Az ukrán identitás megerősödésében a nyelv mellett a népművészet is meghatározó szerepet töltött be. Lássuk, hogy jutunk a nemzeti ébredéstől a szuprematizmusig, és mi köze e kettőhöz a hímzésnek.

Némi előzmény az ukrán identitás kapcsán

A 19. század során az ukrán nemzeti ébredés és az Orosz Birodalom nemzetiségeket kirekesztő ruszifikációja egymással párhuzamosan zajlott. Előbbi részben az 1805-ben megalakult Harkivi Egyetemen működő kutatók nyelvi, irodalmi és néprajzi tevékenységének köszönhető, illetve azoknak a külföldről meghívott oktatóknak, akik magukkal hozták Európa modern eszméit, a romantikát és a nacionalizmust.

Az ukrán nyelv csak a parasztság körében volt elterjedt, azonban az értelmiség felismerte, hogy a nyelv felemelése fontos eszköze az ukrán identitás megerősítésének. Ukrán nyelvű folyóiratok jelentek meg, nyelvtankönyveket, népdalgyűjteményeket, irodalmi műveket és fordításokat is publikáltak, azonban a ruszifikáció során az ukrán nyelvű iskoláztatást és könyvkiadást is betiltották a század második felében.

A Dél-oroszországi Iparművészeti és Kézműves Kiállítás

1906-ban olyan tárlat nyílt a Kijevi Iparművészeti Múzeumban, mellyel a közönség korábban nem találkozhatott. Egyéves kutatómunka után az ukrán területeken jellemző népművészetről mutatott be átfogó képet a Dél-oroszországi Iparművészeti és Kézműves Kiállítás. A címben olvasható Dél-Oroszország – ahogy a Kis-Oroszország is –, Ukrajnára utal. Ezek a degradáló elnevezések a mai napig nem koptak ki a köztudatból.

A kiállításon a falakat különböző méretű és hosszúságú szőnyegek terítették be, alattuk sűrűn díszített húsvéti tojások és hímzett ruhák sorakoztak. A kiállítóbizottságnak – mely beválogatta a hímzéseket és kerámiákat – Alekszandra Ekszter is tagja volt. Ez a munka később aztán egész életére kihatott, melyben az ukrán népművészet és a hímzés kiemelt szerephez jutott. A tradicionális ukrán hímzés kompozíciós és kromatikus elveit a műalkotásaiba és formai kísérleteibe integrálta.

Alekszandra Ekszter kubo-futurista, konstruktivista ukrán festő a kiállítás évében, 1906-ban végzett festőművészként a Kijevi Művészeti Iskola falai között. A következő évtől Párizsban tanult, s felfedezte Matisse és a Fauves-ok kolorista szabadságát. Az 1910-es visszatért Kijevbe, és magával hozta a nyugaton látottakat.

A helyi népművészet és a kézművesség nem csupán az ukrán identitás kifejezése miatt értékelődött fel. Az Arts and Crafts mozgalom – amely kifejezetten iparellenes volt – felismerte az egyedileg készült alkotások értékét. Ez a szemlélet hamarosan Európában és az Orosz Birodalom területén is elterjedt. Az Arts and Crafts London magazin 1912-es különszámában Paraszti művészet Oroszországban címmel külön szekciót is szenteltek a “kis-orosz” kézművességnek, képeken mutatták be a Dél-oroszországi Iparművészeti és Kézműves Kiállítást. Köztük kiemelve a kézzel szőtt ukrán szoknyák mintázatait.

Hímzőműhelyek Verbovkában és Skoptsy-ban

A világégést megelőző években két jelentős hímzőműhely is megalakult, melyek a hímzés hagyományának követésén túl modernizálták és megújították a műfajt.

Ekster egyik barátja, Yevheniia Przybylska művészeti vezetésével létrejött a Skoptsy műhely 1910-ben. Fő termékeik a dekoratív hímzett tárgyak – például párnák és bútortextíliák – lettek, melyeket az 1914-es párizsi őszi szalonon is bemutattak. Prybylska ekkor ismerkedett meg a francia díszítőművészettel, köztük Raoul Dufy munkásságával, akinek hatása fellelhető a visszatérte után készült munkáiban – bátrabb színhasználatában és dinamikus kompozícióiban.

