A spanyolországi Cuencában töltöttél egy félévet Erasmuson, és ennek egy egész kiadványt szenteltél. Mennyi ideig voltál kint, és mennyiben változtatott ez a grafikai szemléletmódodon?

A tavaly tavaszi szemesztert töltöttem kint, és ez a fél év elég nagy mértékben változtatott a gondolkodásomon. Én is be voltam zárva kint, pont március 15-től hatvan napra. Előtte azért volt egy kis időm szétnézni a városban, ami elég dimbes-dombos, így más perspektívából tudta az ember szemlélni az építészetet és a természetet is. Közben rengeteg fotót készítettem, amik később nagyon sokat segítettek abban, hogy a karantén alatt újra tudjam élni az élményeket.

Éveket beletettem már a grafikába, szünet nélkül. Tudod, bekerülsz az egyetemre, nyomatod ezerrel, és így nem nagyon marad lehetőséged arra, hogy hátralépj egyet és megnézd a saját munkádat. Nekem ez az Erasmus pont ehhez nyújtott óriási segítséget.

Valóban nagyon nehéz kikapcsolni vagy félretenni a grafikát, hiszen elég sok elvárást támasztanak a grafikusok felé: web, animáció, 3D, portfólió oldal, self-branding. Könnyen tűnhet úgy, hogy lemarad az ember, hiszen folyamatosan van mit gyakorolni.

Cuencai élményeid megörökítésére egy klasszikusabb formátumot választottál, egy speciális kötésű művészkönyvet. Kiadványokban gondolkodsz elsősorban, ha autonóm tervezésre kerül sor?

Igen, a print felé orientálódom és szeretem a könyveket. Már az elején észrevettem, hogy annyi minden és olyan gyorsan történik velem, hogy ezeknek meg kell lennie egy helyen. Annyi értékes emlék sikkad el akár hónapok alatt, így Cuencában kifejezetten odafigyeltem arra, hogy mindent rögzítsek, amit csak lehet. Akartam belőle egy kompressziót, hogyha fél év múlva fellapozom, felelevenítse bennem azt az érzést, amit akkor éltem át. És ha valaki megkérdezi, hogy figyelj, milyen volt Cuenca, akkor meg tudjam mutatni, hogy nézd, ilyen volt!

Miért Cuencát választottad úticélul?

Először Észtországba szerettem volna menni, de oda nem vettek fel, így ezután maradt két-három lehetőség. A szakmaiság miatt mentem volna északra, de amikor választani kellett úgy voltam vele, hogyha ezt dobta a gép, akkor csináljuk valahogy teljesen az ellenkezőjét, és legyen valami mediterrán.

Emlékszem, amikor kiderült, lementem egy műteremmel lejjebb a grafikusokhoz, leültem egy székre és elmondtam nekik a sztorit, hogy figyeljetek már, van ez a hely, Cuenca, nem tudtok róla valamit? Mire valaki hátrafordult a sarokból és rám nézett, hogy figyelj Peti, én ott voltam, az a legjobb hely, ahova mehetsz. Zsír, akkor menjünk Cuencába! Fontosnak tartom az ilyen jeleket, és ennél jobban nem sülhetett volna el, nagyon jól éreztem magam kint.

Az ottani diákok és tanárok hogy fogadták ezt a művészkönyvet?

Azoknak, akik körülöttem voltak, és akikkel kapcsolatban maradtam a karantén után, nagyon tetszett. Nagyon sokat bátorítottak és érdeklődtek is, ami nagyon furcsa volt számomra, hogy jé, ez valakit érdekel?

A tanárok kicsit spanyolosan kezeltek minket, nagyobb szabadságot biztosítottak az erasmusosoknak . Mivel egyedül voltam az osztályban külföldi, inkább spanyolul tartották az órát, hiába volt a táblázatba beírva, hogy kétnyelvű a kurzus. A tanárokkal nem voltam túl szoros kapcsolatban, de ők is támogatóak voltak, látták, hogy tényleg szeretnék valamit kezdeni a kint eltöltött idővel. Másfél hónapot jártam be az egyetemre összesen, aztán a karantén miatt nem folytatódott.

Ettől függetlenül kihoztad belőle a maximumot. Nagyon jó látni, hogy szívesen nyúlsz a színekhez, látszik hogy bátran kísérletezel. Még mindig keresel és találsz olyan színkombinációkat, amik meglepőek vagy izgalmasak számodra?

Az van, hogy életem végéig bármennyi színkombinációt össze tudnék hozni úgy, hogy ne unjam meg. De ez most betetőzött egy kicsit, ezért a diplomamunkám egy letisztultabb keretbe foglal színesebb kompozíciókat, így kiegyensúlyozottabb lesz a végeredmény. Sokkal könnyebb ilyen nagyon színes, és sok elemből álló kompozíciót összehoznom.

