Az esemény több különlegességgel is szolgált, például azzal, hogy korábban csupán a MODEM kiállítótereiben nyílt lehetőség pályázati projektek megvalósítására. A tárlat fókuszában az analóg és digitális információs eszközök szerepe és viszonya állt a világtörténelemben, a ma betöltött funkciójuk szembeállításával együtt. Ennek kapcsán beszélgettem a kurátorokkal, többek között arról, hogy miért tartják fontosnak a könyvek kortárs olvasatát, és hogyan tekintenek vissza a tárlat megvalósításának folyamatára.

Dömötör Kristóf: Makropaedia. Miért adtátok ezt a címet a kiállításnak, mire utaltok pontosan?

Zachar Veronika: Az egyik kiindulópont az Encyclopædia Britannica köteteinek hármas felosztása volt: A Propaedia a teljes enciklopédia szerkezetét és tartalmát egyetlen kötetben foglalja össze, a Micropaedia tömörebb, rövidebb szócikkeket tartalmaz, a Macropaedia-ban pedig  hosszabb elemző szövegek kapnak helyet. A másik kiindulópontunk Mézes Tünde Micropaedia című munkája volt. Amikor a kiállítást terveztük elgondolkodtunk azon, hogy a mű címét átfordíthatnánk a kiállításra vonatkoztatva.

Kincses Gergő: A kiállításunk hasonlóan nyúl az információ, az írás és olvasás, illetve a publikálás befogadásához, terjesztéséhez, mint ahogyan Mézes Tünde munkája az információ tárolásának témaköréhez. Fontos, hogy nem magyarázatokat szerettünk volna adni, hanem kérdéseket felvetni. Széleskörű asszociációs lehetőséget szerettünk volna biztosítani ebben a témában.

D.K.: Miért éreztétek fontosnak azt, hogy jelentkezzetek egy ilyen témájú kiállítás pályázatára?

K.G.: Inspirált minket az intézmény történelmi múltja. Mély benyomást gyakorolt ránk, ahogyan a régi kötetek nyugodtak a polcokon. Hozzám, mint tervezőgrafikushoz közel állnak a könyvek a design, a tipográfia összefüggésében, illetve tárgy mivoltuk miatt. Izgalmasnak tartom az évszázadokon át őrzött kötetek hányatott sorsát. A Nagykönyvtár tere félig kiállítótér félig nem kiállítótér. Mivel funkciója szerint egy könyvtár, és csak később kezdték múzeumi formában használni, így nekünk kortárs helyszínné kellett alakítanunk. A könyvtörténeti kiállítás, amely a másik szárnyban tekinthető meg, vitrinekben elhelyezett tárgyakon keresztül, tematikusan mutatja be a kötészet történetét. Újra kellett értelmeznünk a helyszínt. Komplex feladat volt, de úgy éreztük, sikerült.

Z.V.: Amikor végigvezettek minket az 500 éves könyvek és kötetek között, láthattuk, milyen tiszteletet parancsoló tere van a díszkönyvtárnak. Októberben egy workshop alkalmával  röviden bemutatták nekünk a Kollégium és a Múzeum történetét és működését. Úgy gondoltuk, ez a pályázat jó lehetőség lenne arra, hogy kipróbáljuk magunkat kurátorként egy ilyen rendhagyó helyszínen. Már csak azért is, mert ezelőtt nem rendeztek a Nagykönyvtárban kortárs kiállítást. Nem egy white cube-ról beszélünk, hanem egy speciális térről. Emiatt máshogy kellett nekiállni a szervezésnek, a koncepció létrehozáshoz. Fontosnak tartottuk, hogy  megfelelően reprezentáljuk a MODEM által képviselt szemléletet a kortárs alkotások elhelyezéskor, illetve, törekedtünk rá hogy tiszteletben tartsuk a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának hagyományait.

D.K.: Milyen szerepet játszott a kiállításban a könyv mint médium?

