Minden kérdésed jogos! De még mielőtt elkönyvelnél minket napszúrásos bolondoknak, engedd meg, hogy megmagyarázzuk.

Az Uborkaszezon.AKCIÓ egy kísérlet a szántódi szabadstrandon, ami arra a kérdésre keresi a választ: elfér a kortárs művészet itt, a napernyők között?” – részlet a helyszíni strandújság bevezetőjéből.
Mi történik, ha a kortárs művészet és a közösségi gyakorlat kimerészkedik az intézmények falai közül, és beveszi magát a lángosszagú balatoni nyárba? Szántódon tesztelték, hol ér össze a koviubi, a poszthumán ökológia és a kollektív nosztalgia. Az alábbiakban válogatást közlünk az uborkaszezon.AKCIÓ! című projekt anyagából, amely 2026. augusztus 20–23. között valósult meg a szántódi szabadstrandon, majd később kitelepült a Bartók Feszt’-re és az Atnoba is.

Kurátori koncepció

A MAGYARSÁG TENGERKOMPLEXUSA, avagy mit nekünk a Balaton-part?

Az uborkaszezon.AKCIÓ! gerincét egy rendhagyó strandkiállítás adja, egy olyan mobil, térspecifikus intervenció Szántód szabadstrandján, amely a fürdőző közönséget hivatott kizökkenteni a nyaralás megszokott rítusaiból. A törölközők és napernyők sűrűjében felbukkanó művek arra ösztönzik a látogatót, hogy újrapozicionálja önmagát a stégen, és kritikus szemmel vizsgálja meg a környezetet, amelybe ideiglenesen beleolvadt.

Mi is valójában a Balaton?
Jóval több, mint hazánk legnagyobb édesvízi tava. Egy egyre törékenyebb ökoszisztéma, generációk közös emlékezetének színtere, gyermekkorunk meghatározó helyszíne. Egy vágyott terület, amely a többség számára csupán átmeneti kikapcsolódást és feltöltődést nyújt a szürke hétköznapokból.

És mi a strand? 

Egy ember által konstruált kulturális tér. A strand ugyanis önmagában egy nem létező entitás; létrejöttéhez az ember kihasított és kisajátított egy darabkát a természet szövetéből, majd a saját kényelmét szolgáló infrastruktúrával ruházta fel. Balaton-identitásunk megkerülhetetlen részei ezek a mesterséges strand-meghosszabbítások: a strandbüfék, a lángossütők, a játszóterek, a vízibicikli-kölcsönzők, a bazársorok, és még sorolhatnánk. Bár e terek gyakran a posztszocialista Kelet-Európa sajátos, giccsbe hajló esztétikáját hordozzák, mégis a bennük fellelhető nosztalgia és őszinteség keveredésével megmagyarázhatatlan vonzalmat ébresztenek.

A fokozódó klímaválság, a (hajdani NER által fűtött) agresszív part menti beépítések és a turisztikai túlterheltség a „magyar Riviérát” nemcsak kulturális, de ökológiai és társadalompolitikai fókuszponttá is emelte. Vajon feloldhatók-e még ezek a feszültségek? Visszaalakulhat-e a Balaton egy kevésbé kizsákmányolt természeti tájjá anélkül, hogy elveszítenénk a hozzá kötődő kollektív identitásunkat? Vagy a kihasználtság megszüntetésének egyetlen útja az ember eltávolítása a strandról? A poszthumán helyszín milyen tájjá alakulna?

Bár kiállításunk nem vállalkozhat e feszültségek feloldására, egy állítás mellett mégis egyhangúlag és határozottan kiáll: a strand nem egy kiváltságos rétegé, a strand mindenkié. Ebből az elvi megfontolásból választottuk a kiállítás helyszínéül a déli part egyik (még) szabadstrandját, mintegy ellenpontozva az északi part merev elitizmusát és a fizetős partszakaszok kirekesztő tendenciáit. 

