– CAPTATIO BENEVOLENTIAE –
Történt pedig, hogy az Úr 2024. évének május havában világossá tétetett, hogy Ady Endre Emlékezés egy nyár-éjszakára c. verse háborúellenes vers, méghozzá csak és kizárólag. Semmi másról nincs benne szó, csak a háborúellenességről. Nincs benne szó se életről, se halálról, se élet-halálról, csak háborúellenességről. Na. Kész-pasz, nulla pont.
– A PROBLÉMA ISMERTETÉSE –
De menjünk szépen sorban. Első rész: szövegértés, téma: a könyvek születése és fejlődésük rövid története. A feladatok némi szövegértési készség és alapszintű irodalmi-nyelvtani háttértudás segítségével könnyedén megoldhatók. A kérdések és a rájuk adható válaszok egyértelműek, már-már szájbarágósan.
Második rész: irodalmi feladatlap, amely a teljesség igénye nélkül járja körül az irodalomtörténetet a kezdetektől (görög drámák, itt: Szophoklész Antigonéja) a huszadik század végéig (Örkény István, Szabó Magda). Gyakorlati szövegalkotás nincs. A lényeg egy kimeríthetetlen lexikális „tudásbázis” (inkább információbázis) felhalmozásáról való számadás. Itt már valójában nem is az érettségi feladatlapot, hanem a 2020-as NAT teljesíthetetlen mennyiségű ismeretanyagát kellene kritizálni. Az érettségi tulajdonképpen csak azt kéri számon, ami ebben szerepel. Szakmai szempontból nem bírálhatom a NAT-ot, hiszen sem magyartanár nem vagyok, sem magyar szakos egyetemi hallgató. Az viszont legalábbis kérdéseket vet föl, hogy a választható érvelő vagy gyakorlati típusú szövegalkotás mégis miért került ki a feladatsorból, amikor egészen bizonyos, hogy az ilyen fajta szövegekre még a gimnázium után is szüksége lesz a diáknak, ha valamilyen módon el kíván lavírozni a munkaerőpiacon.
Harmadik rész: műértelmező szövegalkotás egy konkrét mű elemzésének formájában vagy egy témakifejtő esszé írásával. Meg kell hagyni, ez a változtatás még akár kedvezőbb is lehet a korábbi novella- vagy összehasonlító verselemzéshez képest, ha már ennyire a lexikális információk felhalmozása kerül előtérbe a nemzeti alaptantervben. Kétségtelen, hogy ez a struktúra jobban alkalmazkodik a NAT elvárásaihoz, ami azonban – továbbra is tartom az állítást – értelmezhetetlen mennyiségű ismeret-dömpinget borít a tanulók és a tanárok nyakába.
– TOVÁBBI ÉRVEK FELSORAKOZTATÁSA –
Merthogy – bármennyire is fájdalmas beismerni – itt elsősorban nem tudás-, hanem információanyagról beszélünk. Mondhatnánk, hogy a tanári szerep elsődleges célja a tudás átadása, a diáké pedig ennek a tudásnak a befogadása, feldolgozása, valamint az oktatás iránymutatásainak alkalmazása a saját életére vonatkoztatva. Ez ugyanakkor egy rendkívül leegyszerűsített, egyoldalú megfogalmazása lenne annak, amit a pedagógus-tanuló kapcsolat magában rejt, a pedagógus szerepével pedig kifejezetten ellentétes. A pedagógus szó „gyermek-vezetőt” jelent. Vagyis a pedagógus elsődleges feladata nem a tudásátadás, mert a tudás nem is átadható. A tudás legfőképpen tapasztalatból szerezhető meg. Egyedül információátadás lehetséges, de az nem egyenlő a tudással, és nem egyenlő a pedagógusi hivatás céljával sem.
A pedagógus gyermek-vezető, vagyis elsődleges feladata, hogy látásmódot adjon a gyermeknek. Olyan látásmódot, ami segíti a diákot abban, hogy az elsajátított információkat tudássá formálhassa meg. Olyan látásmódot, amely gondolkodásra készteti a diákot, amelynek hatására megkérdőjelez addig nyilvánvalónak tűnő dolgokat, de nem ragad meg a megkérdőjelezés fázisában, hanem válaszokat is keres mindarra, ami ismeretlen számára. Olyan látásmódot, amelynek segítségével a diák megtanul a saját nyelvén beszélni, kifejezni önmagát. A pedagógus-tanuló viszony ezért sokkal több egy „klasszikus” hierarchikus tanár-diák viszonynál. A hiteles látásmód átadása ugyanis kizárólag abban az esetben történik meg, hogyha a pedagógus és a tanuló kölcsönösen nyitottak egymás felé.
Amennyiben ezt az Oktatási Hivatal által központilag megszabott nemzeti alaptanterv nem teszi lehetővé, vagyis nem biztosítja azt a keretet, amelyben az információátadás mellett a gondolkodás (a gyakorlatba ültetés!) is megvalósulhat, tulajdonképpen nem is elvárható a diáktól, hogy gyakorlati szövegalkotásban jeleskedjék. S ha már nem jeleskedhet, hát ne is tegyük bele a gyermek érettségének szintjét mérő, közoktatási tanulmányait lezáró vizsgába. Mert a gyermek – mint az közismert – attól lesz érett, hogy képes számot adni egy lexikális ismeretanyagról, nem pedig attól, hogy tanulmányait hasznosítani tudja a gyakorlatban.
– BEFEJEZÉS –
Ezen a ponton tulajdonképpen vissza is érkezünk az Ady-verset ismertető bevezető szakaszhoz. Gondolkodni nem szerencsés a versről, hiszen az a megoldókulcsból világosan látszik, hogy „Minden mezőbe csak egy szám kerülhet”. Eszerint a legalsó üres mezőbe az 1-es számnak kell kerülnie, ami a „háborúellenes versek” kategóriáját jelöli. Az „élet-halál verseket” jelölő 10-es számot jobb, ha messzire elkerüljük. Képtelenség ugyanis, hogy a verscímben szereplő „nyár” az életre, az „éjszaka” pedig a halálra utaljon, elég, ha lexikális ismereteink tára tartalmazza azt az információt, hogy a vers az 1914-1918-as időszakot magában foglaló kötetben jelent meg, amely nyilvánvaló, hogy kizárólag az első világháború borzalmait dolgozza föl. Lényegtelen, hogy a kötet címe A halottak élén, az első ciklusé – melynek ez a vers a nyitánya – pedig az Ember az embertelenségben. Mindezt teljesen fölösleges figyelembe venni. Nincs élet, nincs halál, sem pedig élet-halál. Kész-pasz. Nulla pont.