1912-ben pedig megalakult a Verbovkában található műhely, melynek munkájában Ekszter is aktívan közreműködött. Többek között kutatási utakat szervezett, hogy fellelje az ukrán népművészet eredeti műveit, majd 1914-től át is vette a hímzőműhely művészeti vezetését. Azt hihetnénk, hogy a háborús helyzet során a hímzés szerepe háttérbe szorult, azonban az első világháború alatt a kézművesség fellendült, mivel a vidéki falvakban az asszonyok kézimunkák előállításával és értékesítésével próbálták csökkenteni anyagi terheiket.

Ekszter szervezésével népi festők mellett képzőművészek által készített rajzokat és festményeket is hímeztek a kézműves asszonyok. Ez a modernizáció a divat területére is kiterjedt: a hímzések megjelentek öveken, kendőkön, köpenyeken és tárcákon, valamint szőttek ruhákat és kézitáskákat is.

Az első és második A modern díszítőművészet kiállítás

1915-ben megrendezték az első A modern díszítőművészet c. kiállítást Moszkvában, amelyen sok-sok hímzőművész mellett Ekszter is szerepelt negyven tárggyal, valamint Malevics két sálját és egy párnáját is kiállították.

Elképzelhető, hogy a szuprematizmus hímzések formájában jelent meg először, ugyanis ez a díszítőművészeti tárlat csupán egy hónappal előzte meg a híres 0,10 kiállítást, ahol felavatták a szuprematizmust, és Malevics bemutatta a hatalmas botrányt keltő Fekete négyzetét. Véget ért a kubo-futurizmus, és Malevics változó színű geometrikus formákból álló merész vizuális nyelve vette át a főszerepet. Szerinte a geometrikus formákkal fejezhető ki a tiszta érzékenység, ami minden felett áll – innen kapta művészete a szuprematizmus elnevezést.

A hozzá csatlakozó művészekkel a Supremus c. kiadványukban akarták terjeszteni a szuprematista eszméket és filozófiát, melyben külön fejezetet szenteltek a szuprematista öltözködésnek és hímzésnek. Azonban hiába készültek rá egy éven keresztül, a kiadvány az első szám publikálását sem élte meg a súlyosbodó háborús helyzet miatt. Ettől függetlenül az avantgárd hímzés a fénykorát élte, a kézimunka nem szűnt meg.

A második A modern díszítőművészet kiállítás már az 1917 októberében végbement bolsevik hatalomátvétel után, az Ukrán Népköztársaságban, a „demokratikus” Oroszország keretein belül került megrendezésre. Moszkva belvárosában tizenhat művész által tervezett munkákat mutattak be, köztük Malevics kilenc párnáját és négy kézitáskáját. Ezeket szintén az Ekster által vezetett Verbovka műhelyben szőtték és hímezték kézművések.

A négyszáz alkotás közül rengeteg a szuprematisták által meghatározott vizuális nyelvet követte: színes sávok, négyzetek, háromszögek és egyéb geometrikus formák kerültek az egyszínű háttérre, gyakran szokatlan színkombinációkban. A komplex tervek mellett ismétlődő, statikusabb mintázatok is előfordultak – ezek pedig apró virágmintás textileket idéztek. A közvélemény nagyon pozitívan fogadta ezeket a formabontó kézi táskákat, öveket, párnákat és hímzett textíliákat, amelyek még ma is nagyon frissnek hatnak.

Amikor a művészet politikailag gyanússá válik

Ukrajna fokozatosan Oroszország függőségébe került. Megkezdődött az ország beolvasztása Szovjet-Oroszország kötelékébe, így az 1920-as évek elejére Ukrajna csak látszólag volt önálló állam, gyakorlatilag Oroszország részeként kezelték. S habár az első világháború és a forradalmak nem törték meg a textiltervezés fejlődését, az 1920-as évek végére az internacionalizmus új jelszavai alatt a szuprematista és konstruktivista művészet politikailag gyanússá vált. A szovjet állam ezután a szocialista-realista idealizáló, propagandisztikus művészetét támogatta.

Malevicset megtűrték. 1923-ban az általa vezetett Petrograd Állami Művészeti Intézetet bezárásra kényszerítették, mert egy kommunista újság “államilag támogatott kolostornak” nevezte, ahol “ellenforradalmi prédikáció és művészi kicsapongás” folyik.