Az elképzelés, miszerint a nő a család és az otthon védelmének felelőse, már az ókortól lekövethető. Az ókori római mitológiában a családi tűzhely, az otthon és a család védelmező istensége Vesta volt, görög megfelelője Hesztia. A római mítoszokban személyéhez nem kötődnek történetek, mint más istenekéhez, létezése alapfeltétel, nem ábrázolták, a mitológia szerint a szent lángban lakott. Ez az alaptézis a történelem során nem sokat változott, tovább élt és igazodott az adott korhoz és a fejlődő társadalom újabb és újabb elvárásaihoz. A családi otthon megteremtése évezredek óta a nők feladatkörét képezi. És olyan alapvetés, amiért sem köszönet, sem elismerés nem jár.

Liza Lou Kitchen című munkája egy személyes emlékmű édesanyjának és egyben az összes nőnek, akik mindennap házimunkát végeznek, gyermeket nevelnek vagy gondoskodnak idős hozzátartozóikról. Az 1:1-es arányban pontosan és részletgazdagon gyöngyökből kirakott konyha egy monumentális installáció, melyet a művész 5 év alatt épített fel 1991 és 1996 között. Lou ezzel leszögezi, hogy ez a munka figyelmen kívül hagyott nőkről szól és az ő örökös láthatatlanul végzett munkájukról. Lou a munka, mint tevékenység méltóságáért érvel, amely itt először, mint folyamat és csak másodjára, mint alkotás nyilvánul meg. Ezzel egyértelműen a társadalmi nemhez is kapcsolja, mivel a kézművesség és a házimunka hagyományosan női és alulértékel művészeti területek.

A háztartáson belüli fizetetlen munkát a 70-es években a nyugati feminista ismeretelmélet olyan alakjai tematizálták, mint például Betty Friedan és Silvia Federici (WfH)¹. Azóta pedig több emberi jogi szervezet is foglakozott a házi- és gondoskodó munkák a társadalmi nemek közötti igazságtalan elosztásával. Az Oxfam² 2020-as jelentése elsősorban azt vizsgálja, hogy hogyan járul hozzá az egyenlőtlenségek kialakulásához és fenntartásához a nők által végzett láthatatlan munka, milyen árat kénytelenek fizetni érte, és milyen következményekkel jár mindez a nőkre magukra nézve.  Kiemelték, hogy a nők a világon naponta összesen 12,5 milliárd főzéssel, takarítással, gondozással töltött munkaórát dolgoznak úgy, hogy nem kapnak érte fizetést; a nők fizetetlen munkája viszont cserébe évente 10,8 billió dollárral járul hozzá a globális gazdasághoz, háromszor annyival, mint a teljes technológiai ipar.³

„She rose to his Requirement, dropped
The playthings of her life
To take to Honorable work
Of Woman and of Wife.”
(Emily Dickinson versrészlet a konyhában található sütő oldalán.)

A jelentés szerint a fizetetlen gondozási munka a mai gazdaság rejtett motorja, amely lehetővé teszi a folyamatos gazdasági és társadalmi növekedést. A szóban forgó munka több mint háromnegyedét nők végzik, akiknek emellett már nem jut idejük tovább képezni magukat, jobb állás után kutatni, gyakran csak részmunkaidőben tudnak dolgozni, vagy egyáltalán nem. A dolgozó korú nők több, mint 40 százaléka egyáltalán nem tud munkát vállalni, mert teljes mértékben rá hárul gyermekei vagy idős családtagjai gondozásának a terhe. Ebből következően önálló fizetéssel sem rendelkeznek, így nem tudnak semmilyen szinten belefolyni a társadalmi (gazdasági) döntéshozatalba. Mindez a világon élő férfiaknak mindössze a 6 százalékára igaz.

Lou munkájának komplex kapcsolata van a művész saját élettörténetével és identitásával is. Lou 1989-ben otthagyta a San Francisco-i Művészeti Egyetemet, mert tanárai nem akarták komolyan venni a gyöngyből készült munkáit. Ezután hazaköltözött édesanyjához, ahol dühében, helyzete kilátástalanságából kezdett el dolgozni a Kichen-ön.

Így ez a médium – a gyöngyök – és az aprólékos, hosszadalmas munka kikerülhetetlen elemei Lou alkotásának szimbolikusan is: Lou lehetőséget látott a gyöngyökben, ezzel kívánt beszélni a láthatatlan munkáról, feminizmusról, kézművességről és az Amerikában az 50-es években újtérhódításra törő tradicionális nemi szerepekről. „Az etalon amerikai nők mosogatnak és pitét sütnek az örökkévalóságig és ez egy hálátlan feladat, ami soha nem ér véget” – mondja a művész egy vele készült interjúban.

