Széplaky Gerda Trabant a konyhában (Élet és Irodalom, LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022.05.13.) című írásában a következőképpen fogalmaz: „[…] a konyharuhával való keresztezés révén a Trabantot egyenesen a konyhában parkolja le a művész, ahonnan a gyerekszülésért, családi szerepekért honorált nőnek immár ki sem kell mozdulnia, ott a helye, a fakanál és a mosogatószeres tubus között.”

A cikk semmiképpen sem a feudális viszonyok restaurálása mellett foglal állást, hanem éppen ellenkezőleg, az alkotó szkeptikus álláspontjának reményében számtalan feminista véleményalkotó nirvána-tévedésére kíván rámutatni. Ekképp a lehetővé tevő kutatása elsődleges, melynek állomása a művész Háziasszony katalizátora című kiállításának egyik fő témája, a megbocsátás performatív gesztusa, annak megértése még fél év elteltével is², az általa jelölt távlatból³.

A konyha mint a nőiség realizmusa

A cikk tárgyát képző kiállítás megnyitóján Popovics Viktória és Fajgerné Dudás Andrea közös bevezetője során Betty Friedan⁴ könyvét jelölték meg mint eszmeiségük alapzatát. Ez azért is különösen meglepő, mert az HBO Max saját gyártású Julia című sorozata a Háziasszony katalizátorával párhuzamosan beszél a konyha és a főzés társadalomfejlesztési kérdéséről.

A Julia Child főzőműsorának történetét feldolgozó sorozat középpontjában az a kérdésfelvetés áll, miként képes egy nő egy kultúra nélküli társadalmat (USA) a francia konyha segítségével átlényegíteni, művészetként felfogni a háziasszony szerep teendőit. A főhős meggyőződéssel vág bele abba a küldetésbe, hogy végérvényesen megváltoztassa Amerikát, mindaddig, míg egy gálavacsorán nem találkozik Betty Friedannel, akinek könyvét, A nőiesség kultuszát később el is olvassa, és aki megdöbbentő pontossággal mutat rá, hogy egy magasabb étkezési kultúra nagyobb terhekhez vezethet a nők számára, miközben a karrier építésének lehetőségétől is megfosztja őket. A sorozat végén mindezek ellenére azonban mégis elvállalja a második évad forgatását is.

Julia Child és Betty Friedan vitája korunk feministáinak is aktív polémiája, nem is lehet véletlen a sorozat leforgatásának és a Godot Kortárs Művészeti Intézet kiállításának párhuzamos problémafelvetése. A következőkben e kapcsán foglalok állást, és egy sajátos olvasat segítségével szeretnék hozzájárulni a polémia lezárásához.

Miért éppen didergés?

A didergés a félelem és a reszketés kettőségét kívánja megragadni, napjaink fasizmustól való félelmét és megfosztó realizmusának dinamikáját. A hit-stádiumát megelevenítve utal Kierkegaard Félelem és reszketés című könyvére is, mely egyfajta kiválasztottságot is takar (Radnóti, 1975). Így érthető a háziasszony-lét mint az emancipációs potenciál kifejezése, fogalmiságának kiterjesztése azonban megelőzi ezt az állítást.

A konyha és a háziasszony viszonya, amennyiben az ökonómia arisztotelészi értelmét tekintjük, más megvilágításban mutatja be a nőt a gazdaságban. Elsőként belátható, hogy a háziasszony a totális értelemben vett gazdaság létrehozója és működtetője, melynek terét Fajgerné Dudás Andrea a konyharuhában látja meg. A konyharuha funkcionalitása, a termelési eszközök használata vagy a fejlődés tettenérhetősége a konyha terében a gazdaságelmélet és gazdaságpolitika számára már ezidáig is tárgyalt részlet volt, gondoljunk akár a híres „konyhai vitára”.

Popovics Viktória fogalmazta úgy: „A minden háztartásban előforduló konyharuhát hatalmas festményekké lényegíti át, festékkel felmosott óriási vásznai pedig konyharuhákként lógnak a galéria terében.” Ruháinak anyagisága felületei, formái annak a valóságnak, melynek egy formája van: a zártság és a teljesség Goethét követve⁵. (Ezt Longosz Daphnis és Chloé-ja kapcsán mondta, én pedig Erósz uralmát a kultúra pillanataként értem, mely realizmus.)