Z.V.: Bevontunk több olyan kortárs munkát, amely a könyv médiumát hasznája, illetve  elhelyeztünk a Kollégium és a Nagykönyvtár történetére reflektáló régi köteteket. A tudásátadás lehetőségeinek minél szélesebb spektrumát szerettük volna megmutatni. A kiállítás keretében tárgyaltuk a tudás fogalmát. Ehhez kapcsolódott Pólya Zsombor kiradírozott egyetemi dolgozata, a Kiradírozott Robert Rauschenberg és Richter Sára Ítélet című sorozata, amely lenvászonból varrott bizonyítványokból áll. Balogh Viktória iskolai tábláról készült fotó reprodukciója konkrétan a tudás nyomaival foglalkozik. A kiállításon ez a műcsoport a racionális és érzelmi ítélet közötti különbséget, valamint a tudás és az információátadás folyamatos változását, fejlődését elemezte.

K.G.: A kiállítás első térrészének az Információ szimbóluma címet adtuk, ennek a szakasznak a központi eleme: a könyv.  Erre a részre a könyv médiumának analíziseként tekintünk. Itt minden egyes műtárgy a könyvre épít, vagy alapanyagként használja azt, mint Asztalos Zsolt My Story, My Version című munkája és Balogh Viktória Monolitja. Pataki Tibor Hommage à Gutenberg című videója animációs formában képzi le a könyvet. Gerhes Gábor Atlasa pedig műalkotásként létrehozott könyv. Egy alkotás kivétel; a Bábeli Könyvtár című helyspecifikus installáció magával a könyvtárral foglalkozik, egy Borges idézetet megjelenítve. Ez a munka is nagyon közel áll a könyvhöz, tulajdonképpen egy fénnyel szedett tükör.  A középső és utolsó részben is a könyv médiuma állt fókuszban. Középen főleg vitrinekben voltak láthatóak a Kollégium gyűjteményéből kölcsönzött emlékek és a kortárs alkotások. Itt nagyobb hangsúly került a könyvek történetére. Térképek, herbáriumok, a Nagykönyvtárból kölcsönzött oktatókönyvek, a Kollégium iskolatörténeti kiállításából elkért, több száz éves oktatóeszközök egyaránt helyet kaptak. Utóbbiak közül a legfontosabb szerintem a Hatvani István által vásárolt dörzselektromos gép, amely a fizikaoktatás segédeszköze volt. Ezek mellé kerültek többek között a tudásátadás és a szakralitás témáival foglalkozó kortárs művek. Az utolsó térrészben elhelyeztünk olyan tárgyakat, alkotásokat , amelyek a szedéssel foglalkoznak, digitálisan vagy analóg módon; tehát a könyv gyártása, az információ sokszorosítása került a középpontba. Végül is, minden a könyvre utalt. Több gondolati irányba szerettünk volna mutatni, de a tárlat fókusza valahogy mégis ez maradt.

D.K.: A múzeumok, könyvtárak és a templomok célja a tudásátadás. Mit jelent ez számotokra? Van-e létjogosultsága a mai világban ezeknek az intézményeknek? Vagy már minden az online térben történik?

Z.V.: Szerintem abszolút van létjogosultsága, akármennyire is dominánsabb lett az online tér a fiatalabb generációk számára. Egy könyvtárban más módon tudunk hozzájutni az információhoz; sokkal alaposabb és sokkal biztosabb válaszokat kaphatunk. Az interneten lehet, hogy egyszerűbben elérhetőek a tartalmak, de közel sem biztos, hogy azok minden eseteben megbízhatóak vagy hitelesek. Számunkra nehézség volt például a Nagykönyvtár online katalógusának a rendszerében keresni, többek között a kezelőfelület miatt. Vannak olyan helyzetek, amikor fontosabb és hasznosabb személyesen ellátogatni az adott intézménybe, segítséget kérni a munkatársaktól.  Kézbe kell venni a könyveket, hogy minél jobban el tudjunk mélyedni bennük. A monitoron olvasva nálam egy idő után elveszik a fókusz.

