„Az önkép és az önvaló közötti különbség határozza meg a szenvedés mértékét.” – fogadja az idézet a kiállítás látogatóit, ahogy belépnek az installáció terébe.

Az édenből való kiszakadás a tudás megszerzéséhez köthető. Mítoszai szerint az ember innentől kezdve fáradalmas munka során teremti meg betevőjét, fájdalom árán útján hozza létre utódait és eltakarja testét önmagától érzett szégyenében. Az emberpár kiesett Isten kegyeiből, megalapozva a lét szenvedéssel teli kereteit.

Belépve az installáció terébe vertikális fametszet mintázatokkal találkozunk, melyek a teret egyaránt törik és határolják. A középen felfüggesztett elemek egymással szoros interakcióban állnak, állandóan változó összképet adva, ahogy a látogató más és más pozícióból nézi őket. A kiüresedett édenkert, melyben mi csak szemlélők vagyunk, a tudás fájának különböző rétegeit tárja elénk így, megannyi párhuzamot vonva ember, tudat, szenvedés, tapasztalás és önvaló keresése között. Elárultsága, talán ürességéből ered, hiszen az ember még mindig a tudás rögös útját járja.

Az édenkertbe való visszatérés kilépés az élet sorszerű keretei közül. Elmerülés abban a kezdeti tiszta tudati állapotban, mely tapasztalataink alatt rejtőzve legközelebb áll igaz önvalónkhoz. A „tudás fáját” körbe járva óhatatlanul is beidézzük az ensot, a zen kört, ami a tudat magára ébredését szimbolizálja. Erre emlékeztet a kijáratnál olvasható másik idézet: „A szenvedés nem szükségszerű.”

Tárlatvezetésre január 15-én kerül sor, míg a finisszázs január 20-án lesz.
Az esemény ezen a linken elérhető.