Joseph Beuys a Hamburger Bahnhofban (2021.06.13. – 2021.09.19.)

Joseph Beuys, a világ egyik legjelentősebb XX. századi művésze, száz évvel ezelőtt, 1921-ben született. Születésének századik évfordulóján 2021-ben számos kiállítás, akció és előadás, színdarabok, podcastok és konferenciák által tárják fel Beuys művészetének és polarizáló alakjának egyaránt lenyűgöző és ellentmondásos gondolatait.

Az Eugen Blume és Catherine Nichols által kurált Beuys2021 projekt keretében Észak-Rajna-Vesztfália tartomány mintegy huszonöt múzeuma és több kulturális intézménye egész évben a Rajna vidékről származó művész, pedagógus és agitátor munkássága előtt tisztelegnek. A kiemelkedő szervezésű eseménysorozat mellett nemzetközi kiállításokra kerül sor szerte Európában, Amerikában és Ázsiában, ugyanakkor egész Németországban jelentős tárlatokat tekinthetünk vagy tekinthettünk meg. Ezek közül az egyik a berlini Hamburger Bahnhofban megrendezésre került Von der Sprache aus – Joseph Beuys zum 100. Geburtstag (A nyelvből kiindulva – Joseph Beuys 100 évesen) című kiállítás¹, amely több mint 185 rajzot, installációt, szobrot, filmet, plakátot és dokumentumot ölel fel a Nationalgalerie gyűjteményéből, a Marx-gyűjteményből, a Kupferstichkabinettből és a Staatliche Museen zu Berlin – Preußischer Kulturbesitz Kunstbibliothekjából.

A folyamatosan futó programok mellett nem könnyű egy olyan téma köré felfűzni a kiállítás anyagát, amely az ugyanitt megrendezett 2008-as retrospektív kiállítást felülmúlja. Ám a kommunikáció és a nyelv középpontba helyezésével úgy tűnik, sikerült ezt elérni.

Ha ugyanis Faust gondolatmenetét a nyelvről a szervezők továbbgondolják², és a bibliai „kezdetben volt az ige”³ vagy „kezdetben volt a szó” kijelentést prózai módon a huszonöt fő művet felvonultató kiállításra vetítve alakítják át, akkor mondhatjuk azt, hogy minden a nyelvből indul ki.

„A nyelv, különösen a beszélt nyelv, Beuys számára olyan mint egy szobrászati eszköz” – nyilatkozta Nina Schallenberg, a kiállítás kurátora⁴. Az egyik művésszel készített interjújában Beuys kifejti, hogy minden alkalommal, amikor az emberi száj megszólal és levegőt mozgat azzal szobrokat hoz létre⁵. Beuys tehát azt állítja, hogy a gondolkodás maga is szobrászat, ezzel utal Rudolf Steiner 1924-es előadására is⁶, amely a német nyelv és a szobrászat kapcsolatáról szól.

A kiállítás termeit tematikusan rendezték, ezáltal némi koherenciát teremtve a Beuys sokféle arcát mutató műtárgyak között, melyeknek vizsgálata során nem lehet csak formai szempontokra támaszkodni, hanem azok komplexitását, valódi motivációját is érdemes figyelembe venni⁷. Egyes állomásokon kísérheti végig a látogató életét és munkásságát a Csendtől egészen a Beszédig, a hangok, koncepciók és az írás, a titoktartás és a legenda fejezetein keresztül. Így tehát mondhatjuk, hogy Beuys segítségével nyomon követhető az emberi beszéd fejlődése és a nyelv erejének vizsgálata.

Azonban a kiállítás elejére helyezett a müncheni Kammerspiele-ben rendezett 1986-os előadásával⁸ egy ellentétes megközelítés jön létre. A kiállítás témája és címe is ebből az egyik utolsó nyilvános beszédéből származik:

„Az én utam a nyelven keresztül vezetett, bármilyen furcsa, nem az úgynevezett képi tehetségből indult”.

Valamilyen formában megelevenedik előttünk egy ember, a művész, akiről tudhatjuk, hogy a második világháború során elveszítette barátját egy koncentrációs táborban, akinek az orosz légvédelem kilőtte a gépét és ő lezuhant, aki a lángok közé vetette magát, hogy kimentse kedvenc botanikus könyvét, aki gyerekként begyűjtött tárgyakból rendezte első kiállítását és akiről tudjuk, hogy a beszéde után nem sokkal meghal, mégis itt lesz. A nyelv plasztikus erejével saját magát is megidézte. Beszédében a nyelvet a világ megváltoztatásának eszközeként írta le, amelynek tudatos alakítása révén minden egyén és minden ember fizikailag, intellektuálisan és kommunikatívan részt vehet a társadalom újjászervezésében⁹.

A kiállításon látható huszonöt fő mű közül négyen keresztül mutatja be a cikk többi része a csendet, az írást, a hangot és a beszédet vagy gondolatot.