K.G.: Van egy elmélet, amiben összefüggésbe hozták a viralitást a tartalmak terjedelmével és minőségével. Az információk úgy terjednek az interneten, hogy a lehető legtöbb felhasználóhoz eljussanak, akár többször is úgy, hogy mindenki interakcióba lépjen velük. Ezért a rövidebb, tömörebb és könnyebben fogyasztható tartalmak hamarabb eljutnak az emberekhez. Egy könyvtárban nagy mennyiségű információt és címszavakat tartalmazó rendszerből tudjuk csak kinyerni a számunkra fontos tudást, ami sok türelmet és gondolkodást igényel; bele kell mélyedni egy adatbázisba. Szerintem nagyon fontos szerepük van a könyvtáraknak, a fizikai múzeumi tereknek és minden hagyományos kultúraközvetítő intézménynek, még akkor is, ha van online alternatívájuk.

D.K.: Tehát lehet még a tudást ilyen formátumban őrizni?

Z.V., K.G.: Határozottan igen, ebben a formában IS őrizni kell.

„[…] az emberi faj – az egyetlen – kihalóban van, és a könyvtár fennmarad: kivilágítva,magányosan, végtelenül, tökéletes mozdulatlanságban, értékes köteteivel, haszontalanul, ronthatatlanul, titkosan.” – Jorge Luis Borges, Bábeli könyvtár, 1944

D.K.: Vannak olyan művek a tárlat anyagából, amelyek nagyobb hatást gyakoroltak rátok?

Z.V.: Minden kiállított mű közel áll hozzám és hálás vagyok, hogy ott lehettek a térben. Örülök, hogy ennyi művésszel sikerült ilyen gördülékenyen együttműködnünk. A felkérésükkor még nem tudtuk, hogy fél évig lesznek kiállítva az alkotásaik. Pamuki–Balogh Viktóriának három műve is megjelent a térben: az egyik a 2018-as Monolit című  fotográfiai munkájának installációként újraalkotott változata, amely a Nagykönyvtár polcairól leemelt Encyclopaedia Britannica köteteiből épült fel. Az alkotás többek  között a lexikonok, enciklopédiák nyomtatott kiadásainak állít emléket, amelyek a digitális fejlődéssel párhuzamosan egyre kisebb számban jelennek meg. A Tudások című sorozata ugyancsak fotóalapú; iskolatáblákról készített képeket úgy, hogy azokon a régi karcolások és krétanyomok egyaránt látszanak. Itt fontos szerepet játszott a törlés az átírás, a tudás változékonysága és rétegződése. A megnyitó előtt 2 héttel  létrehozta a Bábel tükre című installációt, amelyet a bejárattal szemben helyeztünk el. A tükörre egy, a bábeli könyvtárról szóló Borges idézetet vetített. A tükröt a Református Kollégium vágatta, a keretét pedig a Könyvtár raktárából választottuk. Ténylegesen erre a kiállításra, ebbe a térbe készített helyspecifikus mű lett. Mézes Tünde Micropaedia című sorozatát emelném még ki, amelynek összes darabja installálásra került az utolsó térrészben. 

K.G.: Pamuki-Balogh Viktória nemcsak eljött a térbe installálni, hanem a kiállítás is inspirálta. Ezáltal kialakult vele egy közelibb munkakapcsolat.
A koncepcióban szereplő művek közül sok volt rám nagy hatással, de a kiállítás három eleme igazán mélyen hatott. Az első nem is kortárs mű, mivel az a Monotype szedőgép, amit az Alföldi Nyomdától kölcsönöztünk. Azért áll közel hozzám, mert ténylegesen reprezentálja az információ feldolgozásának komplex, analóg módszerét. Érdekessége, hogy lyukszalaggal kommunikálja a szedési paramétereket a hozzá tartozó öntőgépnek. Tulajdonképpen egy csoda, hogy kiálílthattuk az eszközt, mert Nyomda múzeumának egyetlen technikailag mozgatható nagyméretű gépe.
A második Richter Sára élő növényekből, lenvászonra készített világtérképe, ami a Bizonyosság címet viseli. Richter Sára, elmondása szerint a 2019-es Debreceni Nemzetközi Művésztelepen hozta létre a munkát, amelynek során ő is járt a Nagykönyvtárban, és a hely is az inspiráció része lett. A képet tartalmazó sorozat bekerült a MODEM gyűjteményébe. Az eredetileg élő növények az azóta eltelt idő során sokat alakultak; megszáradtak és kifakultak. Ez a változás párhuzamot képezett a mű alá installált herbáriumokkal, amelyek szintén a növények hosszútávú megőrzésére hivatottak.
Pataki Tibor Hommage à Gutenberg című videója a könyvet szokatlan nézőpontból bemutató digitális reflexióként jelent meg. Ahogy beléptünk a térbe, egyből hallható volt a videó hangja, tulajdonképpen átitatta az egész termet. Ezáltal sok más műtárggyal került összefüggésbe, akár Hegyvári Bernadett üvegtárgyaival, vagy Illés Andor Erazmusz Libra című fényművével. Meditatív elmélyülést tett lehetővé szemlélődés közben.

