A kíváncsi szemlélő a D85 galéria szűk kiállítóterébe lépve az első körbepillantás után megérezhette, hogy egy olyan helyre tette be a lábát, ahonnan kitaszítani szokás az illetéktelen betolakodókat. Ez elsősorban a tér és a falakon függő temperaképek egymást fokozó intim hangulatából fakad, melyben kénytelen levetkőzni szemérmességét, felülkerekedni pillanatnyi zavarán, ahhoz, hogy megértse ezt a (belső) szobát és az ennek falairól gyors egymásutánban kitekintő alakot. 

Ricsaj, 2024
Tereza, 2024
Expedíció, 2024
Ornamens, 2024

A festmények és kerámiák permanens aktja egy másik testtel, vagy olykor önmagával való érintkezés által jeleníti meg kapcsolatainak és egyszeri, valamint újra és újra visszatérő gyönyöreinek, fájdalmainak szubjektív megélését. Az enteriőr-mentes képeken ritkásan feltűnő tárgyak inkább idéznek fel elemi hiányt, mintsem helyezik kontextusba a képek szereplőit, támpont nélkül hagyva ezzel a szemlélőt. A 20 éves képzőművész egy olyan világban válik felnőtté, nővé, ahol az önreprezentáció, és a magunkról alkotott (sokszor elsősorban vizuális) kép vonzóvá tétele napi rutinná és levetkőzhetetlen szokássá vált túl sokak számára. Ezért is ütközhettünk meg az ábrázolt testek letűnt idők termékenységet és erőt idealizáló nőalakjait felelevenítő formáin, és azon, hogy nem kívánnak korunk szépségideáljaihoz hasonulni vagy a puszta realizmusnál leragadni. 

Szabó Kristóf

A téma megszokott vizuális határain túlnyúló kopasz, torz aktok a szexualitás és két ember viszonyának ősi, őszinte és fájdalmas rétegeit képesek feltárni az intenzív érzelemmegélés és identitáskeresés tükrében. A kiállításon szembekerültünk a nőiesség gyakran tárgyalt, egyszerre terhes és áldásos sorsával egy szárnyait bontogató művész őszinte, kiáltó közvetítésében. Ő Bodor Zsuzsanna, aki már kiállítása címével sem rejtette véka alá szándékát és érkezését a művészvilág bugyraiba. Valaki kilép az utcára. Mutat és mutatkozik. Tudja, mit kap a gránátalmamag determinánsan édes ízében és ezt önmagává vetkőzve kívánja először megízlelni. Lépése bátor, tudatos és védtelen. A Perszefoné körülnéz, és kilép az úttestre című kiállítás a fiatal művész féléves, koncepciózus alkotói folyamatának gyümölcsét mutatta be Bodor Sára Vera kurálásával. Az értő megközelítés és az aktív, teremtő alkotás szerencsés összefonódásának lehettünk tanúi a testvérpár koprodukciójában.

Terényi Dönci