Sokan nem tudunk létezésükről, de az éjjel látható szivárványok is részei az időjárási jelenségek széles skálájának, igaz más fényforrással táplálkoznak, mint nappali társaik. A hold felszínéről érkező fény és a levegő vízrészecskéinek találkozása fénytörést hoz létre.

Az INDIGO csoport műveiben is feltűnik a szivárvány, például a Művészkijárat című kiállítás kísérő eseményében, igaz itt nem a hold fényéből, hanem az aludttej fehérjéből táplálkozik. A kiállítást kísérő akciót a csoport szemiotikai fogalmak köré szervezte, így az aludttej, és az annak a felületén megjelenő szivárvány is többletjelentést kapott. A tej felszínén bekövetkezett fénytörés szimbolizálta a totális jelentést, az embert körülvevő környezetet és az egyént magát (1). Az aludttej fehér, így ez a szín jelentette a jelentés szintjét, azt, ami táplálja a gondolkodásunkat (2). A tej felületén megjelenő szivárvány, pedig a fogalmi szintet szimbolizálta az INDIGO akciójában, amely a fehér színből vagyis a jelentés szintjéből építkezett. Mándli Kristóf éjjeli szivárványai hasonlóképp a képzeletre reflektálnak, igaz nem a jel és jelentés fogalmából indulnak ki.

A festmények egymást kiegészítő alkotások, maguk az át ugyan nem élt, de az elképzelt valóság bizonyítékai. Míg az első egy képzeletbeli panorámafotó felvételére, addig a második egy disztópikus látomására hasonlít. Az utóbbin a szivárvány elmosódott, színei véletlenszerűen folytak el egymáson, alatta pedig egy piros hold fénylik a teljes sötétségben. Nem tudjuk eldönteni, egy véletlenből fakadó hibát látunk, vagy egy tudatos döntésből következő gesztust. A festmény egy hosszú expozíciós felvételre emlékeztet, egy alternatív valóság panoráma fotójára.

Mándli Kristóf szerint a szivárvány két világot összekötő híd is lehet, így szimbolizálhatja az egyén gondolkodását, és annak képzeletet, amely segítségével különböző világokat teremthetünk, akár utópiákat is.

A disztópia és utópia kérdésköre a brit kritikai kultúra kutatóját, Mark Fischert is foglalkoztatja. Fischer szerint mostanra az egyénnek könnyebb elképzelni a világ végét, mint utópiákban gondolkodni, a kultúra nem szolgált többé alternatívákkal, beágyazódik a kapitalista rendszerbe. Fischer gondolatát később Darko Suvin továbbviszi, és a brechti gondolkodás alapján az utópia vágyát olyan egyénekhez kapcsolta, akik szenvednek a jelen valóságától és csak arra várnak, hogy radikálisan átalakíthassák azt (3). Fischer és Suvin elméletei frankfurti iskola hagyományára utalnak vissza, amelynek tagjai elsősorban a monokapitalista társadalomban látták az individuum szabadságvesztésének okát. Herbert Marcuse szerint a fogyasztói társadalom a választás szabadságának illúziójában tartja a fogyasztókat, akik így megfeledkeznek az alternatív társadalom fennállásának lehetőségéről. A művészet segítségével a képzelet képes lehet arra, hogy túllépjünk a társadalom által kialakított kereteken, hogy alternatívákban gondolkodjunk (4). Az alkotás során felbukkanó spontaneitás, és kreativitás segíthet az egyénnek az új alternatívák, akár utópiák kigondolásában is.

Mándli Kristóf sorozatának első darabja egy észak-olaszországi éjszakának állít emléket, amely során egy hatalmas vihar kerekedett. Villámlott, és a villanás után megjelenő holdfény átalakult. A fehér fény megtört és az eső miatt szétbomlott különböző színekre – legalábbis az alkotó egy barátja megesküdött, hogy ezt látta, ott és akkor.

Mándlit a jelenség megragadta, igaz saját szemével nem láthatta, mégis továbbélt képzeletében, három év múlva pedig vászonra került. Az egy évig tartó utazásai, a folyamatosan mozgásban lévő állapot után nyúlt vissza újra a manuális technikákhoz, az ecsethez és a vászonhoz. Az elképzelt esemény az ábrázolás során átalakult, az elmesélt emléket átrajzolta a festő képzelete. A második festményt már sokkal inkább a véletlen, és az alkotó spontán döntései alakították. A festés során elkezdett kialakítani egy térrendszert a ház falán, majd hirtelen ötlettől vezérelve megfordította a vásznat, és a tér alkotórészeit ablakokká alakította. A holdszivárvány, amelynek legkülső íve egy véletlen mozdulat miatt elmosódott, új lehetőségeket kínált. A hiba elfogadása új rendezési elvet adott a kép elkészítéséhez, és a spontán megoldások az alkotó számára is érdekesebbé váltak.

Megfordítani a vásznat annyit tesz, mint egy szokatlan, megváltozott helyzetből nézni a világra.

A véletlen szerepe meghatározó részévé válhat az alkotásnak, elég megemlíteni Duchamp Nagy Üvegének törésvonalát, vagy szervező elve lehet a gyűjtésnek is, ilyen az operatőr, Kardos Sándor gyűjteménye is. A HÓRUSZ Archívumban Kardos olyan elrontott, bemozdult, túlexpontált képeket emelt ki, amelyek érdekesebbé váltak, mint a pontosan elkészített privát fotók. A fénytörés végső soron sokféleképp létrejöhet, nemcsak a fényképezőgép vagy a hold fényforrásának segítségével, hanem a véletlen folyamatok elfogadásával is. Ahogy azt Mándli Kristóf festményei is bizonyítják, ehhez még csak aludttejre sincs szükségünk.