Az titok, hogy a diplomádra mivel készülsz?

Nem titok, az is egy könyv lesz. Bizonyos részei sokkal jobban megfelelnek a grafika szabályainak. Amellett, hogy ez is egy autonóm munka lesz sok fotóval, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy befogadható legyen. A cuencás könyv sokkal inkább lookbook szerű, tipó és képek váltakoznak benne, és a harmadik oldal után egy vizuális sokk a színek miatt, így a befogadására időt kell szánni.

Most pedig egy elég illetlen kérdés tőlem, de van kedvenc betűtípusod?

Azt hiszem nincsen. És törekszem is rá, hogy ne legyen. Mindegyikben az izgalmat keresem, hogy a megfelelő arányokkal és mérettel megmutassam a karakterét, ezért nem kerülök ebbe a csapdába.

Néha nehezen rugaszkodom el egy adott fonttól, de nem feltétlen azért, mert kifejezetten a kedvencem. Ha kiismersz egy betűt, akkor szerintem kényelemből nyúlsz hozzá, nem?

Abszolút. Néha tudod, milyen hangulatot keresel, és megvan, mi az, ami arról egyből beugrik. Szeretnél typedesignnal foglalkozni a későbbiekben? Mi lesz az egyetem után?

Ez nehéz kérdés. Szeretnék betűt is tervezni majd, egyszer eljön az ideje. Mindig végigcsinálok mindent, de a betűtervezéshez rengeteg türelemre van szükség. Ha belefogok majd egy betűkészletbe, azt sem szeretném félbehagyni.

Amúgy sokkal jobban érdekel, hogy különböző kompozíciókat készítsek, így most inkább a headline-tervezés izgalmas számomra. Hasznos is, mielőtt az ember összerakna egy komplett betűcsaládot.

A borítóra is egy játékos tipográfiai megoldást választottál. Ugyanazon elemet látjuk elforgatva, így jön ki a CUENCA felirat. Jó ez az aha-élmény, sőt talán ez a legjobb a grafikában. Régebben elég sok illusztratív munkát osztottál meg. Valahogy látszik a tipón, hogy szeretsz illusztrálni, és nagyon bátran nyúlsz a betűkhöz is. Még mindig sokat rajzolsz?

Mostanában már abszolút nem, de pont ezt az aprólékosságot próbálom a betűs kísérletekbe átvinni. Ezt a sok-sok türelmet a betűkísérletekre fordítani valahogy jobban esik.

Az egyik posztodban azt írtad, hogy muszáj a körülötted lévő dolgokból művészetet csinálni, ez segíti a flowt. A karantén helyzet hozta ezt a hozzáállást, vagy mindig inspirált, hogy mi vesz téged körül?

Ezt inkább úgy értem, hogy nekem tetszik az, hogy a közvetlen környezetünkből is tényleg bármit ki lehet hozni. Elkezdtem több figyelemmel fordulni ebbe az irányba. Csomó ilyen volt, hogy elmentem valakihez biciklizni, és észrevettem olyan helyeket, amik az ott lakóknak fel sem tűnnek. Extrémsportolók szokták ezt mondani, hogy itt lakom már húsz éve, ez a korlát eddig is itt volt?

Az extrém sportokat azért hoztad fel, mert te is űzöl ilyesmit?

BMX-ezek már 2004 óta. A grafika mellett ez az egyetlen stabil pont az életemben, erőteljesen jelen van.

Visszatekintve az utóbbi öt évre, hogy élted meg a Képzőt?

Olyan gyors volt, hogy… mutatom. (Csettint.) Tényleg. És most vettem észre, hogy ez az utolsó év el lett véve. Mintha elvágták volna, pedig arra készültem, hogy a diplomaévben szépen lassan hozzászoktatom magamat ahhoz, hogy nem lesz ez a közeg.

Tudtam, hogy tanulni akarok, szívtam magamba mindent, mint egy szivacs és nem nagyon érdekelt, ha valaki lehúzott, mert valahogy mindig volt belső motivációm. Ezen az egyetemen az adott nekem nagyon sokat, hogy volt a társaság és a műterem. Az, hogy átjárhattunk a festőkhöz és látványtervezőkhöz rendkívüli inspirációt jelentett. Minden nap be tudtál menni, ott tudtál lenni és koncentrált figyelmet tanúsítottál valami iránt, sokáig. Szerintem ez kell ahhoz, hogy egy szakmában el tudj mélyülni.

Ha érdekelnek Morvai Péter további munkái, megtalálod Instagrammon és Behance-en.