Ez volt a szovjet állami kultusz, amely sok tekintetben vallási jellegű volt, és ugyanúgy dogmatikusan szemlélte a világot, mint az egyházak, igaz, más értelemben. Egy szorosan egybetartozó sorozatot szeretnék bemutatni, mely összefoglaló neve Szocialista archaizmus.

A történelem legnyíltabban, legmilitánsabban ateista állama a forradalmi Franciaország mellett a Szovjetunió volt, mely az előbbi örökösének is tartotta magát. Valóban jelentős hasonlóságok fedezhetők fel a két korszak között a tér-és időbeli távolság dacára. A francia forradalom alatt még olyan sajátos okkult-szabadkőműves gondolatvilágot tükröző állami kultuszokat próbált meg az állam mesterségesen létrehozni, mint az Ész Istennője, ám ezeknek Napóleon után nem maradt helye. A szovjet forradalom alatt ilyesmi már nem fordult elő, sokkal inkább minden nem anyagival kívántak véglegesen leszámolni. Az új korszak alapja a tudományos materializmus lett, mely hamar vallási dogmává kövesedett. A szovjet tudományt a vallásosságra jellemző ideológia hatotta át. Micsurin és Liszenkó munkásságát is a hit és az ideológia vezérelte.

Azzal kívántam foglalkozni, hogy miként jelenik meg a vallásosság és a mítosz egy olyan környezetben, ahol ez alapvetően tilos, sőt ennek az eltüntetése a kívánt cél. Ez egy irracionális és látszólag önmagának is ellentmondó alapállás, amely azonban művészetileg számomra rendkívül érdekes. Ehhez kerestem megfelelő formanyelvet.

Így kezdtem neki a bronzszobrok kialakításának. Azt tűztem ki magamnak, hogy lehetőleg a teljes szovjet korszakot mutassam be, szellemi és időbeli vonatkozásában is. Kutatómunkám során meg kellett találnom a formanyelv kialakításához a közös nevezőt a bronzkori népek rendkívül egyedi látásmódjában. Ahogy tanulmányoztam egyes kultúrák esetében az archaikus bronzszobrászatot, egy közös nevezőt kerestem az ókori világban: miként stilizálják a valóságot és a valóságon túlit. Ekkor még nem volt jellemző az anatomizáló látásmód, mint a későbbi antikvitásban. Ezt a valósághűséget én a megfigyelő gondolkodással és nem a hittel, a valóságon túlival, az istenivel kapcsolom össze. Ez elem itt, mivel bármennyire is az empirikus tapasztalást tartották a rendszerük alapjának, mégsem ez jelent meg a gyakorlatban. A szocialista realizmus sokkal közelebb állt a nagy betűvel írható Eszméhez, mint a korábbi, 19. századi realizmus: míg ott a cél a Valóság lehető legpontosabb megragadása volt bármiféle magyarázó Eszme nélkül, addig itt éppen fordítva:

az Eszme élvezett elsőbbrendűséget, mely a Valóságot alakította és magyarázta. Ebben áll tehát a rendszer vallásossága.

Első munkám a Lenin. Archaikusan elnyújtott, diadalmasságot sugárzó figura,- a meztelenssége itt fontos elem, kultikus erőt jelképez. Kutatásom során állandóan visszatérő elem volt a ókori szobor meztelensége. Ez szöges ellentétben áll a szocreál ábrázolási hagyományokkal, ki is emeli a komikumát is, de nem olyan erővel, hogy karikatúrának hasson.

A Gagarin-kocsi fontos központi munka. Az állami propaganda az ateizmus erősítésére (is) felhasználta az űrversenyben elért eredményeket. Ám nem csak ezt az oldalát akartam megragadni, hanem az űrrepülés vitathatatlan nagyszerűségét, amellyel valóban modern mítosz lett .A dinamikus téma miatt egy kocsiban kívántam megjeleníteni, itt az ókori áldozati kocsikat használtam fel előképként a Hallstatt-kultúrából. (Strettwegi és Trudholmi kocsi) A koncepció a következő: Gagarin áll a Vosztok-1 űrhajó tetején, melyet négy-négy figura tart mind a két irányból. Ezek mérnökök, katonák, munkások és parasztok, mind a két nemből. A kocsi alapja egy stilizált glóbuszt formáz. Elöl a diadalmas Gagarin integet egy autóból egy felvonuláson, két elülső oldalt panelházak lakói, mint a nép képviselői fordulnak áhítattal a középen állók felé. Hátul Brezsnyev és Hruscsov áll. A formavilágot a Strettwegi kocsi ihlette.

Egy sorozaton belüli sorozat a démon-szobrok csoportja. Itt a szovjet karikatúrákat vettem alapul, először is Hitlert, (a szovjet ikonográfia általános értelmezésében: magát a fasizmust) jelenítettem meg. A figurát az ókori mezopotámiai Pazuzu nevű démon ihlette. (Bár Pazuzu nem volt gonosz, de itt a változtatás indokoltnak látszott, mivel a későbbi korok egyértelműen kontextusától megfosztva, gonosz démonként értelmezték. Ez a fajta jelentésváltozás nem idegen az ókortól, a héber mítoszokban a kánaánita istenségek gyakran ártó démonokká fokozódnak le. Hasonló a pánok ördöggé alakulása is.) A két kisebb démonszobor márványból készült, burzsoá és imperialista figurákat jelenítenek meg.

A Sztálin-szobor egy téglafaragvány, egyetlen robosztus tömbben jelenik meg mint hadvezér, körülvéve különböző harci eszközökkel. A Marx szobor formavilága mezopotámiai és bibliai előképeket idéz meg. A mű kultikus funkciója a megjelenített alak prófétai szerepéből ered. Az őskép itt az öreg bölcs. Végül a felületkezelés következett minden szobor esetében: ezt savakkal maratva tudtam elérni, hogy minél inkább azt a látszatot keltsék a szemlélőben, hogy több ezer éves bálványokat lát.

Maguk a szobrok bemutatásra készen állnak, de az összegzésük hátra van még. Ezt egy kiadvány formájában tervezem elkészíteni, ahol a szobrok mint régészeti leletek jelennének meg, egyfajta áltudományos szenzációként.