Az egyesével felhelyezett gyöngyburkolat is ennek a véget nem érő munkának a metaforája. A konyha részletei jórészt fa szerkezetre installált textilek vagy papírmasé elemek, de vannak köztük talált valós háztartási gépek is, például a tűzhely és a hűtő, amelyeket a művész lefestett, majd ezek felületeit gyöngyökkel burkolta be, mintha egy felületi mozaikot rakott volna ki. Ugyanúgy, ahogy a nők háztartásbéli munkája sem fizetett munka, – és gyakran nem is mérlegeli a társadalom valós munkaként – úgy a gyöngyök és az applikáció használata sem tekinthető hagyományos értelemben vett művészetnek. Nem ér fel a nemes anyagokhoz, mint a bronz vagy az olaj és sokkal inkább jellemző eszköze a kézműves termékeknek vagy giccsnek, mint a magasművészetnek.

A Kitchen az amerikai élet és álom gúnyos kommentárjaként is olvasható, mindenütt jelenlévő termékeivel és elvárásaival. Részleteiben feltűnnek méltatlan, a popkultúrából jól ismert és átemelt túlszexualizált nőábrázolások, amelyek elmondása szerint bosszantották Lou-t.

Feszültség húzódik továbbá a mű készítésének aprólékos, hosszú folyamata és a monumentális alkotás befogadása között. Felfogható-e, ha nem ismerjük az alkotás történetét, hogy valóban 5 teljes év alatt készült el? Hogy mennyi idő, koncentráció és munka van a csillogó felületekben? És belátható-e, hogy mennyi munka van az otthonainkban? Látjuk-e az amerikai álom, vagy akár saját háztatásaink mögött, az élére vasalt nadrágokban és portalan könyvespolcokban a fizika munkát? Ugyanúgy nem érezzük a ragasztószagot a Whitney Múzeum kiállítóterében, ahogy a takarítást, mosogatást és gondoskodás hiányát vesszük észre az elvégzett munka produktuma helyett.

Ha tisztaságot látunk nem mérjük fel az előzőleg valószínűleg hosszas, koszos és megterhelő munkával eltakarított mocskot. Ahogy a művészek elvégzett munkáját, munkafolyamatát sem tudjuk (szeretjük) értelmezni és gazdaságilag kompenzálni a magyar és nemzetközi kultúrafinanszírozásban. A Whitney Múzeum pompája épp úgy fedi el a műalkotásokba fektetett szellemi és fizikai munkát (labour), mint a tökéletes háziasszony és az újabban Trad-wife influenszerek a „könnyű életet” promotáló és glamurizáló reels-videói.  De félreértés ne essék, nem a magával a munkával, az alkotással vagy a gondoskodással van baj, hanem ezek rendszerszintű leértékelésével és eltagadásával és az ebből fakadó kizsákmányolással.

Mindamellett, hogy alkotásában a méltánytalan nemek közötti munkamegosztásra és az ennek következtében létrejövő függő viszonyokra hívja fel a figyelmet, Lou a Kitchen-nel saját magának és talán sok nőtársának is a reményt és kitartás szimbolizálja: ez történik, ha valaki valami iránt mély elköteleződéssel és törődéssel fordul és nem hagyja azt abba. 

1.  Lou a 70-es években nőtt fel, amikor is a nyugati feminista diskurzus második hulláma csúcsosodott ki, Mariarosa Dalla Costa, Silvia Federici, Brigitte Galtier, és Selma James WfH (Wages for Housework) kampányával egyidőben. ↩︎
2.  Clare Coffey, Patricia Espinoza Revollo, Rowan Harvey, Max Lawson, Anam Parvez Butt, Kim Piaget, Diana Sarosi, Julie Thekkuda. Time to care – Unpaid and underpaid care work and the global inequality crisis, Oxfam GB for Oxfam International under ISBN 978-1-78748-541-9 in January 2020. DOI: 10.21201/2020.5419 Elérhető: https://oxfamilibrary.openrepository.com/bitstream/handle/10546/620928/bp-time-to-care-inequality-200120-en.pdf (utolsó megnyitás 2026.02.06.) ↩︎
3.  U.a. ↩︎