A krumplinyomtatás konceptuális újraértelmezésének a gondolata 2020-ban kezdett el megfogalmazódni bennem, és ebben az évben készítettem el az első kísérleti sorozatomat, amely egy félbevágott krumpliba metszett önarckép lenyomataiból állt össze. Elsődleges célként tűztem ki a deformálódással járó zsugorodási folyamat naplózását, ebből alakult ki egy húsz napos nyomtatási rítus. A grafikai lapokon és fotódokumentáción keresztül nyomon követhető a zöldség teljes kiszáradása és a metamorfózis jelenségének a fázisai.

Ez a sorozat adta a kiindulási pontot a kutatásomhoz, amely a Stádiumok címet kapta. Az elnevezés az állapotváltozás folyamatára, annak szakaszaira, illetve a napokra mint egyes állomásokra utal. Lepkegyűjtemény c. egészalakos önarcképemen szintén megjelennek a bomladozó krumpli egyes fázisai, viszont a többrészes sorozat helyett egy képen belül összegződnek a nyomatok. Itt részben már foglalkoztam az én-kép megítélésének a kérdésével, de elsősorban a saját szorongásos érzéseimnek az ábrázolására összpontosítottam.

A test témáját más perspektívák mentén is szerettem volna körüljárni. Érdekelt, hogy a nők hogyan tudnak viszonyulni a saját testükhöz, illetve, hogy a kulturálisan elfogadott sémák, valamint a divat miként formálják a belső meggyőződésüket. A boltok kirakataiban feltűnő próbababák tükrözik az emberek hozzáállását a női alakhoz, valamint az aktuális formaideálok reprezentálását is szolgálják. Kifutó c. munkám a belülről fakadó negatív testképet és a vele járó feszengéseket hivatott kifejezni. Ruháink nélkül a fizikai kiszolgáltatottság egyik aspektusával állunk szemben. A baba felöltöztetése – a lepkék ábrázolásával – a meztelen lélek leleplezését jelentheti. Úgy is értelmezhető, mint az emóció felfedése és kívülre helyezése.

A kirakati bábu pecsételéséhez összesen ötvenegy krumplilepkét metszettem ki, ezzel párhuzamosan pedig készült egy 50×70 cm-es grafika is. A Kifutó c. installáció egy csoportos kiállításon a szihalmi Magyar-Tár-Ház Szabadkéz Galériájában került bemutatásra. A főelem a baba volt, ehhez kapcsolódott az installáció többi része: a vászonkép és a krumplidúcok. A kép alá kerültek a megkövült rovarok, amelyeket egy vörös textillel lefedett állvány tetején rendeztem el. A figurát a kiállítótér központi részén egy szürke posztamensen helyeztem el. Lényeges szempont volt, hogy az elemek egymással párbeszédet folytassanak, és tárgycsoportként működve egy koherens képet formáljanak.

A teljes beszámoló ide kattintva érhető el.