A zarándoklat a magyar katolikus lexikon szerint nem más, mint egy zarándokhely (általában egy szentély) fölkeresése egyénileg vagy közösségben, s ott vallási gyakorlatok végzése jámborságból, fogadalomból vagy vezeklésből. Ugyanakkor a latin peregrinatio kifejezés, amelyből minden indoeurópai nyelv ‘zarándoklat’ szava ered, egy sokkal elemibb, egyszerűbb tartalommal bír. A peregrinatio szó szerint idegen földön való áthaladást jelent. A szó eredeti értelmében tehát se nem egyéni, se nem közösségi tapasztalatról nem beszélünk, pusztán a haladás cselekedetéről, amely nem hazai földön történik. A közösségi–egyéni jelentéstartalom az évszázadok során a különböző vallások gyakorlatainak következtében alakult ki, ezeknek a zarándoklatoknak pedig legfontosabb elemei közé tartoztak a sátor és a szuvenír. A sátor szálláshelyül, a szuvenír pedig a zarándoklat bizonyítékául szolgált.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt- és jelenlegi hallgatói idén harmadszorra vettek részt pannonhalmi Arcus Temporum Művészeti Fesztiválon Mélyi József vezetésével. Ahogy minden évben, a bencés szerzetesek idén is egy kulcsfogalom köré szervezték mind lelki, mind kulturális életüket, mégpedig a fentebb tárgyalt zarándoklat tematikája köré, így a XIX. Arcus Temporum hívószava is ez a kifejezés lett. Az alkotócsoport az apátság kiállítóterében a 2023 áprilisában megnyílt tematikus kiállítás három hívószava – a sátor, a szuvenír és a labirintus – közül az első kettőt továbbgondolva járt végig egy saját zarándokutat a Boldogasszony–kápolna környezetében és belső terében, ötvözve az egyéni és a közösségi zarándoklás–élményt.
A pannonhalmi zarándoklat a Boldogasszony–kápolnához vezető lépcső aljában indult, ahol egy „to Győr” feliratú táblát tartó stoppoló és egy fán ülő „kezdő” oszlopszent fogadta a látogatókat. Viselkedése kifejezetten eltért egy szokványos oszlopszentétől, lekiabált a nézőknek, fennhangon irányította őket, egyikről–másikról még portrét is készített, amelyet szuvenírként hazavihettek. A profán és a szent ezen furcsa, szinte összezavaró keveredése nyitotta meg az idelátogató zarándok–nézők előtt az utat.
A lépcső aljában egy lány a tömegben fel–alá járkálva szavalta a következő szöveget: „A zarándoklat sosem öncélú tevékenység. Mindig van egy jól meghatározott hely, ahová tart az út.” A lépcső jobb oldalán egy zarándoksátor – a szállás – kapott helyet, melyben különböző útitárgyak, emlékek halmozódtak föl, és amelyből egy személyes útinaplót felolvasó hang hallatszott ki. Az út elején két zarándok lógott a hátizsákjuknál fogva, kötéllel rögzítve egy fa ágán. Amikor az egyikük felfelé rugaszkodott, a másikuk a földre csúszott, majd ő rugaszkodott el, és az első közelített a föld felé, néha viszont a földön húzták a másikat, mintha egymás terhei lennének. A mérleghintázós a mozdulatsor a fönt–lent irányváltoztatással már az induláskor magában hordozta mindazt az örömöt és nehézséget, amelyet egy zarándok átélhet útja során, a földön húzásban pedig szintén felcserélődtek a szerepek: sosem lehetett pontosan eldönteni, hogy ki a teher és ki az erőkifejtő.
A lépcsőn fölfelé haladva éppen ezért egy „megpihennék” feliratú sárga zászlót lengető lány mellett egy másik lány egyedül székfoglalóst játszott mondókákkal kísérve. A lépcső tetejére érve balkéz felé egy autóstérkép hátuljáról letépett Pannon GSM–reklámszlogen volt olvasható egy régi térkép táblájára ragasztva: „Senki sem tudja, hogy Ön mikor, merre jár? Na és!” A tábla mögül Balázs Béla Halálesztétikájából hangzott el egy részlet. Mellette egy fiú térképdarabokat hajigált egy sátorponyva fölött. Átellenben, a kápolnától jobbkéz felé, mintha csak kardnyelő lenne, egy másik, háton fekvő fiú a szájában tartotta a ponyvát feszítő sátorrudat, a ponyva alól furulyaszó hallatszott. Középen, a kápolna előtti félköríves térben ketten egymással ellentétes irányban labirintust jártak, kerülve egymás tekintetét, egyenes háttal, az Indulj el egy úton c. csángó zarándokdalt mantrázva.