D.K.: Tervezitek a jövőben valahogy továbbvinni a projektet kutatás formájában vagy valamilyen folytatással? Mi volt a legnagyobb tanulság számotokra a kiállítással kapcsolatban?

Z.V.: Nagyon szívesen folytatnám a projektet valamilyen módon,  akár itt, a Református Nagykönyvtárban, más művek bevonásával.  Az intézménytől függ, hogy erre lenne-e a jövőben lehetőség. A hasonló kiállítások segíthetnek több látogatót behívni a könyvtárba. A mai közönség megtartásához szükség van a figyelemfelkeltő aktivitásra; workshopokra és egyéb kiegészítő programokra. Azt terveztük további folytatásnak, hogy a kiállításunk online felületére, a www.makropaedia.art-ra feltöltünk minden információt, képet és szöveget. Ezeket a későbbiekben még tovább tudjuk erősíteni tanulmányokkal és írásokkal. Szeretnénk, ha ez egy folyton alakuló, fejlődő felület lenne. A projekt maga nagy kihívást jelentett számomra, mivel nekem ez volt az első kurátorként rendezett tárlatom. Sok mindenbe beleláthattam, új tapasztalatokkal gazdagodtam, mint a műtárgyak szállításának lehetőségei, a műtárgybiztosítás, és nem utolsó sorban két egymástól különböző kultúraközvetítő intézmény működésének megismerése. Szeretném megköszönni a lehetőséget és a sok-sok segítséget, amit  a két intézmény részéről kaptunk. Gergővel ketten nem tudtuk volna ennyire kiforrottan megvalósítani azt, amit megálmodtunk. 

K.G.: Számomra a fő tanulság az volt, hogy igazán megéri leülni, megírni az e-maileket, és kidolgozni a koncepciót egy nehéznek tűnő pályázathoz is. Ha igazán szeretnénk megvalósítani valamit és jól felmérjük, hogyan érdemes nekiállni, kitől számíthatunk benne segítségre, akkor sikerrel járhatunk. Számos olyan visszacsatolás érkezett, ami azt mutatja, hogy megérte belefektetni az energiát ebbe a projektbe. Sokkal többet dolgoztak értünk és az ötletünkért, mint amit el tudtunk volna képzelni akkor, amikor belevágtunk. A kiállításunk hármas tagolásához hasonlóan az utóélete is három részre válik. Mi is kiadunk egy fizikailag kézbe fogható kiadványt, katalógust, amelyben a tárlat tárgyi hangsúlyával ellentétben a szövegek kaphatják a főszerepet. Többek között Sugár Jánosnak, Fazakas Gergelynek, és Menyhért Jucinak az írása  lesz olvasható benne.

Ha volt a tárlatunknak üzenete, akkor az, hogy mindig érdemes új ismeretek után kutatni; tanulmányi lehetőséget keresni tanárok vagy mesterek oldalán, és figyelmet fordítani az általuk publikált anyagokra. A középső térrészünk kritikai hangvétellel mutatott be részleteket a tudás örökítésének múltjáról. Az utolsó térrész a Mentés másként címet kapta, mert azt a kérdést vetette fel, hogyan élhet tovább az analóg információ, annak ellenére, hogy az igényeink már a digitális tájékozódást állítják előtérbe. A mi weboldalunk is azt a szerepet tölti be, hogy megadja a lehetőségét a kiállítás emlékének felfedezésére. Egy buszmegállóban megnyitott honlap böngészése és a díszkönyvtárban tett séta közt hatalmas a különbség. Egy shorts videó nem adhatja vissza az élményt, de bepillantást engedhet abba, amit fél éves munkával létrehoztunk. 

Dömötör Kristóf