A kiállított alkotások és reflexiók

Nyolc művész öt, a strandon szétszórt alkotásán keresztül mutatta meg a valóság és a képzelet metszéspontján egyensúlyozó Balaton-mitológiákat:

Varga Emma egy közösségi alapú, kamera nélküli fotográfiai projektet valósít meg a cianotípia technikájának segítségével. A projekt bevonja a fürdőzőket az alkotói folyamatba, és a létrejövő lenyomatok nem egyetlen alkotó művei, hanem a helyszín, az időjárási viszonyok és a közösség együttes jelenlétének produktumai. A cianotípia lassú, organikus folyamata teret enged a véletlennek és az anyag kiszámíthatatlan viselkedésének. Varga arra a kérdésre keresi a választ, miként transzformálható a strand tünékeny közösségi tere vizuális emlékezetté, és hogyan rögzíthetők ezek a rövid találkozások. A kitelepülés ideje alatt a munkákból egy folyamatosan bővülő, helyspecifikus pop-up kiállítás épül, amely egyszerre közösségi alkotás, kísérlet és egy ideiglenes, élő archívum a szántódi strandról.

Na, mi a hattyú? A vízállás csökken, a nádas zsizseg, a vadkacsa fülel, a vétel tiszta. Ön a Nádas Rádiót hallgatja, adásban a táj. A Landscape Frequencies (Garamvölgyi Virág és Szallabek Tamás) Nádas Rádiója arra hívja a strandolókat, hogy meglássák a fűben a hangyát, az iszapban a szívószálat, a szúnyogban a szépet, a strand mögött a tájat. Az installáció egy posztantropocentrikus frekvenciaváltásról szól, és a strand történeteinek elmeséléséről a nem emberi lények szemszögéből. A rádióadások műsorai figyelemgyakorlatok egy változó tájhoz. A tájat érintő témákkal foglalkoznak: a nádassal mint élettérrel, a strand hangyakolóniáival, a víz és a szárazság kérdéseivel. Milyen a jó tó? Algás, iszapos, naptejes? Milyen volt ez a táj, mielőtt strand lett volna? Milyen lesz, ha a Balaton továbbra is a mostani ütemben szárad ki? Mi aggaszthat egy vadkacsát? Miről mesélnek a balatoni szúnyogok? A rádióadás a strand három különböző állomásán hallgatható, az Ubikocsin található térkép pedig mankóként szolgál a táj alternatív olvasatához. Kapcsoljatok a Nádasra! Na, háp.

Nádasi Rozália és Vass Álmos fotósorozata a hekk elkészítésének fázisait dokumentálja, a kifogástól a tálalásig. A képeken szereplő „halat” gipszből és cukor, liszt, szén egyvelegéből kisütött, alapvetően desszertdíszként használt anyagból formálták meg. Alapkoncepciójuk lényege, hogy a „balatoni hekk” tulajdonképpen bármi lehet, mivel épp annyira lesz igaz, mintha egy nem a Balatonból származó balatoni hekk lenne. Ez a jellegzetes fogás tagadhatatlanul ott motoszkál minden magyar ember emlékezetében, és egyetlen pillantás vagy falat elég ahhoz, hogy felébressze a hatvan éve változatlan balatoni strandok idilljét. A mű egy elhalványuló, de soha el nem tűnő, a hazai identitásba mélyen beivódott korszakot térképez fel. Nádasi és Vass műanyag tányérra nyomtatott printekkel is készültek, ezek az Ubikocsiban lelhetők fel, így az érdeklődők magukkal is vihetnek egy darabkát kedvenc „hungarikumunkból”.

Dunai Réka festékkel rögzített olaj és zsír segítségével egy nagy, elmosogathatatlan mosatlant készít. Mi történik, ha nem tüntetjük el az evés nyomait azzal a lendülettel, hogy végeztünk? Vagy ha szándékosan hagyjuk a nyomokat. Minél többet. Ha erőltetjük a dolgok kimerevítését. Nem azért, mert várunk tőlük valamit, hanem mert csak a fizikai értelemben vett evés nyomait lehet kimerevíteni. És hirtelen nem is olyan nehéz lenyelni, hogy mi mindenre használunk evéssel kapcsolatos kifejezéseket, amik közel sem olyan megfoghatók, mint a lángos és a hekk. És közel sem olyan egyértelmű, hogy mit tudunk kezdeni a másodzsigerekkel, amik a fejünkben tekeregnek, és azzal, ami képletesen rakódik le. Ránézünk-e kétszer arra, ami a tányéron marad (vagy a terítőn, vagy a földön, vagy a ruhánkon, vagy a pohár alján), miután jóllaktunk? Mert ránézni csak ezekre a foltokra lehet – és ha igen, közelebb jutunk-e általuk ahhoz, ami lezajlott?

