Kudela Gréta alkotásairól.

Kudela Gréta egészen a tavalyi képzős felvételiig csillagász akart lenni. A végtelen vonzó feszültségének, beláthatatlanságának tanítása, hogy minél többet tudunk róla, valójában annál kevesebbet – ezt a tapasztalatot pedig a festészetében is megéli. Az általa használt párizsi kék (vagy poroszkék) szín hígítással a Tejúthoz hasonló selymességgel mélyül, saját helyzetünktől függően merülésre hívó feneketlen tóvá vagy égbolttá válik. A kék szín a nyugvó állapotot, tisztaságot, de a víz pusztító erejét is magában hordozza: az emberi lét szélsőségeit, amelyek leírják a testben megélt tapasztalatot, miközben átölelik azt. Akár a vizet, őt sem lehet összenyomni, csupán kiszorítani: attól még ott lesz, s folytonosan új tereket alakít magának festészetében.

Resting című olajfestményén a már – szükségszerűen – elszívott cigaretta párhuzamos a nyugvó testtel, a Hold feketesége pedig az Újholdat, vagy az égitest sötét oldalát jelöli, amely számunkra mindig láthatatlan marad, mégis ott van.

A szunnyadó tudás és a melankóliában megszülető remény csillaga nem csupán egy romantizált létállapotot írnak le, a festészet medialitására is reflektálnak.

Az akt, az önábrázolás az alkotás szabadságát hirdeti, a szexualitástól elszakított, művészi lehetőségek megélése. A fotók, önarcképek reflexszerű használatának hatására elmosódott distinkció, amely az én és az önábrázolás között feszül, Kudela festményein megszilárdulnak. Nem törekszik a valósághűség megőrzésére, hanem eszközként, csatornaként használja magát a kísérletei kifejezésére.

Művészettörténeti utalásai még tisztábban kivehetők Ez nem én vagyok című akvarelljén. A képek árulása (és a Vénusz a tükörrel) parafrázisa az önakt kritikájaként a meztelen test tiszta esztétikájának megnyilvánulása. Sebezhető és őszinte, saját művészi teljesítményének kifejezése: nem Vénusz, hanem a káoszban nyugalmat alkotó, majd azt megélő entitás.

Feeling whole again című munkáján a papír fel- és megszakítása majd visszarendezése keretet nyújt a hibalehetőségek, eltévelyedések és a tanulás sosem lineáris formáinak számára. Folytonosságot, de nem állandóságot ábrázol, leírja azokat az elmozdulásokat, amelyeket egy külső szemlélő sokáig nem vehet észre.

Az intimitás forrása nem a testiség, hanem a felszabadult, önmaga felé irányuló figyelem, amely mindhárom képét átitatja.

Kudela a festészet eszközeivel, művészi teljesítményével világítja meg saját maga által objektifikált testét, amely szabadság kizárólag őt illeti meg: játszik a saját fényével és árnyékával, lehetőségeivel és nehézségeivel. Úgy ötvözi a konkrét művészettörténeti előképeket és a saját élményeit, hogy önreflexiója közben a befogadó nem érzi magát kirekesztve; a Hold mellett saját önarcképét is megpillanthatja a tó állandónak tűnő, de folyton hullámzó tükrében.