Trashtől a szakralitásig

Idén is négy tematika mentén haladtunk. A Mi volt előbb, a trash vagy a tojás? kérdésfelvetéssel indult az év. Ha valaki járt már a Magyar Képzőművészeti Egyetem vécéiben az tudja, hogy szinte minden négyzetmétert firkák, alkotások, matricák – és sokszor műalkotások – borítanak be. Trash témánkhoz kapcsolódva ezeket helyeztük művészettörténeti kontextusba a Képző Toalett Tárlaton. A tárlatvezetés nem csupán a szórakoztatásról és önmagunk kifigurázásáról szólt: be akartuk mutatni, hogy milyen körülmények közt töltik a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói az éveiket.

Nyáron a Budapest Pride-dal együttműködve a Queen Art tematika kapcsán olyan nemzetközi és magyar alkotókat mutattunk be, akiknek a munkái nem csak képzőművészeti szempontból érdekesek, de a queer közösség számára is értékteremtőek. Ősszel pedig Ha a jelenés nem jön hozzád, te mész a jelenéshez mottó alatt a szakralitás különböző aspektusaivel foglalkoztunk.

Megbotránkoztattunk. (Habár nem direkt.)

Az orosz-ukrán háború kitörése minket is elképzelhetetlen sokként ért. Tehetetlenség és elkeseredés mellett talán az emberiségbe vetett hitünk is megingott. Fejünkbe vettük, hogy szeretnénk a magunk eszközeivel mutatni egy kicsit az ukrán művészeti szcénából, ezért rendhagyó módon egy teljesen nyitott felhívást tettünk közzé. Szerettük volna, hogy bárki bemutathassa kedvenc ukrán művészét, alkotóját. Ezekből a szövegekből született meg A kék meg a sárga sorozatunk. Nagyon mást jelent ma már ez a két szín együtt.

Elsőként adtunk hírt a Bajza utcai metrómegálló feliratainak Ukrajára való átmatricázásáról. Az akció rendkívül megosztotta a közönséget, a folyóirat történetében először emailek, üzenetek és kommentek sokasága jelezte, hogy ezzel mennyire sok embert sikerült kiborítanunk. A heves reakciókra Schell Réka szerkesztőnk véleménycikkben reagált, mi pedig nagyon örültünk, hogy egy párbeszéd elindulhatott.

Performanszfesztiválunk tiszavirág élete

Az év legnagyobb és legtanulságosabb projektjébe beletört a fejszénk. Ettől függetlenül nem bánom, hogy belevágtunk, mert rengeteg tanulsággal járt és csodás emberekkel ismerkedhettünk meg. Mivel a performansz műfaja erősen alulreprezentált, szerettünk volna egy műfajt bemutató eseményt megvalósítani egy Performanszfesztivál keretein belül. Miután a beválogatott alkotásokat és alkotókat is mélyebben megismertük, rájöttünk, hogy egy nagyobb léptékű eseményt érdemelnének, így új helyszínt és új időpontot kerestünk az új ambícióinknak.

Azonban minél jobban belefolytunk a szervezésbe, annál inkább fény derült hiányosságainkra és olyan bonyodalmakra, amikre az elején nem gondoltunk. Például hogy akármennyi energiát fordítunk a szervezésre, és akárhány lelkes ember segítségét kapjuk, nagyobb tőke hiányában túl nagy anyagi kockázattal állunk szemben. Habár fesztivál formájában akartuk bemutatni a performanszokat, annyi kisebb tétel jött össze, aminek finanszírozását már nem mertünk volna bevállalni saját zsebből.

Az esemény megvalósításáról nem mondtunk le, de kisebb léptékben kell kezdenünk, bármennyire is megérdemlik a nagyszínpadot a művészek. A szervezés során fontos vitákat folytattunk cenzúráról, öncenzúráról, politikai megnyilvánulásokról, reprezentációról, a performansz művészet határairól vagy éppen határtalanságáról is.

Folyóiratból közösség

A tavalyi beszámoló egyik legfontosabb konklúziója, hogy az egyoldalú kommunikáció helyett a közösségépítésre szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik a szeptemberben megalakult Képző Olvasókör, amelyen Osztroluczky Sarolta irodalomtörténész közreműködésével novellákról és versekről beszélgetünk kéthetente a Manyi-házban. Az olvasókör nyitott mindenki számára: főleg ELTÉ-sek, pázmányosok, MOMÉ-sok és metusok járnak ezekre az alkalmakra. Eredetileg szakirodalmakat terveztünk az olvasókörre, ennek ellenére bölcs döntés volt a szépirodalomnak engedni teret, mert sokszor szinte terápiás jelleggel hatnak ezek a beszélgetések.

