Enyedi Zsolt munkáit nehezen lehetne csak egy műfajhoz kötni. A grafikus gondolkodás és egy játékos, de kritikus látásmód azonban mindegyikben tetten érhető. Első önálló kiállítása, a Sublime Entrance, William Hogarth szépségvonalával, és a hasznos művészet kérdéseivel foglalkozott. Vajon mik adják egy mű értékét? Milyen célt szolgál egy műalkotás? Enyedi egy minden igényt kielégítő, multifunkcionális művet, egy eszközt alkotott, ami még a Hogarth szerinti, a szépséget hordozó ívelő formát is magában hordozta. Munkáiban gyakorta absztrakt fogalmakkal, elképzelésekkel foglalkozik a legváratlanabb formákban.

Dominók dőlnek keletről a nyugati perem felé és a zuhanás, a katasztrófa pillanata előtt megdermednek. A keletről nyugatra sodródást többféleképpen is értelmezhetjük. Egyszerre jelenthet tömeges elmozdulást, utalhat az aggasztó mértékű kivándorlásra vagy épp a menekültválságra, de akár egy láthatatlan, kelet felől érkező fenyegetést is jelképezhet. Vajon Enyedi Oroszországra vagy Kínára gondolt? Akár úgy is értelmezhetjük a művet, hogy nem minket ért külső hatás. Talán csak az ország egyensúlya billent ki, és ezért a fennsík jobb oldala emelkedett meg. Vajon a jobboldali pártok térnyerését hivatott ez jelképezni? 

Engem a dominók panelházakra is emlékeztetnek. Ez azért figyelemre méltó párhuzam, mert Magyarországon minden ötödik ember panellakásban él. A Dominó ország egyszerre tűnik letarolt és az egyensúlyából kimozdult Magyarországnak. Ez az a kettősség, ami napjaink politikáját is jellemzi, és ami a munka realitását adja.

Enyedi konkrétumok helyett csak sejtet. Nem látjuk, mitől borultak fel a dominók, és azt sem tudjuk, hová hullanának, ha bekövetkezne az összeomlás. Éppen csak felvillantja a háttérben megbúvó erővonalakat és súlypontokat, teret hagyva annak, hogy a saját valóságunkat lássuk bele. A dominók, a sok-sok kis individuum enged a láthatatlan erőknek. A cselekvésképtelenség és a beletörődés a jelen eseményeibe sokunk számára ismerős élmény lehet.

De ha ez az elemzés túl komor, vagy túlságosan politizál, a Dominó országot becsülhetjük letisztult esztétikájáért is. A magyar valóság metaforája helyett lehet izgalmas szobor. A fehér filament hathat drága márványnak, és ha így nézzük, a dominósorok között akár Hogarth szépségvonalát is meglelhetjük.