Augusztus utolsó hétvégéjén évente rendezik meg Pannonhalmán az Arcus Temporum Kortárs Művészeti Fesztivált, melynek idei témája az emlékezet. Ehhez kapcsolódva a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak egy köre rendezett kiállítást a Boldogasszony-kápolna környékén és terében.
Az EU4art projekt keretében egy január óta tartó kurzus során foglalkozunk az emlékezettel, melynek eredménye egy 2021 októberében valós és virtuális köztérben megvalósuló kiállítás lesz. Pannonhalmán a kurzuson részt vevő hallgatók tanáraikkal és segítőikkel együtt egy olyan közös installációt hoztak létre, amely kapcsolódik a hely szelleméhez, de a projekt kiindulópontjából is merítkezik.
A keresztút 14 állomására utaló installáció szorosan kötődik a környezethez, miközben a stációkat metaforikus és fogalmi alapon átértelmezve személyes vonalakat szőttünk bele.
Ezen a narratív úton haladhat végig a néző, melyet a padlóra ragasztott római számok is jeleznek. Az egyes stációkat a sorszámokon kívül a tükröződő vagy tükör elemek fűzik össze. A tükör mint az installáció egyik fő eleme nem véletlenszerűen került beemelésre; a kápolna karzatán talált, az orgonistát a mise követésében segítő visszapillantó tükörből ered a tárgy alkalmazásának koncepciója. Emelett az állomások közötti kapcsolatot az általunk hozott személyes tárgyak és különböző kötözőanyagok mint a fonal, a madzag, a lánc, a kötél erősítik és adnak egyfajta vezető szálat.
A főapátságtól nem messze, egy kisebb dombon áll a Boldogasszony-kápolna, amelyhez lépcsősor vezet fel. A lépcsők aljáról induló nézőt piros nyilak terelik egy pontra. Kétoldalt szemmagasságban elhelyezett tükrökbe nézhet bele, de egyszerre csak egyben láthatja meg a saját arcát.
A kápolna körül és a kápolnában elhelyezett elemek között a segítségnyújtás fogalma teremt hidat.
Egy Veronka nevű hálaadó táblája alatt a kiszáradt szenteltvíztartóban találjuk meg Veronika kendőjét.
Botladozva haladunk a sirató asszonyokhoz (vagyis az asszonykórus helyéhez) felvezető lépcsőn, majd ugyanezt megtesszük lefelé is. A hajó közepén a letépett átlátszó ruhák kiszolgáltatottságra utalnak, de a padlón reménycsillag tükröződik.
Az utolsó négy állomás életünk végső szenvedéseit jelképezi. A függés fizikai értelemben megjelenik a tükörben lebegő keresztrefeszítésen át a sírbatételig, mindez átvitt értelemben feltár egy védtelen helyzetet, ahonnan a feltámadás felé visz a választott út. A tükrök felvetik a visszajátszás lehetőségét, ahogy a kápolna zsákutca jellege is. Ugyanazon az úton tudunk kimenni, így megérkezünk a kezdőpontra, de már az egésznek hátat fordítva.
A stációk részletes dokumentációja megtekinthető a projekt Instagram-oldalán.
Projektvezető: Mélyi József
Segítők: Koller Margit, Salamon Júlia, Szilák Andrea, Tayler Patrick
Hallgatók: Burján Vanda, Csapó Dóra, Drótos Dominika, Keszegh Ágnes, Kozma Lilla, Marosfalvi Marcell, Márton Dominika, Papp Írisz, Pataki Luca, Simonyi-Lengyel Mira, Schell Réka, Teleki Emma, Urbantsok Tímea
Fotódokumentáció: Szabó Attila, Burján Vanda