Bodnár Blanka és Ilauszky Irma intermédia-művészek, az uborkaszezon.AKCIÓ! projekt szervezői csapatának tagjai. A kiállításra az Ubikocsival készültek, amely a strandon eltöltött időt állítja párhuzamba a kovászolódás folyamatával. A három nap alatt a strandolóknak lehetősége nyílik egy üveg kovászos uborka elkészítésére, amelynek keretében a művészek teret adnak a kovászoláshoz kapcsolódó hagyományok és tapasztalatok megosztására. Az elcserélt történeteket végül a strandújságba fogjuk beilleszteni, így kíséreljük meg az egyébként szájhagyomány útján terjedő praktikákat archiválni. A strandolóknak lehetőségük nyílik az elkészült uborkákat megkóstolni, illetve hazavinni. Az Ubikocsi amellett, hogy művészeti alkotás, csapatunk bázispontja is: amerre megy a kocsi, arrafelé halad a projekt is, így mozgó origóként van számunkra jelen a szántódi parton.

Uborkaszezon.Manifesztó 

A projekt eszmeiségét a strandújságban kiadott kiáltvány foglalja össze legszebben:

A strandon kevesebb hírt, több kovászos uborkát fogyasztunk.
A strandon tudjuk, hogy a földön hagyott törölköző alatt nincs semmi.
A strandon nem tűnik el a stég mellett hagyott papucsunk.
A strandon a lángosra kent fokhagyma nem büdös.
A strandon, ha megdobnak labdával, azt vissza kell adni.
A strandon az árnyék az úr.
A strandon tagjai lehetünk egy átmeneti közösségnek.
A strandon máshogy telik az idő.
A strandon mindenki egyenlő.

A kovász

Az uborkaszezon.AKCIÓ célja az volt, hogy kortárs művészetet csempésszen a klasszikus strandélménybe, és megfigyelje, hogyan rezonál a kezdeményezésre a Balaton-part közönsége. A szántódi szabadstrandon hűsölő, nem kifejezetten kultúrafogyasztó közönség számára a kovászosuborka-kóstolás, a strandújság és a kreatív foglalkozások ideális belépési pontnak bizonyultak, hiszen minimális elköteleződést kívántak – két csobbanás és egy lángos között. Bár a mélyebb elmélyülést igénylő kiállítás és a hangséta a prioritási lista végére szorult, az elhivatottabb látogatók annál intenzívebben tudtak kapcsolódni ezekhez a programokhoz.

A projekt így végeredményben inkább működött játékos strand-intervencióként, mintsem fajsúlyos művészeti akcióként. Mégis igazolta, hogy a közösségi művészeti gyakorlatoknak nem csak Budapesten és a fővárosi intézményi buborékban van helye: a természetbe és a mindennapi élet leghétköznapibb helyszíneire kimerészkedő alkotások valódi párbeszédet tudnak indítani – mert a kultúra és a strand egyaránt mindenkié.

Bár a nyár véget ért, a törölközők a táskákba kerültek, az uborkásüvegek pedig kiürültek, a projekt egy olyan élő archívumot hagyott hátra, amely emlékeztet arra, miért is szeretjük (és féltjük) annyira ezt a törékeny, zöldesen csillogó édesvizű tengerünket. Nem utolsósorban pedig maga a szervezőcsapat is kellőképpen összekovászolódott a folyamat során, kijelölve az utat a jövőbeli, hasonlóan közösségi fókuszú és a kortárs galériák világán kívüli közönséget megszólító kezdeményezések előtt.

Szervezők:
Áprili Gergő – grafikus
Bodnár Blanka – workshop szervező, Ubikocsi
Füleki Panka – Ubiújság szerkesztő
Ilauszky Irma – workshop szervező, Ubikocsi
Magda Petra – kurátor, social media menedzser
Riesz Vera – projektmenedzser
Szabó Zsinka – projektmenedzser
Tunner Fruzsina – Ubiújság szerkesztő

Művészek:
Dunai Réka
lapdscape.frequencies (Garamvölgyi Virág és Szallabek Tamás)
Varga Emma
Nádas Rozália és Vass Álmos