Leitert Vivien Partra vetett / FLOATED (2020) című alkotásáról.

Partra vetett. Az élet hullámzásából kisodródott. A ritmusból kizökkent, a normalitásból kiesett. Fennakadt. Tehetetlenségbe dermedt. Lét és nemlét határán egyensúlyozik. Végzete elkerülhetetlen, de késleltetett. A bizonytalanságba fulladásig belesüppedt. Nélkülözi az életfeltételeket.

Az élet folyamából kiragadott. Kiemelt, kimetszett, kipreparált. Izolált, kontextusától megfosztott, nehezen definiálható. Felfejtett, felnagyított, lemeztelenített. Sejtjeiig látható, lüktető, nyers, organikus, inas, szövetes. Elnehezülő, testi, kiszolgáltatott.

Leitert Vivien Partra vetett / FLOATED című textilszobrában egymásra vetül a tudományos vizsgálatnak alávetett szerv, a haláltusáját vívó, partra vetett élőlény és a krízist megélő, egzisztenciális szorongással küzdő személy képe. Mindhárom eset alapmotívuma a bizonyosság elvesztése, a korábbi alapvetések megkérdőjeleződése, az élet határának elmosódása, valamint egy térbeli kibillenés.

A hússzínű textil gyűrődése és hullámzása, a különböző árnyalatú anyagok rétegződése és az organikus forma mind a szervszerűség képzetét erősítik. A más-más minőségűre varrott felületek különféle szövettani rétegekre emlékeztetnek. A világos anyagból készült kiegészítések inak, esetleg zsírszövet lehetnének. A varrás nyomán húzódó ráncok, barázdák, ritmikus bemélyedések néhol rostszerű, izomszövetet idéző képet adnak. Egészét tekintve azonban mégis nehezen meghatározható a vizsgált tárgy mibenléte.

Talán nem is szerv, hanem önálló entitás, tengerek mélyén lakó, rejtőzködő, csúszómászó lény. Egy élőlény, mely kiszakíttatott természetes élőhelyéről. Nem csupán megszokott életterét veszítette el, hanem a létéhez nélkülözhetetlen, alapvető életfeltételeket is. Az a közeg, amibe került, lassú fulladásos halált hoz számára. Bár látja a közelgő végzetet, mégis tehetetlen, nem csak a cselekvéshez szükséges szervek hiányából adódóan, hanem a mentális zsibbadtság miatt is, mintha sokkos állapotban lenne, hasonlóképpen a karanténba szorult emberhez.

Egy személy, akinek ez idáig számos különböző helyszínen zajlott az élete, most visszaszorult otthonába. Az otthonba, ami fizikális szinten védelmet és biztonságot nyújt, talán még kényelmet is, azonban pszichés szempontból egy bénító, fojtogató, őrjítő közeget jelent, ahol a személy cselekvőképessége korlátozódik, identitása megkérdőjeleződik, akár mentálisan is labilissá válhat.

A posztamensen való elhelyezésben is jól látható az instabilitás. A tárgy két vége kissé lelóg, mintha libikókaszerűen egyensúlyozna a tengelyt jelentő hasábon. Ugyanakkor az egyik oldalán lefelé ível, meghajlik, azt a benyomást keltve, mintha zátonyra futott volna, hasonlóan a vízpartokon fellelhető faágakon, köveken fennakadó tárgyakhoz.

Anyaga az akár egyszerűnek, hétköznapinak is tekinthető textil, ám az öltésekkel való megmunkálás során átlényegül, érdekes felületek jönnek létre, különleges minőségekre tesz szert. Kezdetben egy kitömött zsák csupán, egyetlen sejt, amely a varrás nyomán kezd osztódni, differenciálódni, egyeddé fejlődni. A mű lassú, apránkénti kifejlődése összhangban áll a művész belső meditatív folyamataival. A végtelen számú öltés hosszú munkaórákat igényel, amely megváltozott szemléletet, alternatív időértelmezést feltételez. A varrás nem csak abban az értelemben szimbolikus, mint hagyományos női tevékenység, hanem indirekt módon a szűkös térhez való alkalmazkodás szempontjából is, a kizárólag kis öltéseket lehetővé tevő közeg lenyomataként. A varró nő képe, úgy tűnhet, hogy a bezárt nő szimbóluma, aki az otthona rabságában rekedt. Azonban ezen felülemeli az, hogy a varró tevékenységével alkot, teremt és életet ad.