A templomtérben a gyóntatószékből egy levél szövege hallatszot: egy olyan levélé, amelyre sosem válaszoltak. A gyóntatószék előtt az Üdvözlégy imádsága közben egy lány a „Nem hagyhattok itt.” mondatot írta folyamatosan egy füzetbe. A teret a szószékről leszűrődő elektronikus eszközökkel keltett zaj töltötte be, a mellékoltároknál pedig két fehérbe öltözött alak feküdt, mintha csak fáradt vándorok lennének. A főoltár előtt egy hatalmas sátor állt, amely fölé fátyolként omlott a karzatról leengedett sárga drapéria.
Káosz lenne mindez? Vagy összefüggő, párhuzamos cselekedetek? Azt hiszem, ebben az esetben az utóbbiról van szó, hiszen egy nagyon lényeges elem kötötte össze ezeket az egyéni zarándoklat-performanszokat: a hang.
Minden performanszhoz társult egy hang: legyen az egy személyes naplórészlet, egy idézet, egy népének mantrája, egy vallomás, egy imádság, vagy csak egyszerűen a természet hangja. A hangok az előadókból szóltak, ők mégsem beszéltek közben, hiszen a hangok nem mást jelképeztek, mint az előadók belső gondolatainak kivetülését a zarándoklatról, azt a lelkiállapotot, amelyet ők éreznek zarándoklás közben.
A kezdeti káoszból való kilépést, a haladást és a megérkezést. A performanszok tűnhettek bármilyen egyéninek, végül mégis közösségivé alakultak, hiszen az esemény végén mindenki a saját hangforrásával együtt felzarándokolt a kápolnába, és az oltár előtt felállított sátorba helyezte azt, ahol először nagy hangzavar, kivehetetlen zaj, majd a hangok elhalásával már csak a néma, lecsupaszított csönd honolt.
Haladás. Tehát valahonnan valahová tartás, úton levés. Pannonhalmát tulajdonképpen még „idegen föld”-nek is lehetne nevezni, olyan értelemben, hogy az alkotócsoport egyik tagja sem pannonhalmi származású. A hely azonban mégis nagyon ismerős számukra, hiszem már harmadik éve tartanak itt performanszokat, ha úgy tetszik, zarándokolnak el ide az ország különböző pontjairól. Sőt, idén olyan is akadt közöttük, aki egyenesen Barcelonából érkezett az apátsághoz. A cél viszont minden esetben az, hogy kiszakadjanak a megszokottból, megérkezzenek a térbe, amely minden nyár utolsó hétvégéjén vendégül látja őket. És hogy aztán a Boldogasszony–kápolnánál a performansz során ők is vendégül láthassák a fesztiválra látogatókat. Hogy közösen megtapasztalhassák: most végre nem ott vannak, ahol eddig éltek.
Helyszín: Arcus Temporum Művészeti Fesztivál, Pannonhalma, Boldogasszony-kápolna
Időpont: 2023. augusztus 27.
Alkotók: ARADI Mátyás, BABINCHAK Atanáz, BÁNHIDI-RÓZSA Bence, BURJÁN Vanda, CSERMÁK Tamara, KEREKES Júlia, KESZEGH Ágnes, KOCSI Olga, KOZMA Lilla, LIKSAY Csenge Gyopár, MÁRTON Dominika, NAGY Lili, PATAKI Luca, PUSZTAI Fruzsina, REGŐS Simon, SCHELL Réka, SZILÁK Andrea Lilla, VISNYAI Zoltán Tibor
Köszönet: DEJCSICS Konrád OSB, KOLLER Margit, MÉLYI József, SALAMON Júlia, SZABÓ Attila, SZIMÁN György
