Pavlo Makov orosz származású képzőművész, egész életében Ukrajnában élt, ezt tekinti hazájának. Sokkal fontosabb számára állampolgársága, mint etnikai hovatartozása. Emiatt azt érzi, nem engedheti meg magának morálisan, hogy elhagyja otthonát, Harkovot, mely csupán 25 km-re van Oroszország határától.

Makov célja az ellenállás képviselete a művészetén keresztül. Munkáiból szerzett keresetével az ukrán hadsereget támogatja, de legfontosabb küldetése, hogy minél több emberhez juttasson információkat az ukrán helyzetről.

A Velencei Biennálé az egyik legnagyszabásúbb képzőművészeti fesztivál, ahol rengeteg ember megfordul, így ebben a helyzetben különösen fontos szereppel bír. Lehetőséget biztosít a figyelemfelhívásra, a művészetet eszközként is lehet használni.

Az 59. Velencei Biennálé ukrán pavilonjának látványterve (forrás: artnet)

A készülő „Kimerültség Szökőkútja” installáció, egy falra rögzített, acéltölcsérekből álló 12 szintes piramis. A tölcsérekbe felülről víz folyik, majd azoknak az alja ketté válik, így minden szinten egyre több tölcsér között osztja el a vizet. A harmadik szinten az áramlás csordogálássá, a hatodikon pedig csöpögéssé lassul. Az utolsó szinten csak halványan szivárog át a tölcséreken, így az installáció alján elhelyezett vízgyűjtő mederbe alig kerül víz.

1995-ben, mikor az első verzióját elkészítette Makov, az emberiség végtelen kimerültség érzetét szerette volna megjeleníteni – erre utal az alkotás címe is. Az erősödő környezeti válság, az internet óriási térhódítása, a pandémia mind olyan jelenségek, amelyek globálisan a mindennapjaink részévé váltak. Az ukránok számára a mű azonban más jelentéssel is bír.

Balról: az ukrán pavilon kurátorai Borys Filonenko, Lizaveta Herman, Maria Lanko és művésze Pavlo Makov (forrás: The Kyiv Independent)

Csaknem nyolc éve tartják vissza az orosz fegyvereseket Kelet-Ukrajnában, és most egy újabb invázió lehetőségével néznek szembe, több mint 100 000 orosz katonával a határokon. Két nappal a háború után az egyik kurátor, Maria Lanko összeszedte az összes tölcsért, és átvitte őket Lengyelországba. Neki köszönhető, hogy a projekt bemutatásra kerülhet majd, mivel a fennálló helyzetben a művész és a kurátorok sem tudnak majd Velencébe utazni.

Habár így a mű nem száz százalékig az eredeti elképzelés szerint valósul meg, a magja láthatóvá válik és a nemzetközi színtér nyilvánossága elé kerül.