„Gondolja azt, hogy tükörbe néz! Helyesbítse a megjelenítését! Döntse el, kinek akar tetszeni! Igyekezzen kedvező benyomást kelteni! Legyen megnyerő! Legyen kellemes látvány a szemnek! Mosolyogjon! Legyen a mosolyában egy árnyalatnyi kihívás! Legyen átütő! Legyen emlékezetes! Képzelje azt, hogy szép! Képzelje azt, hogy gazdag, képzelje azt, hogy egészséges! Tegyen valami sajátosat! Mondjon valami jellemzőt! Legyen a megjelenése esemény! Képviseljen egy életformát! (…) Valósítsa meg a saját magáról alkotott képet! Váljon az élményünkké! Nem jó, ön nem tudja végrehajtani az instrukciókat, melyek az ön érdekét szolgálják. Ön így szeretné viszont látni magát a moziban? Ön nem elég karakteres, nem elég jellemző. Ön nem egyedi, és nem érdekes. Ön nem elég tanulságos látvány. Nem elég izgalmas…”

(Hajas Tibor: Öndivatbemutató, 1976)

A program Csányi Gergely szociológus előadásával indított, amely az 1970-es évek és napjaink genderrezsimje közti hasonlóságokat tematizálta. Csányi mind az 1970 utáni, mind a 2008 utáni időszakot állóvizet felkavaró válsághelyzetként írta le, melyek egyfajta társadalmi turbulenciának az időszakai. De mi történt az 1970-es években?

A ’70-es évek gazdasági válságának következtében megindult a szocialista rendszer lassú erodálódása. A belföldi fogyasztás jelentősége növekedett, megjelentek a reklámok, melyek hamar eroticizálódtak, ezáltal átszexualizálva a nyilvánosságot. Megkezdődött a pornográfia beáramlása, megjelent az ún. GYES-betegség, és bár elkezdődött a (szexuál)pszichológia rehabilitálása, az erkölcsökről való narratíva képlékeny maradt.

A fokozatos liberalizálódás, majd a rendszerváltás és az EU-csatlakozás pozitív reményekkel kecsegtetett, de ez nem tartott sokáig.

A 2008-as válságra a Nemzeti Együttműködés Rendszere egymásnak ellentmondó felzárkóztatási stratégiával reagált. Egyszerre nyitott Kelet és Nyugat felé, a függőségi viszonyok kiegyenlítése érdekében, s mindez alatt a nemzeti burzsoázia (haveri kapitalizmus) megerősítésére törekedett. Bevezették a CSOK-ot és a GYED-et, elutasították az Isztambuli Egyezményt, ugyanakkor fejlesztették az óvoda- és a bölcsődehálózatot. A morális felsőbbrendűségi geopolitika jegyében anti-gender kampányt indítottak: deakkreditálták a gender studies mesterképzést, elvették a transzneműek jogait, továbbá korlátozták a meleg párok örökbefogadási lehetőségeit.

Ez a Nyugattal szembeni kompenzatorikus önszeretet (legalább mi nem vagyunk buzik) a mai napig a kormánypropaganda tárgya, míg az állami médiában szelektív konzervativizmus működik: a heteronormatív, keresztény családnarratíva mellett megférnek az Origón megjelenő erotikus tartalmak, arról nem is beszélve, hogy a Videa, az Origó saját videómegosztója a legnagyobb magyar pornómegosztó (beleértve a transzgender pornóvideókat is).

Az előadás után Ladik Katalin és Vető János beszélgetése következett, melyet Menesi Attila vezetett. Ladik ikonikus Sámánperformanszának és Hajas Tibor által rendezett Öndivatbemutatónak videódokumentációjának megtekintése után, Menesi kontextualizálta a ’70-es évek Kelet-Közép Európájának akcióművészetét a bécsi akcionizmustól a prágai tavaszon át az akkoriban a belgrádi művészeti egyetemen tanuló Marina Abramovicsig. Ezt követően a beszélgetés a mai magyarországi performanszművészetre, azok helyszíneire, céljaira és közegére koncentrálódott.

Ladik Magyarországon 1970-ben adta elő Sámánperformanszát, amelynek következtében a meztelen költőnő névvel bélyegezték meg (melyet a művész csak a ’80-as években tudott meg). A magyarországi egyetemeken azonban már ’62 óta tiltólistán volt, elrettentő példaként tartották számon, míg az újvidéki Új Symposion lehozta verseit. A beszélgetés során a művész úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy számára ezek az előadások rituálék, amelyekhez átlényegülés szükséges, s a sámán szerepébe bújva tudja közvetíteni a világról alkotott képét. Az ő szavaival élve „a költő a sámán szerepét játssza a társadalomban”.

Ladik elmondása szerint a performansz műfaja ma már nem létezik abban a formában, mint egykor, az inkább egy tét és kockázat nélküli l’art pour l’art megnyilvánulásnak tekinthető.

Vető János 1975-ben barátkozott össze Hajas Tiborral Szentjóby Tamás reptéri búcsúztatásán. Barátságuk egyben művészpárosként való munkásságuk kezdete is, mely Hajas 1980-ban bekövetkezett váratlan haláláig tartott. Vető dokumentálta Hajas önmagát veszélyeztető akcióit, mely fotók a magyar neoavantgárd ikonikus képeivé avanzsálódtak.

A fotóművész – aki nem mellesleg a Trabant zenekar egyik alapító tagja – felelevenítette többek között a Csőd című performanszot, mely során Hajas megivott másfél liter temperát és preparálva lett egy harakirihez. Így emlékezett vissza az esetről: „már az előkészületektől rosszul lett a filmrendező hölgy, utána elindult a kamera, minden preparálva volt, nem lehetett abbahagyni. De aztán a filmkamera is rosszul lett, bekapta a filmet. Ettől az operatőr is rosszul lett, ijedtében kinyitotta az addig leforgatott filmet, ami fényt kapott…zavarba jöttek…mondták, hogy bocsánat és elmentek. Volt nálam kamera, így kettős végkifejletű dolog lett, hogy performansz és dokumentum is van.”

Vető a performansz műfaját egy olyan előadásként definiálta, mely során a művész a saját életét teszi kockára, melynek értelmében az akció valódi és nem színjáték. Nem úgy, mint az aktuális kultúrpolitika, melyről az alábbit nyilatkozta: „nem hiszem, hogy ebben a politikában van kultúra, de hát lehet, hogy a disznósajt is egy kultúra…”

A program lezárásaként a kontextus osztály három csoportot alkotva párhuzamos aktivitásokat folytatott. Az egyik csoport az első kurzus óta folyamatosan alakuló óriásplakát méretű festménynaplót folytatta Poór Dorottya vezetésével. Egy másik csoport mindez idő alatt Kmetyó Annamária workshopján vett részt, előkészítve Ladik Katalin sámánperformanszának újrajátszását, melyet december 19-én, a CEU Nyitott Galériában tekinthetnek meg az érdeklődők. A harmadik csoport, a Kontextus Bizottság „értekezletén” vett részt a megvalósuló kiállításról, mely december 12-én, csütörtökön nyílik a fent említett helyszínen szintén 18:00 órakor. A kiállítást a Dollár Papa Gyermekei társulat és a Kontextus osztály résztvevőinek Díjátadó című előadása nyitja meg Ördög Tamás rendezésében.