Vagy talán szedjem szét a politikai hátterét, és soroljak fel neveket, majd végezzek bérszámfejtést a színházba folyt állami pénzek mennyiségéről?

A cikk megírása előtt minduntalan két megközelítés harcolt bennem. Milyen legyen ez a kritika? Menjek rá a giccs fogalmára és adjak egy mélyelemzést a Lovas Színház és Pintér Tibor élvezeti értékéről Clement Greenberg szövegén keresztül, mintha valódi Esztéta és Elméleti Szakember lennék? Vagy talán szedjem szét a politikai hátterét, és soroljak fel neveket, majd végezzek bérszámfejtést a színházba folyt állami pénzek mennyiségéről?

Mindkét ötlet fontos és remek megközelítés, annyira, hogy már hasonló formában mindkét cikk létezik (linkek odalent). Amit viszont nem lehet tudni az előadásokkal kapcsolatban az a következő: Mégis mi az, ami effektíve történik? Így a „Trash” tematikától megrészegülve úgy döntöttem, első kézből hozom el Nektek ezt a majdhogynem 2 órás (!) all inclusive fapados utazást a feketelyuk közepébe, amit szavakkal nagyon nehéz megfogalmazni, de én most meg fogom próbálni, akár akarjátok, akár nem. Nyeregbe!

17.57 perc, lóhalálában nyargalok a Kincsem Parkban a Nemzeti Lovas Színház sátrának bejárata felé. Pánikolok, mivel a jegyemre nagyjából az volt írva, hogy „Kezdés 18.00, AKI KÉSIK KINT MARAD!”. Szerencsére megugrottam ezt az akadályt, helyet is foglaltam a legolcsóbb jegyet birtoklók oldalán a harmadik sorban, a bejárat mellett. Teltház. A közönség vegyes. Vannak gyerekek, idősek, és fiatal felnőttek egyaránt. Mi sem természetesebb mivel Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámája minden korosztályt megszólít. A választásom azért esett erre az előadásra, mert sajnos Pintér Tibor saját maga által írt darabjait most épp nem játszották, és a Honfoglalás vagy a Szilaj túlságosan is egyértelmű, ami a lovas dramaturgiát illeti. Azonban a Rómeó és Júliába lovakat erőltetni (képletesen), na az a valódi rendezői kihívás, melyet Pintér Tibor el is fogadott!

18.20-kor el is kezdődik az előadás. A háttérben a vászonról eltűnik a kivetített szponzor, és miután megtekinthettük a jelenleg még műsoron lévő előadások videós összefoglalóját és meghirdették a castingot is – „Ha érdekel a színészet és a lovaglás itt a helyed!” – (ezt simán az Örkény Színházban is bemondhatná a Mácsai minden előadás előtt), Baz Luhrman 1996-os Rómeó és Júlia filmadaptációjából vetítenek ki egy nagytotált egy filmbeli helyszínről (a látványtervező szakosok ezt írják le, még jól jöhet). 

Éneklés van! (hol playback volt, vagy hamis, vagy mind a kettő) A dalok Gérard Presgurvic musical adaptációjából lettek kölcsönözve, hogy legalább emiatt azt érezzük, hogy az előadásnak köze van a Rómeó és Júliához. Tudni kell, hogy a rendező/dramaturg Pintér Tibor, – aki Tybalt szerepében ügetett , de a rétegelt színészi játék ellenére sem tudtam elvonatkoztatni a színész személyétől, így hívjuk inkább Tybornak – több jelenetet is kihagyott a darabból annak érdekében, hogy a lovas magánszámok és a cirkuszi trükkök is érvényesülni tudjanak a „színpadon”. Namármost. 

Előrevetíteném, hogy gimnáziumban a Rómeó és Júlia kötelező olvasmány volt, és emellé drámából is érettségiztem, plusz Baz Luhrman filmjét is láttam, sőt a musicalhez is volt szerencsém, szóval ki merem jelenti, hogy ismerős a történet. Nyilván Pintér Tibor is hasonló háttértudást remélt a nézőktől (ha valaki neadjisten most találkozott életében először ezzel a történettel, az nem tudom miként dolgozta föl) mindezek mellett rég voltam ennyire összezavarodva. A jelenet kihagyások mellett a dalokat megtartották, így olyan anomáliák jöttek létre, hogy olyan emberek énekeltek, akiket 1 órája láttunk szerepelni 2 mondat erejéig, de most 4 percen át ordít arról, hogy neki valamiért rossz, és égő karikákat ugrat át (lovon). 

A szereplőkről nagyon nehéz megállapítani, hogy kicsodák és mi közük van egymáshoz egyáltalán. A két család neve egyszer hangzik el. Lőrinc barát a vége előtt úgy 35 perccel jelenik meg csukjában, egy szót sem szól csak átad egy üveget Júliának majd távozik is (a saját lábán), így a történet alapkonfliktusa és az ok okozati háló majdhogynem felfejthetetlen. A jelenet kihagyás következő problematikája nem csupán az, hogy az erkély jelenet a 20. percben zajlik le – és Rómeó közben egy fehér zongorán áll, amit előtte gyújtottak föl, hogy Tybor a bál jelenetben átugrasson rajta (lovon) – hanem, hogy a másik címszereplőnk, Júlia négy jelenetet kapott, amiben beszél is, összesen hat a halottan fekvéssel együtt, (Tybor pedig majdnem mindig ott volt mindenhol) így a két szerelmes nem igazán látható együtt, ami a kémiájuk szempontjából egyébként tök mindegy (Tybor és a lova között hihetőbb érzelmi kötődést véltem felfedezni), csak így ugyebár nem igazán tudjuk, hogy mire ez a sok stressz, amit mindenki lihegve lovon énekelve vezet le.

