A Mit fogunk a tejbe aprítani? névre keresztelt cikksorozat azt vizsgálja, hogy milyen elképzelésekkel rendelkezünk a jövő ételéről, az étkezés körülményeiről, valamint az evés társadalmi, politikai és ökológiai vonzatairól. A bemutatott hipotetikus kísérletek elképzelt jövőképeket tárnak elénk, miközben a jelen jobb megértését szolgálják. A spekulatív és kritikai food design az ételt a jövő és a kreatív fikciók médiumaként értelmezi. A sorozat célja a spekulativitás feltérképezése a kortárs művészetben és designban, amely segít felismerni és megkérdőjelezni a jelenünket alakító technológiai, gazdasági és kulturális feltételeket a megterített asztal fölött.
Most, hogy az előző cikkben belekóstoltunk az alternatív növényekből és a mesterséges technológiával készült ételekbe, valamint megnéztük, milyenek lennének a háziállatként funkcionáló háztartási objektumok, ki is kérhetjük a desszertet! Francesca Zampollo Design with Food és Agriculture and Farming kategóriáit segítségül hívva a Szmogkóstoló és a Mitigation of Shock projekteket szemlézzük.
Design With Food: Szmogkóstoló
A Design with Food kategóriájába azok az ételhez köthető munkák tartoznak, melyek az élelmiszer-ipari anyagokkal kísérletezve a kulináris művészet határait feszegetik. A Szmogkóstoló (2011) egy provokatív kísérlet, amely az étkezésen keresztül teszi láthatóvá és ízlelhetővé a legszennyezettebb területek levegőminőségét. A The Center for Genomic Gastronomy által életre hívott, nemzetközi visszhangot kiváltó projekt 2021-ben Magyarországra is elért a MENÜ imaginaire kiállítás keretében. A hazai gyűjtés a Blaha Lujza téren, a Normafánál és az aggasztó légszennyezettségi adatokat felmutató miskolci Búza téren zajlott.1
A felvert tojáshab 90%-ban levegőből áll, így a folyamatos keverés során a környezet apró, mikroszkopikus részecskéi a buborékok fogságába esnek. A projekt során ez a kulináris folyamat a konyha helyett a nyílt utcán, a szmogos ég alatt történt, ezáltal az édesség egyfajta légszűrőként funkcionált. A végeredmény egy láthatatlanul „piszkos” habcsók lett.
A habcsók hagyományosan az ünnepélyesség, a makulátlan tisztaság és a könnyedség szimbóluma. Ezzel szemben a szmoghabcsókok esetében, még ha szabad szemmel nem is látható szennyeződéseket zárnak magukba, pusztán a tudat, hogy a városi levegőnek voltak kitéve, elveszi a gusztust fogyasztásukhoz. Az étkezés intimitása itt válik a leginkább érzékelhetővé, ugyanis amikor eszünk, megnyitjuk a testünket a külvilág felé. Sebezhetővé válunk, ezért sokszor kínosan ügyelünk arra, hogy mit engedünk magunkba, és mit utasítunk vissza. Miközben a tányérunk felett görcsösen gyakoroljuk az irányítást, addig minden ösztönös levegővétellel ugyanazt a toxikus anyagot szívjuk magunkba, amitől az asztal fölött annyira undorodunk. A légzés ritmusát nem tudjuk megállítani, így a testünk folyamatosan ki van szolgáltatva a nagyvállalatok és az ipar szennyezésének. A tudatos étkezés ebben a kontextusban csupán a kontroll illúziója.
Az önrendelkezés problémáját boncolgatja Lányi András is Bevezetés az ökofilozófiába című könyvében, rávilágítva arra, hogy a modern fogyasztónak valójában egyre kevésbé nyílik lehetősége döntéseket hozni.2 Lányi Thomas Princen gondolatait idézi, aki szerint a globális technostruktúra hermetikusan elvágta az egyént saját választásainak valódi következményeitől.3
A jelenkori vásárló egyszerűen képtelen a mindent átszövő, arctalan áruforgalmi hálózatokon kívül létezni, ami lehetetlenné teszi, hogy valós képet kapjon életmódjának környezetre gyakorolt hatásairól. A termelő és a fogyasztó közé ékelődő, egyre átláthatatlanabb távolság pedig szisztematikusan felszámolja a számonkérhetőséget és a morális felelősséget.
A szmoghabcsók ebben az értelemben tehát szabadságvesztés, hiszen az étel, amely felett kontrollt gyakorolhatnánk, már a születése pillanatában magába szívja azt a kiszolgáltatottságot a környezetromboló rendszerekkel szemben, ami elől a légzés során sem tudunk elmenekülni.
