A következő két hétben a harmadik OFF-Biennále kapcsán három projektről beszélgetünk kis csoportokban. Első alkalommal a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói ültek össze, ennek átiratát holnap olvashatjátok majd, másodszor más művészeti egyetemek hallgatói fejtik ki véleményüket, végül nem művészeti egyetemre járó diákok beszélgetését publikáljuk.

Amikor felkértek a feladatra, hogy mondjak pár szót bemelegítésként, úgy éreztem nagy szarban vagyok. Hogy mondhatnék én bármi ehhez méltót? Állami pénzen szervezett megnyitókhoz méltóbb lennék. Azokhoz több közöm van. Az egész kuplerájhoz én is hozzájárultam, amikor úgy döntöttem, nem megyek ki a körútra gyújtogatni. Na de elég a hülyeségből. Itt most művészetről van szó. A művészet pedig komoly dolog. Sokan visszaélnek vele. Mármint azzal, hogy van művészet. Én azt mondom, hogy éljünk vissza inkább azzal, hogy van pénz. És éljünk vissza azzal, hogy a két dolog találkozik. A kettővel ugyanis külön-külön nem érdemes foglalkozni. El kell, hogy helyezzük magunkat egy ilyen levágott fülcimpa – NER vállalkozó skálán. Ezen a skálán a harag mértéke balról jobbra csökken. A világ összes problémája megszűnne, ha ez fordítva lenne. Úgyhogy arra kérek mindenkit, aki megnézi a kiállítást, hogy legyen annál mérgesebb, minél több pénze van. Saját magára is persze. A levágott fülcimpákat levélben várom majd. Akinek nincs pénze, az ne legyen mérges. Nekik sajnos ki kell maradniuk ebből is, mint megannyi más dologból az életben. Ők inkább csak gondolkodjanak. Az is valami. Esetleg el is mondhatják, mit gondolnak. Az még több valami. Mondják el annak, aki otthagyja a Normafán a szemetét. Meg annak, aki palackos ásványvizet vesz Magyarországon. Meg annak, aki köztévét néz. Akár verekedjetek is. Ha minden jól megy, az sem kerül semmibe. A lényeg csak az, hogy legyünk jó ellenségek. Bármit is jelentsen ez. Az imént azt mondtam, hogy a világ összes problémája megoldódna, ha a gazdagok lennének a dühösek. Ez baromság. Attól függ, kire lennének dühösek persze. Lehet, hogy még rosszabbul járnánk, ha berágnának mondjuk a hóvirágokra. Vagy a fókákra. És akkor dollármilliókat költenének arra, hogy leöljék azokat a kedves kövér állatokat. Nem lenne szép látvány. De akkor legalább konkrétan kirajzolódna a terv. Látnánk mire megy ki a játék. Most csak úgy közvetett módon halnak meg a fókák. Azt hiszem, ezt nevezik járulékos veszteségnek. Egy ilyen narratíva ellen nehéz harcolni. Vagy legyen akkor minden nagyon rossz, vagy minden nagyon jó. Hadd lehessek vagy mérges, vagy nyugodt. Kapjak levegőt, vagy ne kapjak. A lényeg, hogy rendelkezni tudjak a saját haragommal. Egyénekként az a feladatunk, hogy rendelkezzünk is vele. Egy ilyen művészeti esemény lehet ennek a haragnak az inkubátora, de nem lehet a harag maga. A lényeg, hogy innen hazaérve ne lélegezzünk fel.