Ki tudja. Talán a kérdést sem teszem föl jogosan. Ugyanakkor érdemes lehet megvizsgálni, hogy ki volt az a Bajza József, akinek a nevét egy művészeti akció keretében letakarták a kisföldalatti megállójában, és min munkálkodott a reformkor irodalmi életének vezéralakjaként. Írásaiban és kritikáiban a feudális rendszerrel szemben támogatta a polgárosodás eszméit, a demokratikus államszervezést, nyíltan beszélt az úri tekintély ellen. A nyelvújítás körüli vitában az ortológusokkal szemben határozta meg magát.

Mindvégig kiállt a szabadságharc mellett, ugyanakkor fegyvert nem fogott, publicisztikájával támogatta Kossuthék tevékenységét. Azt tette, amit irodalmárként és kritikusként tudott: írt, felszólalt, vitatkozott, de nem vállalta el az 1848-49-es szabadságharc forradalmi törvényszékének elnöki pozícióját, soha nem lépett jogi pályára.

Nyilvánvalóan Bajza a magyarság ügyében tevékenykedett, és nem más országok népeinek és társadalmi rétegeinek érdekében, és ilyen szempontból felelőtlenség lenne párhuzamba állítani azokkal a művészekkel, akik az „Ukrajna” táblával takarták el a nevét. Azt sem állítom, hogy a szimbolikus megálló-átnevezés átgondolt vagy helytálló cselekedet a jelenlegi magyar kül- és belpolitikai helyzetben, különös tekintettel arra, hogy a szóban forgó megálló közvetlenül az orosz nagykövetség előtt helyezkedik el – nem véletlenül került sor itt az akcióra.

Azonban azt a párhuzamot nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ahogyan Bajza íróként kiállt a nyelvújítás neológusai mellett, publicistaként pedig demokratikus elveket képviselt, úgy a képzőművészek is kiállhatnak alkotásaikkal és akcióikkal olyan ügyekért, amelyekért legalább felhívás szintjén tehetnek valamit, és amellyel vitát robbanthatnak ki, ahogyan Bajza is tette többek között az első nagy kritikai munkájával, Az Epigramma theoriájával (1828), amelyben kíméletlenül bírálta a magyar epigrammaköltőket.

Sőt, a művészet feladatai közé tartozik a társadalmi folyamatokra való reflexió az alkotás eszközével, mégpedig olyan diskurzusokra és tematikákra, amelyeket fontosnak tartanak, akkor is, ha ez most éppen nem az LMBTQ, a feminizmus, a belpolitikai kritika, hanem Ukrajna. (Ellentétes esetben pedig miért ne lehetne ez a tematika Oroszország vagy bármilyen elnyomó hatalom?) Elvégre véleményszabadság van, és elvégre az a művész munkája, hogy gondolatokat jelenítsen meg. A közterületek átnevezése természetesen nem az ő feladatkörükbe tartozik, hanem az önkormányzatéba.

Értelmetlen tehát arról vitatkozni, hogy a Bajza utcai megállónak Ukrajna-e a neve, mert nem az. Hogy mire neveznek át – még ha szimbolikusan is – egy közterületet vagy egy metrómegállót, természetesen kérdéseket vet föl, de fölösleges elítélni bármelyik képzőművészt azért, hogy miért nem a határon vagy a Nyugati pályaudvaron segédkezik a menekülteknek. Miért feltételezzük, hogy nem teszi ezt? A Képzőművészeti Egyetem főépületének alagsorában gyűjtés zajlik a rászorulók számára. A művész alkot, tehát a munkáját végzi, ugyanúgy, mint az építész, aki épületeket tervez, vagy mint az ügyintéző, aki ügyeket intéz. Pusztán a munkája végzése és eszközei miatt nem lehet őt elítélni, hiszen minden ember olyan módon fejezi ki magát, ahogyan tudja. Az már más kérdés, hogy mi az, amit megjelenít.

Egy egészen apró művészeti akció keretében szimbolikusan átnevezni Ukrajnáról egy megállót a kisföldalatti vonalán ma valószínűleg nem szúrná annyira Bajza József szemét, bár ki vagyok én, hogy ezt megmondjam… Ellenben igazán ironikus helyzet állna fönn, hogyha a Széll Kálmán teret most nem Széll Kálmán térnek hívnák…