Gaál Kata kísérletező, autonóm szemléletű kortárs alkotó, aki vegyes technikával készíti munkáit. A hagyományos grafikai technikák mellett fotó- és újságkivágásokat transzferál fatábláira, lightboxokat épít, és textilt rögzít műveire. Alkotásainak témája általában a társadalmi és nemi szerepek, valamint az ezekhez kapcsolódó előítéletek, elvárások és mindezek változásainak vizsgálata.

Társadalmi érzékenysége és kritikai szemlélete egyaránt kézzelfogható. Szembetűnő azonban, hogy friss képein betekintést nyújt saját intim, belső világába, személyes emlékeibe, amire eddigi munkája során nem volt példa.

A művész számára mondhatni névjeggyé vált textilapplikálás most sem maradt el. Sőt, a gombostűvel rögzített, szinte domborműként funkcionáló, kikeményített textildarabokat a magyar CAKÓ divatmárka biztosította a művész számára az újrafelhasználás jegyében. 

Szintén visszatérő elem az urbánus, városi környezet megelevenítése. Az omladozó, komor, gyakran ismerősnek ható kései Kádár-kori panelépületeknek sejtelmes és élénk, szinte pulzáló színfoltok szolgáltatnak kontrasztot. Ezek, a városrészletek fotóitól elkülönülő világok lehetnek Gaál Kata lírai énjének belső világai, legtitkosabb menedékei, amelyeket most a szemünk elé kívánt tárni. Végre!

Bár a művésztől nem idegen, hogy munkáit saját tapasztalatai ihletik, újszerű viszont, hogy az általa megélt, és a nőket általánosan jellemző társadalmi szerepeket, kihívásokat és elvárásokat önmaga ábrázolásával prezentálja.

Új alkotásain saját fotói és emlékei jelennek meg, de testét kiragadja az eredeti közegéből, ezzel alternatív emlékképeket kreálva a hordozóként szolgáló fatáblák felületén. A nyíltan személyes kapcsolódás, valamint annak felvállalása, hogy a művész – minden nőtársához hasonlóan – szenved, de küzd, vágyakozik és elenged, akadályokat mászik meg és fáradtan terül el, könnyen megérinthet bárkit, nemtől függetlenül. Hiszen tudjuk, hogy nem Gaál Kata az egyetlen, aki ebben az anyátlan – mondhatnám azt is, „motherless” – időszakban a földön fekve érzi magát egy elnyomó idea romjai alatt. Ezért, ha valamikor, hát most érdemes ellátogatni a Várfok Galériába, hogy Gaál Kata képeit nézve felcsillanjon bennünk a remény, és higgyünk abban, hogy A felhők felett mindig kék az ég.