A jelenlegi járványhelyzet okozta kényszerű otthonlét átalakította a magánélet fogalmát, az élet tere beszűkült. Az otthon – a társadalom egy része számára – már nemcsak személyes tér, de a munkavégzés és a szabadidő eltöltésének elsődleges helyszínévé is vált. Ezt a megváltozott otthon-élményt, az otthon különböző értelmezési lehetőségeit vette alapul a Modem tavaly szeptemberben indult Mindenütt jó, de… közösségi média projektje, amelynek keretein belül három hónapon keresztül minden héten egy pályakezdő és egy, a kortárs művészeti közegben már jól ismert művész együttműködéséből létrejött alkotást láthattunk az intézmény online felületein.
A megvalósult művek egyike Chilf Mária és Éliás Tamás Vizit című videómunkája, melyben az alkotók saját otthonukba engednek betekintést mobiltelefonjuk kameráján keresztül.
A kamera látószöge egy papírlapon ejtett apró lyukra szűkül, amely egyszerre felfed és eltakar, irányítja a kíváncsi tekintetet. Mozgása magát az emberi észlelést, a szem működését idézi, fürkész, megfigyel, mintha keresne valamit. A szemléletmód azonban hűvös és távolságtartó, az alkotóké egy külső, voyeur-szerep, pozíciójuk megegyezik a nézőével.
Az egymásba olvadó, áttűnő képeken összefolyik a két művész személyes tere, azonossá válnak a színek és a fények, csak a távolságtartás az, ami megmarad: saját otthonukat éppoly idegen szemmel nézik, mint a másikét. A sejtelmes atmoszféra és a háttérben hallható morajlás fokozza a kívülállóság érzését, a nézőnek így az a benyomása támad, mintha nem is a jelenben, hanem sokkal távolabb, valakinek az álmában vagy az emlékében járna, ahol a felderengő részletek (a falon futó csövek, a könyvespolc, a növények, a szemközti ház, az ablakpárkányon elhelyezett tárgyak) tájékozódási pontokként segítik a felismerést.
A néző mint megfigyelő mindvégig jelen van, szerepe kettős: egyszerre egy kulcslyukon át leskelődő idegen, s közben mintha maga is a tér részét képezné: ismerősen szemléli az otthon hétköznapi tárgyait, azonosul az alkotókkal. Az alkotók és nézők közötti kapcsolat a nyilvános- és magánélet közötti elmosódott határt élesíti ki; az asszociatív ellentétpár generálta feszültség az egyén jelenlegi járványhelyzethez fűződő viszonyát idézi.
A Vizitben hologramként, egy távoli emlékként tűnik fel az otthon, melynek bensőséges hangulata az idegenség érzésével párosul. A mű egységét éppen ez az ambivalencia teremti meg: összefonódik benne ismerős és idegen, privát és nyilvános, álom és valóság, otthon és otthontalanság.