Das Ende des 20. Jahrhunderts (A 20. Század vége) című munka huszonegy bazaltsztéléből áll. A szobrászat és a környezet transzformatív potenciáját kutatja, azon kívül hogy a régi és az új párbeszéde bontakozik ki a munkában. Az évszázadok alatt összepréselt, a kőfejtőből származó bazalttömbök elképzelhetetlenül messzire utalnak vissza a Föld történetére. Beuys erre a világra nyomja rá bélyegét azáltal, hogy egy-egy kúp alakú magot távolít el, majd minden egyes kúp alá eredetileg nedves agyaggolyót és filcet ágyaz. A dugók visszahelyezésével begyógyítja a saját maga által okozott sebeket, miközben a filc tökéletes szigetelő anyag, így a lyukak betömése után egyetlen hang sem tud kiszökni.

A tömbökben van valami élő, mozgó és kitörni kivánkozó, mégis az egész kiállítótér dermedten játszik a mesterséges zöld fényben. Dan Flavin neoncsövei ráerősítenek a többrétű emberi dilemmára, a természet használatára és kizsákmányolására, ugyanakkor a termelés különböző rétegeire. A mű kettőssége abban is rejlik, hogy nemcsak a XX. század folyamatos pusztítással elért végidejéről beszél, hanem a viharos évszázadot követő reményteljes jövőbe tekintésről, amely magában hordozza a sebek begyógyítását, a gondozást és gondoskodást, magát a megújulást.

Beuys a világháború után tudományos tanulmányait folytatva az egyik előadáson ébredt rá, hogy életét ezután a művészetnek szenteli. „Na nem! Ez nem az én tudományom! A mai napig üldöznek azok a táblára rajzolt amőbák”- mesél róla később. Richtkräfte für eine neue Gesellschaft (Egy új társadalom irányító erői) című százdarabos installációja, fekete, írással ellátott iskolatáblákból áll, melyek egymás fölött és mellett fekszenek vagy állnak egy helyiséget betöltő talapzaton.

Rudolf Steinerhez hasonlóan gondolatfoszlányokat, kulcsszavakat, mondatokat írt a táblára, mint például show your wound, és ezeket egy végleges formába rendezte. A három állványra helyezett tábla közül az egyiken az „öö’’ hangok és egy sétabot jelenik meg. A sétabotra olyan eszközként is lehet tekinteni, amellyel egy irányt mutathat, de a hajlított vége visszaküldi az üzenetet¹⁰. A kommunikáció azonnali lemodellezése jön létre általa. A „öö” hangzatok egészen az írott vagy beszélt nyelv előttre utalnak vissza, egy állatias hangként is tekinthetők. Ez a kezdet, ahonnan az artikuláció elindul. Ide köthető az 1967-es ÖÖ-program performansza, amelyben nem szavakat csak Ö hangokat adott a mikrofonba, ezzel vizsgálva a hangokon keresztül történő kommunikáció témáját.

Legnépszerűbb hangperformanszához, a „Ja, Ja, Ja, Ja, Nee, Nee, Nee, Nee, Nee, Nee” című akcióhoz a Münsterben készített faggyútömbjein, üreges terek formáin keresztül érkezünk meg. Az 1968-ban lemezre vett beszéd dübörög végig a termen. Hasonló érzés foghat el minket, mint a kiállítás során számos alkalommal. A hangok, a kéznyomok és az installációk megidézik Beuys alakját. Ennél a performansznál csupán a hangsúlyozás révén, az igen és nem szavakat használva, szellemes, de minimalista módon közli azok jelentésváltozását.

Beuys az 1950-es évektől kezdve szemléltette rajzokon, hogyan formálódik a nyelv és hogyan hagyja el a testet. A kiállítás emeleti részén látható The Secret Block for a Secret Person in Ireland (Titkos blokk egy titkos írországi személynek) című mű, az évek során készült papírrajzokat válogatja egy nagyszabású sorozatba. A blokk előtt szereplő titkos szó utalhat arra, hogy a lapokat évekig egymásra rakva tárolták, a művész és mindenki elől elrejtve. A tárolás módszere viszont egy egészen izgalmas és szintén láthatatlan szobrászati dimenzióba sodorja a művet. A titkos személy valószínűleg James Joyce író lehet, akinek Ulysses című kötetét Beuys több alkalommal is szabadon interpretálta.

A rajz, a gondolat és a nyelv szoros kapcsolata jelenik meg a sorozatban, ahogy Beuys a múltat és a jelent összekapcsoló rajzait fűzi egy szálra, és így egy gondolat formává válását dokumentálja. Ezek művészi gyakorlatának alapjaként tekinthetők. Az egyes rajzgyűjtemények a kezdetektől a végletekig terjedő skálán támasztják alá Beuys azon elképzelését, miszerint a korai rajzokban elvileg már minden előre meg van írva¹¹.

,,Aki tanár, beszélhet a szobrászatról, hogy a diákoknak elmagyarázza a minőségi kritériumokat. De nekünk a kultúrának egy olyan, jövőbeli megfogalmazásról kell beszélnünk, amelynek a művészetből kell megszületnie.”¹²

A kiállítás és a munkák egy kommunikációs platformot teremtenek, ahol Beuys által felvetett problémák a jelenre vetítve újragondolhatók.

A cikk a Goethe-Institut és a Képző.art együttműködésével jött létre, Joseph Beuys születésének 100. évfordulójára emlékezve.