Archaikus gyökerek

A boszorkány a kezdetekben a mindentudó bölcs szerepkörét jelentette, aki kivételes tudásával képes volt segíteni embereken (javasasszony, vagy kuruzsló). Később komolyabb spirituális szerepet vett fel, melyben szoros kapcsolatban állt a szellemvilággal. A boszorkányság kezdetekben egy nemtől független fogalom volt, mely csak később, a középkorban alakult egyre inkább női szerepkörré a köztudatban. Az angol sorcerer egyértelműbben megtartotta azt a jelentést, mellyel a korai boszorkányság jellemezhető, hisz egy nem specifikált nemű, okkult spiritizmussal, varázslattal foglalkozó személyt jelent. A ma ismert boszorkányalak különböző természetfeletti lények, kuruzslók és varázslók attribútumaiból olvadt össze.

A kereszténység hatása a boszorkányság

Egészen a 9. századig a boszorkányság főleg mint egyfajta természetvallás volt jelen. Ezután valószínűleg Bizáncban, a pogány hagyományokat ellenző keresztény egyház keze nyomán elterjedt, hogy a boszorkány nem csak a szellemvilággal, hanem egyenesen az ördöggel köt egyezséget. Továbbá itt jelent meg a boszorkányszombatok fogalma is először. A kor hiedelme szerint a boszorkányok minden héten a hét egy bizonyos napján összegyűlnek egy hegytetőn, ahova kecskén, disznón, seprűn érkeznek. Ezen a gyűlésen megjelenik maga a sátán is, aki arra biztatja a boszorkányokat, hogy még több gonoszságot kövessenek el, majd féktelen orgiára buzdítja követőit. Azzal, hogy a boszorkányságot összekapcsolták az ördöggel, megalkották a kereszténység fenyegető karakterét, ezzel erősítve a társadalomban az egyház szükségét és moralizáló szerepét.

Boszorkányüldözés

A 15. században kezdődött a boszorkányok szisztematikus üldözése és irtása. A keresztény egyház számára a boszorkányság és minden pogány vallás fenyegetést jelentett, ezért tudatosan igyekeztek visszaszorítani őket.

A boszorkányperek lefolyása kegyetlen és kiszámítható volt. Gyakorlatilag bármilyen indokkal boszorkányság gyanújába keveredhetett valaki, akit ezután, ha bűnösnek vallotta magát, megöltek, ha ártatlannak vallotta magát, akkor gyakran addig kínozták, míg be nem látta bűnét.

Ennek állítólagos oka az volt, hogy a beléjük szállt ördögöt, aki nem hagyja a gazdatestet vallani, kiűzzék. Ideális ellenségek voltak a női boszorkányalakok az egyház számára, egyrészről az állítólagos ördöggel való szoros kapcsolatuk miatt, másrészt mert az erős, tanult nők a kor férfiembere számára fenyegetően hatottak, így egyszerűbb volt köréjük negatív hiedelemrendszert építeni.

Ennek a folyamatnak lényeges karaktere volt Heinrich Kramer, a dominikánus rend egy szerzetese, aki 1474-től a mai délnémet terület inkvizítoraként szolgált. A kereszténység nevében bíróság elé hurcolt nőket, gyakran csupán azért, mert szemérmetlennek tartotta őket. Hírhedt és gyakori boszorkánypereit megelégelve 1485-ben a Brixton püspöke megszakított egy tárgyalást, és minden vádlott nőt szabadon engedett. Kramer üres vádjai már nem állták meg a helyüket, ezért 1487-ben jelentette meg Malleus Maleficarium (Boszorkányok pörölye) című írását, egyfajta bibliát a boszorkányüldözők számára.

A könyv lejegyzi a boszorkányhit történelmét, továbbá részletesen kifejti a boszorkányok felismerésének módját és a boszorkánykínzó módszereket. Olyan rituálékat ír le részletesen, mint a boszorkányszombat, az áldozattétel, vagy a boszorkányok alakváltásának menete. Kimondja, hogy a boszorkányság alapvetően a női nem bűneként értelmezhető, hisz a nők fizikailag és mentálisan is gyengébbek a férfiaknál, ezáltal hajlamosabbak az ördöggel való üzletelésre. Ez a gondolat volt az, mely végleg veszélybe sodorta többek közt a javasasszonyokat és bábákat, kiknek titokzatos, sokrétű tudására egyszerű magyarázat volt az ördöggel kötött üzlet. A Malleus Maleficarium a kor egyik legnagyobb hatású irodalmi műve lett, és megjelenése után több, mint kétszáz évig szolgált a boszorkányperek „törvénykönyvéül”.