A konyha a gazdaság realizmusa, így férfiaké is, azonban társadalmi tapasztalat, a nők egyfajta elsőbbsége. A konyha a nőiség realizmusa ebben a kontextusban, a gondoskodásé és a gyöngédségé, melynek eszköze a gazdaság, mint forma a fentebb írtak szerint. A kosz pedig, ami egy konyharuhán lehet, egyszerre a gazdaság állapotának mérője és a láthatatlan munka láthatósága, ahogyan az is elmondható, hogy a konyha kinézete egy gazdaság működését is jelenében ragadja meg, értem ezalatt azt, hogy a konyha termelőeszközök összessége és elosztási viszonyainak képe. (A konyhakert pedig az azt kiszolgáló természet képe.)

Korábbi elemzésemben fogalmaztam úgy a No FOMO című kiállítás kapcsán: „Egyedül vagyok, egyedül gondozom a kertet, egyedül vezetem a háztartást, egyedül nevelem a gyerekem és igen, egyedül kell válaszokat találnom a világ problémáira és arra, hogyan alkothatok, hogyan élhetek így egy életet.” Ennek megragadása a jelen kiállítás is.

Popovics Viktória írta az artmagazin.hu-n megjelent cikkében:

„Fajgerné számára a házimunka közéleti problémákon és globális kérdéseken való elmélkedés terepe, a festészet pedig eszköz arra, hogy olyan társadalmi problémáknak adjon hangot, mint a homofóbia, a migráció, a mélyszegénység, a környezetszennyezés, a túlfogyasztás, vagy a patriarchális társadalmi berendezkedés.”

A festészet nem házimunkaként való felfogása kapcsán annyit érdemes szempontként említeni, hogy konyharuhákat festeni olyan, mint vasalni, vagy „egyszerűen” felmosni: ahogyan Popovics a cikk címében pontosan fogalmazott: a hétköznapi élet performansza.

Az ellentmondásnak azonban inkább tárgyát képezi annak vizsgálata, hogy az otthon „egyfajta kritikus megfigyelőállás” lenne. Inkább a mosdó helységét tekinteném annak, mivel társadalmi viszonylatban elképzelhető egy otthon-külvilág, mint kívül és belül viszonya, azonban a testünk és az önképünkkel kapcsolatos összehasonlítatlanság, a biztonság és önkép tere leginkább a mosdó, az az a tér, ahonnan szinte mindenkit kizárhatunk, hacsak egy rövid időre is. Tehát az otthon az, amiben (és nem „ahonnan”) „kirajzolódik a társadalmi igazságtalanság, a marginalizált helyzetűek problémája, leleplezhető a hatalom működése, az elnyomó struktúrák mechanizmusa.” A megfigyelőállás a magasles esztétikája.

Annyit azonban ezen szakasz igazságaiból mindenképpen ki kell emelni, hogy Fajgerné Dudás Andrea képein valóban „a látszólag depolitizált magántér és a külvilág történései, a nyilvános szféra politikuma kerülnek átfedésbe”. Ennek jelentősége a gazdaság kettősségében is megjelenik, bár sokszor kerülik hangsúlyozni, hiszen az értékrendi szempontok, melyek közösségileg képzeltek el, a Smith vagy akár Mill által is kiemelten kezelt egyéniség ezirányú dichotómiájában fennállnak.

Slavoj Žižek egy előadásában beszélt a félelem és a világ megváltoztatására képtelen ember kapcsolatáról: „A szenvedélyek egyetlen politikája ma a félelem politikája. És ez sajnos nemcsak a jobboldalra, hanem a baloldalra is érvényes. Félelem a bevándorlóktól, félelem az ökológiai katasztrófától, félelem a magas adóktól, félelem a szexuális romlottságtól, és így tovább. Állításom szerint lényegében a felebaráttól való félelem áll mindezek hátterében.” (Žižek, 2006) Tehát ebben az esetben a nő didereg és ekképp fél, mely félelem megbénítja és viszonyainak terét helyezi uralma alá. Ezzel párhuzamban a művész a hit és a formaiság másfajta felfejtését is lehetővé kívánja tenni a majdnem-küldetésében, egy közösség részvételének narratívájában.

A megbocsátás katalizátora

A katalizátor elsődleges célja folyamatok felgyorsítása vagy adott esetben lassítása, és használatakor tudatos döntés következménye a folyamat minőségében bekövetkező változás útját tekintve. Társadalmi szempontból ennek jelentősége abban áll, hogy egy egyén vagy közösség számára a technológia által lehetővé tehetjük a helyes, értekrendi döntést és életet. Tehát a kiállítás címében foglaltak lényegében a háziasszony minőségének megváltoztatására tett kísérletként is értelmezhetők: van valami, ami képes kimozdítani helyzetéből. Ezzel párhuzamosan pedig, ahogyan a díj elnevezése is mutatta, képes valami egészen különös egy háziasszonyt kiemelni, sikeressé, elismertté tenni, tehát személyében és nem szerepében jelent kiutat a katalitikus pillanat.

