Belépve a galériába egy nyitott, fényes helyen találom magam. A kirakat jellegű kiállítótér megsokszorozódik a szememben, egy végtelen tér hatását kelti, szabadságot sugároz. Csató József festményei tovább fokozzák ezt az élményt. A képek szín- és formavilága mediterrán világot teremt, amitől az utazás iránti vágyam felerősödött. Elvágyódás.

Csató József harmadik egyéni kiállítását láthatjuk a Deák Erika Galériában. A művész 10 éves alkotói múltjára tekintünk vissza, és szisztematikus és következetes stílusépítkezést figyelhetünk meg.

A figurális ábrázolásmód az évek során absztrahálódott, és amőbaszerű amorf alakokká transzformálódott. Régebbi és újabb munkái mintha oda-vissza kacsingatnának egymásra, egymásból inspirálódnak, építkeznek. A mostani kiállítás egybefogja az absztrakt alkotói szakasz eredményét. A művek egymást felerősítve egy nagy egységet alkotva léteznek a térben, melynek közepén egy hatalmas oltárszerű szekkó, benne egy piramis formájú festménnyel fogadja a látogatót.

Az archaikus formák színei nagyon változatosak, a művész az összes színcsoport színeit felhasználja. A szürkés, majdnem fekete-fehér képektől kezdve a naturális színeken át egészen a vibráló és élénk volumenű tónusokig. A sokszínűséget tompítja a törzsi motívumok és a visszakapart faktúrák egysége. Egy-egy képen egy színtónus dominál.

Játszi könnyedséggel lebegnek a képek formái, néhol érzékeltetve az alkotói folyamatot is. Az átfestett vonalak, elfedett színes motívumok őszintén mutatják az alkotás küzdelmét, játékosságát és természetességét. A gesztusos ecsetkezelés az intuitív munkamódszert juttatja eszembe, mintha nem a festő tervezné meg a képét, inkább fordított módon történne. Mondhatjuk, hogy a festmény alakzatai határozzák meg a kép kimenetelét.

George Condo munkamódszerére is asszociálhatunk emiatt, a híres amerikai festőre, aki szintén a saját tempójára és szemléletére hagyatkozva festi meg absztrakt mesés alakjait, kubista formákra bontva. Csató ezzel szemben lágyabb, törzsi motívumokból és színekből táplálkozik. Természetesen a kortárs művészettel is erős a kapcsolata, a globális tendenciák és a művészek hatásai is fellelhetők munkáiban, például a street art játékos hangvétele mint Damien Mauronál és David Hytonenál. Festői hangvétele Philip Guston festményeinek nyers világát idézi, a rajtuk gyakran fellelhető szúrós szem motívuma Csató képein ornamenssé lágyul. Ezek a valóságon túli tekintetek figyelnek a vászonról és hívják közelebb a nézőt.

A néző tekintete elkalandozik és máris a hatalmas falfestményen, rajta a piramis alakú táblaképen, akad meg a tekintete. Egy kereskedelmi galériában nem gyakori, hogy a white cube tér ilyen minőségben egybeolvad a kiállítás tartalmával: ez a szintű térbeliség már-már installáció szintjére emeli a kép bemutatását. A térrel eggyé váló szekkó már elemi részévé válik a festménynek.

Felmerül a kérdés, hogy egy kereskedelmi galériában az installáció avagy a szekkó a festmény részeként miképpen értékesíthető. A szakrális oltárkép pasztell színe és a száraz visszakapart textúra adja a mediterrán atmoszférát. Kiszakít a megszokott galériatérből és egy földközi tengeri partvidékre repíti az elménket. A mostani embert próbáló és zárt világban, amit a pandémia okozott, felüdülésként hatnak a romantikus pálmák és a csillogó fekete hold. A kiállítás egy jegy nélküli utazás a fantáziánk világába.