Részlet az Új Nemzeti Kiválóság Program beszámolójából, amely során az egész és töredék viszonyával, a töredék megidézésével foglalkoztam elméletben és saját művészeti alkotótevékenységem során.

„Nem mindig szükséges, hogy az igaz megtestesüljön, éppen elég, ha szellemileg itt körül leng és egyetértést hoz létre, ha úgy árad el a levegőben, mint a harangzúgás.” Goethe

Szobrászati tevékenységem során több munkámnál is mesterségesen létrehozott töredékekből indulok ki, valamiből, ami egykor egy egésznek a része volt. A résznek az egészhez való viszonyát és a szobrászatban a töredékekből való építkezést már elsőéves egyetemistaként, a Rész és egész című feladat során vizsgáltam. A töredékkel és annak megidézésével foglalkoztam; rácsodálkoztam arra, hogy minden, ami körülvesz bennünket, töredéke valami hatalmasabbnak.

A vizuális, szemmel látható terünkbe emelek be virtuális eredetű elemeket. Az ÚNKP kutatásom során a töredéket és annak kiegészítését vizsgáltam mind elméletben, mind művészeti alkotótevékenységem során.

A szintetikus PLA háló a természetben létező pókhálók struktúrájához hasonlatos, tanulmányaim során már kísérleteztem a pókháló anyagának felhasználásával. Egy rézhuzalból forrasztott portrévázat helyeztem pókokkal egy terráriumba. Idővel a pókok teleszőtték a portrévázat, hálójukkal körbevették azt.

A pókok által készített háló analógiáján túl e struktúra akár a szó szoros értelmében is létezhetne virtuálisan a digitális kibertérben. A valóságos (mintázott) szobrok is gyakran rendelkeznek vázzal és a háromdimenziós modellezés egyik alapvető, szinte elengedhetetlen kelléke a wireframe, azaz a drótváz. Esetemben ez a PLA váz egy színtelen háló, ami a valós tárgy digitális reprezentációjának vázát képezi.

A digitális wireframe modellek egyenesekből állnak, amik megalkotják és láthatóvá teszik a tárgy éleit, középvonalait, formáit. Az ábrázolni kívánt dolgok geometrikus formákra való leegyszerűsítése már Villard de Honnecourt 13. századi építész vázlatkönyvében megjelent, ez a geometrikus elemekből álló sémák szerinti építkezés a mai napig a rajzi oktatás része. A reneszánszban kifejlesztett perspektivikus szerkesztés segítségével a tárgyakat és élőlényeket egységes rendszerben lehet megjeleníteni és minden leegyszerűsíthető geometrikus elemekre.

A virtualitás fogalmáról általában a virtuális valóság és az azzal kapcsolatos technológiai újítások juthatnak eszünkbe. A latin virtuális kifejezés magyarul azt jelenti, hogy valami látszólagos, azaz nem valódi. Képességeivel ható. A virtuális nem valóságos, szembe helyeződik e két fogalom. A valóság és virtualitás viszonya a mai kognitív kutatások fényében a skolasztikában használt virtualitás fogalomhoz áll közel, szemben a szó mai, valósággal szembeállított köznapi értelmével.

Henri Bergson, 19. századi francia filozófus szerint a virtuális az aktuális, az itt és most ellentéteként létező világ szüleménye, ami a legkevésbé sem azonos a lehetőséggel. Ami lehetséges, az vagy megvalósul, vagy nem, önmagában azonban semmiképp sem tekinthető valóságosnak. Ami ellenben virtuális, az valóságos is egyben, habár ezenfelül még külön aktualitásra is szert tehet. Mivel anyagi dolgok megértésére vagyunk képesek, a jelenségek mögött meghúzódó tulajdonságok virtuálisan jelen lévő hátterének feltárása fontos a dolgok létének és lényegének megértése szempontjából. Az egész nem csupán részletek összességét jelenti. A képzeletbeli kiegészítés az észlelés kutatásában a Gestalt-törvények, azon belül is a jófolytatás elvével hozható összefüggésbe. Ezzel a perceptuális alapelvvel azt próbálják leírni, hogy az emberek hogyan hajlamosak a vizuális elemeket csoportokba rendezni, vagy egységes egészekké. Ha bizonyos elveket alkalmaznak, az észlelés nem szükségszerűen függ össze a szenzoros ingerléssel.

Merleau-Pontyt a megismeréstudományon belül a világ egy új megközelítése érdekelte, nagy figyelmet szentelt az abnormális tapasztalatokról szóló eseteknek. Úgy vélte, hogy a fantomvégtag-jelenség (amely során az amputált személy „érzi” a hiányzó végtagját) megmutatja, hogy az emberi test nem egyszerűen gép. Ha az volna, nem kötődne hiányzó részekhez – az azonban az alany számára továbbra is létezik, mert a végtag mindig is összefonódott az alany akaratával. Tehát a test soha nem „csupán” egy test – hanem mindig egy „megélt” test. Habár a fantomfájdalom felfogható úgy is, mint a sérült idegpályák által az agynak közvetített téves jelzés, de amennyiben a világ a róla szerzett ismeretek és ideák halmazaként létezik a tudatunkban, úgy nem biztos, hogy azt a lábat teljesen elveszítette a páciens.

Merleau-Ponty szerint a látható és a láthatatlan, illetve a valós és a képzeletbeli nem egymás ellentéteként jelennek meg; sokkal inkább összekapcsolódnak és kiegészítik egymást. Ez leginkább a látható, vizuális tevékenységekben nyilvánul meg, főleg a festészetben, amely képes a világ belső tartalmait a látásra építve feltárni.

Merleau-Ponty gondolataiból kiindulva írja meg Rudolf Arnheim A vizuális élmény. Az alkotó látás pszichológiája című művét, amiben kifejti, hogy testünk által képesek lehetünk vizuális és ábrázoló fogalmakat alkotni, amelyek által képesek lehetünk a világban eligazodni és azt leképezni is. A „tárgyakról alkotott vizuális fogalmaink általában a legkülönbözőbb látószögekből szerzett benyomásainknak az összességén alapul.”

A dolgozat folytatása és a hivatkozásokkal ellátott szöveg itt érhető el.