A táncosok voltak az est legnagyobb polihisztorai. Több kevesebb sikerrel ugráltak (nem lovon) számomra értelmezhetetlen műfajok között, de felismertem a szalagos táncot (tánc nem igazán volt ott, inkább csak szalag), de az est egyik pontján lábuk és karjuk között kifeszített gumi darabokkal interpretatív táncot is végrehajtottak, mondjuk nem tudom, hogy mi volt interpretálva, csak azt tudom, hogy egy mozdulatuk sem volt egyszerre. 

Hogy Shakespeare eredeti Rómeó és Júlia kéziratának felütő kérdését idézzem: „Jó, jó, de mi van a lovakkal??”. A lovak minden tőlük telhetőt megtettek, de nem kell mondanom, hogy a történethez nem tettek hozzá, nem helyezték új dimenzióba, arról, hogy izgalmassá tették-e, arról nem tudok mindenki nevében nyilatkozni, mivel nem szeretem a cirkuszt, valakinek biztos izgalmas volt nézni, ahogy párbajozás helyett lovon bukfencezéssel döntötték el, kinek marad meg az élete (spoiler: mindenkinek, mivel Tybor szerint: „Aki a lovat szereti rossz ember nem lehet! Meghagyom az életeteket.”). Voltak külön jelenetek melyekben egy karakter úgy fejezte ki az érzelmeit, hogy kunsztokat mutatott be a lovával, például Tybor közölte, hogy: „Mindenkit gyűlölök. Csak egyvalamit nem, a lovamat. Csak téged szeretlek!”mondta a lónak, majd trükköket mutatott be a lova segítségével a A lovasíjász bootleg zenéjére, miközben piros és zöld fényben úszott a színpad. A fehér szín a ló volt, hogy teljes legyen a nemzeti színű lobogónk, vagy az olasz zászló, ha már Verona ugye.

A végén a világ leglomhább tapsa után, Pintér Tibor elmondta, hogy a Nemzeti Lovas Színház Európában egyedülálló (okkal mondjuk, bár nem teljesen előzmény nélküli*), majd megtudhattunk, hogy a szponzor (csak tudnám mi volt), bár a lovak ízületeire van kitalálva, meggyógyította Benvolio térdét is *taps*. A lovak a darabot egy nagy köpéssel jellemezték.

Zárásként elmondanám mi az, ami sikeres volt, és megpróbálok valami konklúziót is levonni ebből a káoszból. A lovaglás látszólag mindenkinek ment, és akik meg a lovakon bukfenceztek tényleg tudták mit csináltak. Nem vagyok állatjogi szakértő, de úgy tűnt, hogy a lovak nem sérülnek, bár az ordító zene nem tudom mennyiben tesz nekik jót. 

Mennyire volt ez trash? Voltak elemei, amik teljesen (égő zongorán átugratás), de főleg csak szimplán rossz volt. A Lovas Színház nem azért nem jó, mert lovak vannak benne. A lovak jelentősége teljesen másodlagos. A Lovas Színház azért rossz, mert azzal együtt nézi hülyének a közönségét, hogy önmagát teljesen komolyan veszi. Ilyen kettősséget nagyon ritkán lát az ember. 

Maga a Nemzeti Lovas Színház elnevezés is kérdéseket vet fel számomra. Az, hogy mitől lesz valami nemzeti, már önmagában megér egy egész cikksorozatot, és talán én sem tudom még megválaszolni ezt a kérdést, de nem hiszem, hogy valami attól mondhatja el magáról, hogy nemzeti, hogy Magyarország határain belül van, és egy sátorban elhangzik Koppány dala lovon. Pintér Tibor szerint a nemzeti jelleg a lovas múltunk felelevenítésében és magyar történetek elmondásában rejlik, de akkor magyarázza el nekem valaki, hogy ehhez hogy jön a Rómeó és Júlia vagy az Aladdin? A lovas része a színháznak végül is igaz, a lovak jelen vannak, bár minek? Színháznak meg nem nevezném azt, ami azon a placcon történik, hiába rángatják bele Shakespearet. A népszerűsége azoknál a nézőknél, akik nem katasztrófa turizmusból vesznek jegyet, gondolom ott lehet, hogy a gyereket jobban leköti ez, mint a Globe Színház, és lehet nézni a SZTÁRT természetes környezetében, miközben megvan az az élmény is, hogy színházban ülnek nem pedig cirkuszban, tehát a kultúra is (a lehető legtágabb értelemben) pipa.

Ha ennyiből nem volt egyértelmű, senkinek sem tudom ajánlani a Nemzeti Lovas Színház egyik darabját sem, de van pár előadás javaslatom Pintér Tibornak a jövő szezonra: Vuk, Sirály, Ötödik pecsét, OthelLÓ. Ha bármelyik hirdetését meglátom, követelem a jegyeladások 20%-át! 

Ui.: Tibor ne perelj be!