Agriculture and Farming: Mitigation of Shock (London, 2050)
Az Agriculture and Farming kategóriája az élelmiszerlánc első szintjére koncentrál, ahol az élelmiszer és az alapanyag előállításra kerül. A londoni Superflux dizájnstúdió Mitigation of Shock (London, 2050) (2017-2019) című spekulatív installációja egy olyan jövőbe repít, ahol a klímaváltozás és a nyomában járó radikális élelmezési válság hétköznapi valósággá vált. A közreműködők egy átlagos, modern városi lakást építettek fel, amelyet egykor az automatizált életre, globális kereskedelemre és anyagi bőségre terveztek, ám a falak között egy egészen idegen világ bontakozik ki.
A szétszórt újságok szalagcímei és a rádióból recsegő, feszült híradások a szélsőségeknek kiszolgáltatott társadalomról tanúskodnak, míg a konyhapulton heverő receptek az élelmiszer-fogyasztás és -tárolás radikális átrendeződését mutatják be. A lakóteret kísérleti élelmiszertermelő berendezések lepték el, élelmiszerkészletek előállításának helyszínévé átalakítva. Az eszközök a fogponika nevű technikát alkalmazzák a növények termesztésére, tápanyagköd segítségével, amely lehetővé teszi a növények számára, hogy több tápanyagot szívjanak fel, csökkenti a vízigényüket és gyorsítja a növekedésüket. A lakásban mindenütt alternatív ételekkel való kísérletezés nyomai láthatók: városi gyűjtögetés, gombatermesztés, lisztkukac-tenyésztés és élelmiszerek konzerválása.4
Bár a szakemberek évtizedek óta kongatják a vészharangot a közelgő éhínségek, a szélsőséges időjárás és az erőforrások kimerülése miatt, ennek ellenére az adatok és statisztikák alapján nehéz elképzelni a katasztrófa beteljesülését. Timothy Morton filozófus ezt a felfoghatatlan léptékű jelenséget „hiperobjektumnak” nevezi. A klímaváltozás is egy olyan térbeli és időbeli tulajdonságokkal rendelkező hiperobjektum, amely meghaladja az emberi elme kognitív és elméleti felfogóképességét.5
A klímaváltozás mint hiperobjektum gyakran láthatatlan vagy túl távoli a hétköznapok emberének. A Superflux spekulatív projektje az antropocén kor környezetalakító problémáit globálisról háztartási léptékre kicsinyíti le. Ismerős környezetben, egy otthonos nappaliban helyez el ismeretlen, zavarba ejtő és furcsa elemeket (pl. lila fény, gombatelepek), és ráerősít arra a gondolatra, hogy a jövőben akár az önellátás és az otthoni „csináld magad” ételek tölthetik ki a fogyasztási paradigma összeomlása által hagyott űrt.
Forrás: Mitigation of Shock: A pragmatic experiment practicing hope for a future disrupted by climate change. Superflux, 2017–2019. https://superflux.in/index.php/work/mitigation-of-shock/#.
Remélem, hogy a kedves olvasók kellően jóllaktak a sokfogásos vacsora után. Enni már nem kell többet, ígérem! A sorozat utolsó részében az étkezéshez köthető épített környezetet, az élelmiszer-ellátás szolgáltatási rendszerét, valamint az étkezés teljes kontextusát – a mozdulatokat, a társas interakciókat és az érzelmi töltetet – magába foglaló spekulatív gyakorlatokkal találkozhatunk.
Borítókép: The Center for Genomic Gastronomy: Smog Tasting, 2011. https://genomicgastronomy.com/work/2011-2/smog-tasting/.
- MENÜ imaginaire 2021. Mit (t)eszel, ha az erőforrások végesek? Az OFF-Biennále Budapest 2021 résztvevő projektje. Kiállítási vezető és térkép. Büro Imaginaire, 2021, 16. o. https://www.buroimaginaire.com/wp-content/uploads/2021/11/menu_terkep_vezeto_HU.pdf.
- Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába – kezdő halódóknak. L’Harmattan Kiadó – Könyvpont Kiadó, Budapest, 2020, 34. o.
- Princen. Idézi: Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába – kezdő halódóknak. L’Harmattan Kiadó – Könyvpont Kiadó, Budapest, 2020, 34. o.
- Mitigation of Shock: A pragmatic experiment practicing hope for a future disrupted by climate change. Superflux, 2017–2019. https://superflux.in/index.php/work/mitigation-of-shock/.
- Morton, Timothy: Hyperobjects: Philosophy and Ecology after the End of the World. University of Minnesota Press, Minneapolis, 2013, 1–5. o.