Ez a diskurzus a gazdaságban működő nőről szól, mellette pedig az ő nőiségének, mint művésznek is ez a feltörés, a szabadulás ünnepének pillanata. Azonban ennek a kiszabadulásnak, emancipációnak az útja a megbocsátó szeretet, másként az irgalmasság tere, melynek gazdasági értelmezése és tettenérése gesztusában talán a politikai gazdaságtan egyik legnagyobb kihívása.

Ferenc pápa április 24-i homíliáját megidézve a megbocsátás és a gyűlölet, illetve a béke és a harag szópárok nexusainak áttekintésében érdemes vizsgálni Fajgerné üzenetét⁶ és annak jelentőségét, mely átvezet a szinodalitás társadalmi igényére, gazdasági szükségességére.

Isten különböző módokon gondoskodik arról, hogy megérezzük irgalmának ölelését, azt az örömöt, amely abból fakad, hogy „bocsánatot és békét” kapunk. Igen, Isten öröme, mely a megbocsátásból születik és békét ad. Pontosan így van: a megbocsátásból születik és békét ad! Olyan öröm, amely felemel anélkül, hogy megalázna”.

A „felemel” gesztus kapcsán Szabó Eszter Ágnes és Kocsi Olga közös alkotásáról is érdemes szót ejteni. Karakterkísérletükben egy szent alakját alkották meg, akinek a segítségével a földre esett falatok megmenthetők a piszkossá válástól, az értékvesztéstől. Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiumában ez áll: „minden felemelkedő ember egyszersmind felemeli magával a világot”, így a szentek misztériuma a megbocsátásban is gyökerezik.

Ferenc pápa elmondása alapján az isteni irgalmasságnak három cselekedete van: „Először is örömet ad; aztán megbocsátást vált ki; végül vigasztal a fáradtságban.” Ennek logikai kiterjesztése, amikor úgy fogalmaz János idézését követően: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21) Nemcsak irgalmat kapnak, hanem maguk is osztogatják ugyanazt az irgalmat, amelyet kaptak.” vagy „És ebből a megtapasztalt irgalomból képesek lesztek sok-sok irgalmat továbbadni, sok-sok megbocsátást nyújtani”.

A kitörés lehetősége természetesen a hit misztériumában található, amelynek műveletével a nem keresztény teoretikusok és más szakmabeliek is operálnak. A posztmodern kapcsán pedig Jameson szellemével hoz létre kapcsolatot, amikor keresztény radikalizmusát, mint az „új más” igényét, ekképp rendezi: „Mert semmi sem lehet többé ugyanolyan, mint korábban azok számára, akik megtapasztalták Isten örömét! Ez az öröm megváltoztat bennünket!”

A világban keresett változás, amitől kezdve minden megváltozik, emancipációja, annak pedig a legtotálisabb formája a kapitalizmustól való megszabadulás. Ennek tapasztalati igényére Tamást hozza tanító példaként: „»Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd a kezemet!« (Jn 20,27). Ezek nem a kihívás, hanem az irgalom szavai. Jézus megérti Tamás nehézségeit: nem bánik vele durván, és az apostol egészen meghatódik bensejében ekkora jóindulat láttán. Így válik hitetlenből hívővé.”

A szakasz címében a megbocsátás katalizátorát jelölöm meg, ami részben a művészetére utal, részben a háziasszony szerepére, aki változást sürget és eszközadása végett ezt láthatóvá teszi, végrehajtva az advent egyik fontos bibliai üzenetét: „A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” (Lk 3,5–6)

A megbocsátás a kereszténységben mélyen gyökerező, nagyhatású és jelentős fogalom. Pál Tünde és Lakatos Csilla összegezte tanulmányában: „»Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is!« (Kol 3,13) Mivel ez a viszony a bűn miatt romlott meg, helyreállítása csak úgy lehetséges, hogy Isten megbocsát (2Móz 34,9; Zsolt 130,4; Jer 5,1), lemond a büntetésről, és elfedezi a bűnt (Zsolt 32,1; 103,8–18). Izrael sohasem kételkedett a bűnbocsánat lehetőségében, és elismerte, hogy a kezdeményezés Istentől függ, és kegyelmének köszönhető.”

Tehát a viszony helyreállítása a kapitalizmus lerombolását takarja diszkurzivitásában, ennek megnyilvánulása, hogy „[…] Isten feltétlen módon tekinti igaznak a bűnöst.” És ennek zászlaja alatt még fontos értelmezési adottság, hogy „a megbocsátás nem kegyelem, nem elnézés, nem mentségkeresés, nem felejtés, nem tagadás.”