Emellett arra is nyitottak vagyunk, hogy a többi egyetemmel együttműködve bővítsük a szerkesztőséget, illetve a cikkírók körét. Ennek megvalósítása harmadik évünk egyik legfontosabb célja!

Új év új régi kihívások

Van ami nem változik: hiába duplázódott meg követőink száma a közösségi hálókon az utóbbi évben, az eléréseink száma ezzel párhuzamosan stagnál. Sőt, mióta a videós tartalmak egyre nagyobb előnyt élveznek, inkább csökken. Sajnos nem tudunk ezen változtatni, ha lenne most bármennyi felhasználható pénzünk, abból inkább szerveznénk valamilyen programot, minthogy Facebook hirdetésekre költsük – és azt hiszem ez így van jól. Sajnáljuk, hogy az algoritmusok ennyire meghatározzák a folyóirat működését. Ha gondolod állítsd oldalunk követését megjelenítés elsőkéntre, így biztosan nem maradsz le cikkeinkről!

További nehézség, hogy a tavalyi tanévhez hasonlóan ismét külföldről segítem a folyóirat működését Erasmus féléveim alatt. Ez azt jelenti, hogy a pandémia csillapodását követően mi továbbra is online folytatjuk heti meetingeinket. A közösség működése szempontjából lényeges, hogy ne csak teendőink és a munka kapcsán lássuk egymást, hanem kötetlen keretek között a hétköznapjainkat is megoszthassuk egymással. Ez eddig főleg a csetre korlátozódott, de kíváncsian várom, hogy milyen lesz a folyóirat életében először átállni a heti személyes találkozókra.

Az utóbbi évet nagyban nehezítette, hogy a HÖK és folyóirat közötti együttműködés szinte teljesen megszűnt. A konfliktus pontos eredete ismeretlen, azt hiszem inkább személyes nézeteltérésen alapult. Nem volt optimális állapot, hiszen mindkét szervezetnek nagyon fontos, hogy a hallgatók közötti együttműködést segítse és közösséget teremtsen. Szerencsére ebben a tanévben a HÖK-kel újra tudjuk támogatni egymás munkáját, ezzel sok értékes energiát megtakarítva. Az Egyetem is elkezdte felvállalni a folyóiratot, így megjelentünk a hivatalos weboldalon és bemutatkozhattunk a nyílt napon is. Habár a HÖK-kel való kapcsolat rehabilitálódott, a korábbiakhoz képest függetlenebb a két szervezet egymástól.

Sokat foglalkoztatott minket, hogyan intézményesedhetnénk olyan formában, hogy a folyóirat jövőjét minél inkább garantálni tudjuk. Az opciókat végignézve azonban nem találtunk olyan megoldást, amivel azonosulni tudtunk volna, így intézményes keretek között továbbra sem létezünk. Mivel mindannyian a szabadidőnket fordítjuk a folyóirat működtetésére, nem szeretnénk a jelenleginél több adminisztrációval vagy kötelező körökkel nehezíteni a mindennapjainkat. Ráadásul így teljesen megőrizhetjük autonómiánkat, beszélhetünk a háborúról és a queer közösségről vagy éppen szolidaritást vállalhatunk a pedagógusokkal – és ez a legfontosabb.

Jöhet a harmadik év

Hálás vagyok a szerkesztőknek a rengeteg energiáért, ötletetért és meetingért, amit az újság működésébe és fejlődésébe fektettek. Szeretném felsorolni őket: Druzsin Nikoletta, Horváth Marcell, Keszegh Ágnes, Kergyó Zsófia, Kincses Gergő, Kiss Norbert, Kudela Gréta, Kustra Dániel, Rohonczi Szilvia, Schell Réka, Tóth Boglárka, Urbantsok Tímea, Veres Réka. (Ez a kedvenc névsorom idén.)

Köszönöm azoknak a hallgatóknak és művészeknek, akik munkájukkal vagy írásaikkal hozzájárultak a kepzo.art működéséhez.

Külön köszönet illeti Schell Rékát, aki a folyóirat legaktívabb tagjaként nemcsak az eseményszervezésekből vette ki a részét, hanem csodálatos szövegekkel is megörvendeztette az olvasókat. Azokban a pillanatokban, amikor a motivációmat fenntartani nem volt a legegyszerűbb, nagyon sokat segített látni hihetetlen energiáját és elszántságát.