Szóval inkább amolyan „A holnapi rohanó világunkban…”-szerűre jutottam, egy kicsi szabadidős sportolással.

A kinetikus installáció inspirációjaként Jacques Carelman: Képtelen tárgyak (Catalogue d’objets introuvables) című 1969-es könyve szolgált, mely, mint ahogy a cím is mondja, olyan okkal nem létező tárgyakat sorakoztat föl, mint az ajtós fürdőkád, vagy az elgörbített szög, ami alakja révén bárhonnan könnyen kihúzható. Vagyis tárgyak, melyeket úgy tervezett meg Carelman, hogy direkt nagyon haszontalanok legyenek.

Hoóz Anna nemcsak tervet készített a saját képtelen tárgyáról, hanem meg is valósította azt. Egy kifeszített muszlin anyagot fúj két ventilátor, ezzel mozgatva a felülről belógatott pingponglabdát. Így játékosok nélkül is lehet pingpongozni, amíg csak a ventilátor bírja szusszal.

Nem talált tárgy, nem ready-made, csak majdnem egyik sem.

A pingpong (a mű) a kifeszített felülettel és a játékhoz használatos labdával úgy tesz, mintha egy pingpongasztal lenne. De a labda eleve már a levegőben lóg, ütők sincsenek, nincs ki megfogja őket, a lepedő és a levegő játssza le a meccset helyettünk. Ez egy olyan műtárgy, ami egy mű tárgy.

Ebből kiindulva vetődik fel a kérdés: pingpongozásnak minősül-e valami, amit az áramon kívül senki sem követ el? Egyenlő-e ez az élmény azzal, amikor pingpongmeccs megy a tv-ben, mi meg csak nézzük?

Egy fekete öves pingpongrajongó szerint gondolom nem. A fekete öves pingpongrajongó nemcsak azt szeretné nézni, hogy hova esik a labda, hanem azt is, hogy hova esik a labda, miután az általa kedvelt/gyűlölt játékos beleütött.

Senkit sem érhet meglepetésként, hogy pár Jacques Carelman „találmány” ma már nemcsak hogy létezik, de bárki számára meg is vásárolható (pl.: ehető kanál). Így utólag belegondol az ember, hogy mennyit kereshetett volna Carelman, ha már akkoriban elkezdi gyártani ezeket a képtelen tárgyakat. 2012-ben Jeremy Hutchinson képzőművész létrehozta Erratum (jelentése: elírás, sajtóhiba) márkáját, mely név alatt olyan mű tárgyakat hozott létre a gyártók bevonásával, melyek direkt ellentmondtak a saját funkciójuknak, és mint Hoóz Anna pingpong installációjából, úgy ő is kihagyott pár fontos szempontot, ami a tárgyat használhatóvá teszi számunkra. Például van lyuk nélküli sajtreszelő, egy létra eltérő hosszúságú lábakkal, vagy magas sarkú cipő, alul-felül sarkakkal. Ezeket a tárgyakat mind áruba bocsátotta egy londoni pop-up shopban és az Erratum saját weboldalán.

Ahogyan Hutchinson minden „gyári hibás” tárgyában, úgy Hoóz Anna munkájában is a tárgyak radikális újrafelhasználása az egyik központi elem. Minden egyes direkt hiba, vagy hiány egy mesterséges mutációt idéz elő, ezzel egy új tárgyat alkotva. Ez a tárgy számunkra talán még nem, de a jövő embere számára már hétköznapivá válhat. Konklúzióképpen Hoóz Annának: itt az idő levédetni a pingpong-ot…