Az európai boszorkányüldözés a 18. század közepére, a felvilágosodás hatására minden államban véget ért. Ezalatt a nagyjából négyszáz év alatt nyolcvanezer ember halt meg boszorkányperek következtében. A területeken, ahol elterjedtek voltak a boszorkánykivégzések jelentős populáció-csökkenés ment végbe, és a közösségek rettegésben éltek.

Boszorkányüldözés a felvilágosodás után

A romantika korában, mikor a felvilágosodással szemben centrális téma volt az egyén, az individuum képzelőereje és viszonya a természettel, a boszorkányság elterjedt, mint újra felfedezett okkult hitvallás, mely többé nem eretnek vagy bűnös, hanem pusztán természetközeli.

A boszorkánymesterség tovább működött, attól függetlenül, hogy a társadalom nagy része már nem hitt a boszorkányokban. A 18. század végétől a 19. század végéig tartó romantika új hozzáállást hozott a természetfelettihez. A boszorkány a korban inkább szimbólumként jelent meg, mely az újfajta, romantikus világképpel is párhuzamba állítható, a rideg és mechanikus felvilágosodás és iparosodás ellentettjeként.

A boszorkányság ábrázolása

A boszorkányság ábrázolása a képzőművészetben dualitást hordoz magában, amit a művészettörténészek leggyakrabban ifjabb Albrecht Dürer két, boszorkányokat ábrázoló fametszetéhez kötnek; a Négy boszorkány című, 1497-ben készült kép négy fiatal, vonzó, meztelen, fiatal nőt ábrázol, az 1500 körül készült A boszorkány című pedig egy öreg, meztelen, gonosz arcú nőként ábrázolja, aki hátrafelé lovagol a kecskén, és fellelhetők benne a „vasorrú bába” attribútumai. Ábrázolása a korareneszánszban elterjedt, az Irigységet mint bűnt megtestesítő alakból indul ki. A boszorkányt ábrázolták a természet misztikus voltának szimbólumaként, de esetenként a gonosz jelképeként tért vissza a középkor hiedelemalakjához hasonlóan.

A romantikus ábrázolásokban az azonban közös, hogy a nőiség fenségességét, érzékiségét hangsúlyozták, akár tiszta, természetes, akár titokzatos, sötét jellemzőit kiemelve.

A boszorkányság a középkor hiedelmeivel, hiszékenységével kapcsolatban is a felmerül a romantika idején, mint például Francisco Goya Los Caprichos albumában, ahol az „elbutult”, hiszékeny középkori ember naivitásának szemléltetése a fő cél. Az albumban a groteszk, álomszerű ábrázolással megformált boszorkányok kevésbé magát a boszorkányt és sokkal inkább a kor nézeteit szimbolizálják.

A modernkor a boszorkányságot a női függetlenség és az intuitív, természetfeletti erőkkel felruházott nő szimbólumaként jeleníti meg, de gyakori a boszorkányok rituáléit idéző ábrázolás is.

A boszorkánysághoz való hozzáállás és a boszorkány alakja sokat elárul egy adott társadalom szemléletmódjáról.

A boszorkányok a történelem során többször alkottak tökéletes bűnbakot, mikor egy közösség a megélt szerencsétlenségekre nem talált magyarázatot vagy megoldást.

Amikor egy közösség nehéz időket él meg – szerencsétlenségek, bizonytalanságok sújtják – fogékonyabb az ehhez hasonló szemléletmódra. Amikor azonban egy társadalom nem él kételyek közt és semmiből nem szenved hiányt, nincs szüksége efféle hitrendszerekre ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.
Épp ez az, amiért a boszorkányhiedelem reneszánszát élheti mint menekülési útvonal az egyre bizonytalanabb és sebesebben haladó modern világban.