszténység esetén is kulcsfontosságú, Isten megtestesülését jelenti. A keresztény vizualitás sajátos interpretációját persze sokan kritizálták, ami tulajdonképpen nem meglepő. A vallási képeket új aspektusba helyezni vagy vizuálisan újra értelmezni minden korban kockázatos volt. (Talán az inkvizíció idején kicsit kockázatosabb…)

De nem feltétlenül kell keresztény témához nyúlniuk, hogy megbotránkoztassák a közönséget. 2012-ben a bécsi Leopold Múzeum kiállítását egy három francia focistát ábrázoló képpel hirdették. A nyílt meztelenség nagy visszhangot keltett, cserébe tényleg sikerült megszólítania az utca emberét. Az alkotás – Pierre et Gille Vive la France c. műve – provokatív módon ábrázolja a mai Franciaország etnikai sokszínűségét egy fekete, egy arab és egy fehér futball játékost bemutatva, akik csupán a nemzeti színű zoknit és csukát viselik. A csapat 1998-ban a FIFA világkupa nyerteseként vált a francia multikulturalizmus szimbólumává. A plakátokat az emberek elkezdték átfirkálni és megrongálni, hogy így védjék meg a gyerekeiket. A Múzeum végül úgy döntött, hogy elfedi a nemiszerveket, így egy izgalmas réteggel bővült a „Naked Men”, azaz Meztelen Férfiak c. kiállítás. Egy olyan plakáttal, amin egy nagy piros cenzúra sáv került. Magyarországon 2022-ben hogyan reagálnánk erre a plakátsorozatra?

Pierre et Gilles nem csak azért izgalmas, mert a képeiket társadalmi és politikai rétegekkel mélyítik, hanem azért is, mert nem kell megértenünk ezeket a rétegeket ahhoz, hogy percekig tudjuk szemlélni és élvezni az ezernyi részletet. Amennyiben ma is épülnének barokk katedrálisok, azokat már nem aranystukkók, hanem flitterek és konfettik borítanák.