Ez magyarázza a Popovics által is megjelölt kérdésfelvetéseket és azt, hogy a megbocsátás gesztusa Fajgerné mindebbe integrálható fogalma. De a kibéküléstől eltérően itt nem szükséges a másik fél részvétele, ami szintén lehetőséget ad az elnyomó férfiak és az újratermelő és teret és kultúrát félreértő közgazdászok felé tett felemelő gesztusnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell vallania és megbánást mutatnia e csoportoknak. Ki kell mondani a közgazdász szakma oldaláról is, hogy hibázott, figyelmetlen volt, a részvétel és a gazdaság totalitásának nem teljes megértésével kiszolgált valami egészen mást, valami elnyomó realizmust. Ehhez viszont a megbocsátás kapaszkodót ad, és annak tudata, hogy megtagadja ez a gesztus a felebaráttól való félelmet, a másik bűnösnek látását csökkentve a helyes döntés meghozatalának költségét egyfajta katalizátorként.

Hiszen katalizátorra szükség van, ahogyan Raciborski Eszter⁷ egy beszélgetésünk során fogalmazott: „A szentek bebizonyították, lehetséges 2000 kalória alatt is az értékrendit követni”. Én erre azt kérdeztem: „és mi lesz a többiekkel?” Válaszként így felelt: „Ezért foglalkozunk politikai gazdaságtannal!” (Természetesen nem út a nélkülözés, mindenesetre megjelenik a példázatban a költség fogalma és a csere hamis hagyománya.)

Megváltozó tértermelés, a gazdaság mint a közös út lehetősége

Raciborski Eszter szerint „az alászállás-felszállás analógiáját használva, a szent a felszállóban lévő kenyér, az 5 másodperc pedig az emberi élet, annak az időkerete, ami erre a felszállásra adatik…” A gondolat továbbviteléhez: a háziasszony és a konyha viszontagságában észrevehető, hogyan jelenik meg a megbocsátás tekintetében is (mármint az analógia), amennyiben a gondoskodást és a gyöngédséget figyeljük.

A globalizáció fogalmaival élve, Trautmann Lászlót követve az értékrendi technológia részvételt ad mint infrastruktúra, felemel, katalizál és eközben misszióval lát el a kognitív térképben.

Fajgerné Dudás Andrea kiállítása egyben párbeszéd és mindannyiunk totális narratívája felé tett lépés, a közös út lehetősége, a szinódus. Kudász Gábor Arion fogalmazott úgy képe mellé írt szövegében (Faur Zsófi Galéria: Nekem a kint, Nekem a bent), hogy „Nekem a kint úton lenni. / Nekem a bent veled menni.” Ami egyben utal a barátság fogalommeghatározásra, mely végsősoron a társadalmi kontextusban e cikk esetében is megfogható.

Szent Pált idézve beszél egyébként Gisbert Greshake is az engedelmesség szerepéről, mely az Istenre hallgatás és az újabb politikai gazdaságtanok alapja: „»Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt… Megalázta magát, engedelmes lett halálig, mégpedig a kereszthalálig.« Ez a felhívás kivétel nélkül minden kereszténynek szól. Az engedelmesség azt jelenti, hogy a hívőnek – Jézus életpéldájához hasonlóan – odaadóan kell azonosulnia küldetésével.

Szent Pál említett levele fogalmazza meg, hogy az engedelmességnek miben kell konkretizálódnia: »egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.« Az engedelmesség tehát a szeretet konkrét megvalósítása, vagyis azt jelenti, hogy nem önmagunkból és magunkért élünk, hanem »másvalakiből és másért, Istenért és az Ő mindent átölelő szeretete felé fordulva…!«” (Bodnár, 2020)

Meg lehet említeni a csúcsára állított piramis és a népegyház korának végét taglaló irodalmat is (pl. Pannonhalmi Szemle 2022 XXX/1), azonban ezen irodalmak elemzésére nem térek ki, követem inkább a kiállítás során felvetett háziasszony katalizátora kérdést, párhuzamban a közösség, a részvétel és a küldetés hármasával, melyeket Ferenc pápa („aki a világ lelki vezetője”) a szinódus három alapfogalmaként határoz meg. A szinodalitásnak végig kell kísérnie a változást, amit Lohfink uralomváltásnak nevezne, hogy az igazságosság, mely mindig is közöttünk volt, töretlenül teljesedjék ki.

Hortobágyi T. Cirill főapát úr a Pannonhalmi Területi Főapátság szinódusának megnyitásakor a következőképpen fogalmazott: „A világrészek arculata bizony eltérő lehet, így a kérdések is különbözők. Tehát a világegyház megújulása sem történhet »egy kaptafára«, az egyház egysége a közösségek és részegyházak sokféleségét jelenti.” Trautmann László Lukács György világirodalom-szeretetéhez hasonlóan ezt is a globalizáció értékrendjének tekintetében vizsgálná, ami számunkra a kiállítás formációelméleti változáshoz kötésében biztosít alapozott érvrendszert és egyértelmű megszervező erőt a szinodális gazdaság és termelés fogalmainak működtetéséhez.

Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.

A konyha realizmus (gazdasági totalitás), a félelemben működő viszonyok romlottak, ezért is hangsúlyos az egzisztenciális értelemben vett didergés. A lehetővé tevő kutatása ekképp elsődleges, melynek állomása a megbocsátás gesztusának megértése és felhasználása a fasizmustól való örökös rettegés idején. A háziasszony szerepet jelöl és a nők helyzetéről is beszél. Megtalálása az igazságban sürgető, katalizátorként pedig nélkülözhetetlen része bármely emancipációs folyamatnak, kognitív térképnek. A ma feminizmusának és kritikai irányzatainak párbeszédét a posztmodern átkódoló (jamesoni értelemben) hagyományában a kereszténység képviselőinek szavában is keresendő. A megbocsátás performatív beszédmódja lehetővé teszi a kilépést, annak ellenére, hogy a nők máig dominált helyzetben vannak világszerte. Végezetül pedig a gazdasági gondolkodás legújabb hulláma magára találhat a közösség, részvétel és küldetés hármasában, mely Hayek a piac szükségszerűségét bemutató gondolataira (irracionalista hagyomány) képes érdemi választ adni, éppúgy, mint Fajgerné Konyharuháiban, először is örömet, aztán megbocsátást, végül vigasztalást a fáradtságban.

Lits Levente a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, az ősszel indult Világpolitika és Közgazdaságtan című folyóirat és a fejlődésgazdaságtan.hu állandó munkatársa.

1. Fajgerné Dudás Andrea: Háziasszony katalizátora című kiállítása megtekinthető volt 2022. augusztus 7-ig a GODOT Kortárs Művészeti Intézetben (GICA). Fajgerné Dudás Andrea a GODOT Katalizátor díj nyertese. (2022)
2. A cikk írásakor segítségemre volt meglátásaival Trautmann László.
3. A cikket a megnyitót követő hetekben szerettem volna először megjelentetni, azonban tárgyának okán végül a késleltetés mellett döntöttem.
4. Betty Friedan: A nőiesség kultusza (2021. Kossuth Kiadó)
5. Utalás D. Tóth Judit: Zártság és teljesség című írására (2019), ahol a következőkkel magyarázza tanulmányának címét: „Utalás Goethe Eckermann által feljegyzett, Longosz regényéről mondott szavaira (1831. március 20.): „[…] minden mértéktartó zártsága ellenére is […], teljes világ bontakozik ki benne.” Lásd Johann Peter Eckermann, Beszélgetések Goethével, ford. Györffy Miklós, Bp., Európa, 1989, 600. további megjegyzések a regényről: 592, 597–598, 600–603.
6. Ferenc pápa április 24-i beszédében két kérdéssel fordult a hívek felé: „Arra törekszem-e, hogy elsimítsam a konfliktusokat, hogy megbocsátást vigyek oda, ahol gyűlölet van, békét oda, ahol harag van?”, illetve „Kérdezzük meg hát magunktól, hogy az utóbbi időben megérintettük-e valakinek a sebeit, aki testben vagy lélekben szenved; vittünk-e békét egy megsebzett testnek vagy megtört léleknek; szakítottunk-e időt arra, hogy valakit meghallgassunk, kísérjünk, vigasztaljunk.” Ez a két kérdés fordít minket a korábban már idézett Ferdi (Gressai, 2022) 2022-es országgyűlési választás kampányidőszakában kiadott rövidebb gyűlölet című számához, mely a Facebookon érhető el. („félsz, hogy bántani fognak/ezért bántasz másokat?/de hogyan is lehetne attól jobb,/ha kivirágzik/benned/a harag?”, illetve „amint neki adod magad/magadé nem lehetsz/amikor gyűlölöd/nincs benned más/csak/gyűlölet”.
7. Raciborski Eszter teológus-közgazdász, Trautmann László és Gervai Pál olvasókörének állandó tagja, több írásom lektora.